|
|
|
|
Verseny- és ártörvény - Kartell Hivatal alakul (2. rész)
|
Elmondta azt is, hogy Európában egyedül mi próbáljuk meg a konszern-jogokkal foglalkozó jogszabályokat beilleszteni a törvénytervezetek olyan részeihez, amelyek a tisztességtelen versenyről, a piacfelosztás tilalmáról, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélésről rendelkeznek. Sárközy Tamás, mint deregulációs kormánybiztos közölte: a törvények életbe lépésével 80-100 korábbi törvényt hatályon kívül helyeznek. Annak a véleményének adott hangot, hogy az ár- és versenyjogszabályok talán egy kicsit előreszaladnak, hiszen nem azt szabályozzák ami van, hanem azt, ami még ki sem alakult, vagyis a piacot. Ezért aztán természetes, hogy eleinte átmeneti zökkenőkkel kell számolni. Egyébként a törvénytervezetek szigorú szankciókat is tartalmaznak a visszaélőkkel szemben. A leendő Kartell Hivatalról szólva elmondták: a hivatal egyfelől részt vesz a kormány versenypolitikájának kialakításában, másrészt őrködni fog a versenytörvény és az ártörvény előírásainak megtartásában. Közvetlenül árakat nem állapít meg, de a hatósági ármegállapításokat versenyszempontból vizsgálni fogja. (MTI)
1989. december 4., hétfő 16:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|