|
|
|
|
Hosszú út vezetett a bukáshoz (1. rész)
|
Mészáros István az MTI kiküldött munkatársa jelenti: 1989. december 4. hétfő (MTI) - A magyar női kézilabdázás évekkel ezelőtt megkezdődött látványos zuhanása, a most Dániában zajló világbajnoki selejtezőn befejeződött; az a csapat, amelyet egykor a világ legjobbjai között jegyeztek, szégyenszemre már az első megmérettetésen, a csoportküzdelmekben elégtelenre vizsgázott - csak a svédek ellen tudott pontot szerezni, a hollandok és a keletnémetek ellen viszont vereséget szenvedett - s ezzel elveszítette jogát, hogy folytassa szereplését a vb-döntős részvételért. Pedig már az is figyelmeztető jel volt, hogy 1986-ban, a hollandiai ,,A,, világbajnokságon, a legjobbak mezőnyében a várakozástól elmaradva csak 8. lett az együttes. A következő világversenyen, a két évvel ezelőtti bulgáriai ,,B,, vb-n sem sikerült megvalósítani a célkitűzést, a csapatnak a 3. helyezés nem volt elegendő ahhoz, hogy Szöulban olimpiai résztvevő lehessen. A kudarc utáni kapitányváltást követően Szabó István vezetőedző jól látta, hogy hosszabb távra kell terveznie, s csak úgy érhet el sikereket, ha mind több lehetőséget biztosít a legtehetségesebb fiataloknak. Igen ám, de elképzeléseit nem tudta véghezvinni, mert az általa kiszemelt ,,húzóemberek,, már hetek, sőt hónapok óta nem álltak rendelkezésére. S ebben hibás a szakember is, mert hagyta elveszíteni Elekes Csillát, Kiss Évát és Géczi Anikót is, akik versenyzői pályafutásukat az NSZK-beli Brémában kívánják folytatni. Ugyan mindhárom játékos, akik közül Elekes és Kiss érvényes klubszerződést felrúgva távozott külföldre, többször felajánlotta, hogy szívesen szerepel a válogatottban, vállalja az edzőtáborozásokat, az utazásokat, csak ne tiltsák el őket, engedjék játszani új klubcsapatukban. A szövetség vezetése - állítólag külső nyomásra - a keménykéz-politikáját választotta: erre a kérésre nemet mondott, a szövetségi kapitány pedig szó nélkül belenyugodott ebbe a döntésbe... Utánuk aztán kivált a csaknem két évtizedes kézilabdás múlttal rendelkező Gódorné Nagy Mariann, aki úgy érezte, hogy rá, túl a ,,harmincon,,, ebben a magyar nemzeti együttesben már nincs szükség. S persze hogy nem volt vége: vélt, vagy valós sérelmek miatt lemondta a szereplést a Gódornéhoz hasonló szintű másik két klasszis, György Anna és Rácz Mariann is. A rutinos játékosok így szép sorban elfogytak, s az alakuló, formálódó fiatal csapat ott maradt meghatározó egyéniségek nélkül. (folyt.köv.)
1989. december 4., hétfő 11:55
|
Vissza »
|
|
Hosszú út vezetett a bukáshoz (2. rész)
|
A felkészülés során még - a különböző tornákon, mérkőzéseken - így is tudott jó eredményeket elérni a csapat, amelyet sokan már csak ,,B,, válogatottnak neveztek, de akkor még nem volt tét. A világbajnoki selejtezőn, ahova sérülés miatt nem utazhatott el Mezei Hajnalka és a több mint a kétszázszoros válogatott Barna Ildikó sem, viszont bekövetkezett, amitől tartott a kapitány: a vb-újoncok nem tudták hozni magukat, a nagy akarástól, a mindenáron bizonyítás vágyától görcsössé váltak, s nagy lámpalázukban szinte mindazt elfelejtették, amit az eddigiek során jól vagy kevésbé jól megtanultak. S erről is tehet a szövetség vezérkara, mert az elmúlt években rendre nem nevezte az együttest a junior (nemzetközi) bajnokságokra, ahol mindenkinek nagyszerű alkalom kínálkozik a világversenyek hangulatával való ismerkedésre. Ez a csapat megmérettetett, s könnyűnek találtatott. Talán hiba volt ilyen összeállításban szerepeltetni az együttest, mert látni kell, hogy ilyen képességű átlövőkkel, ilyen alacsony játékosok sokaságával ma már nem lehet jelentős sikereket elérni. Bár az is igaz, a szövetségi kapitány mindig csak abból a körből válogathat, amelyel a klubokban, az élvonalban találkozik...+++
1989. december 4., hétfő 12:02
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|