|
|
|
|
Interjú Bill Lomaxszal
|
London, 1989. június 16. (BBC, A világ minden tájáról) - Nagy Imre és társainak újratemetése a témája a most következő interjúnak. Vendégünk a mikrofonnál a magyarul beszélő angol szociológus: Bill Lomax, aki a nottinghami egyetemen előadó. Bill Lomax a Magyarország 1956 című könyv szerzője, amely eredetileg angolul jelent meg 1976-ban Londonban. A magyar fordítás szamizdatban terjedt el, végül az idén legálisan is megjelent a könyv. Bill Lomax - meggyőződését tekintve - szocialista. Munkatársunk, Pallai Péter beszélget vele: - Egy meglehetősen hipotetikus, sőt talán irreális kérdéssel szeretném kezdeni ezt az interjút. Ha Nagy Imre láthatná saját temetését, mit szólna hozzá? - A Budapesten jelenleg folyó megmozdulások mámorában könnyű megfeledkezni arról, hogy Nagy Imre élete végéig kommunista maradt: kommunistaként élt, és úgy is halt meg. Mi volt a különbség Nagy Imre és a többiek között? A többieken a cinikus politikusokat értem - mint Rákosit, Gerőt, Révait és Farkast. A különbség az volt, hogy Nagy Imre tényleg hitt a kommunista és a marxista eszmékben. Ezeket az eszméket nem eszköznek tekintette a hatalom megszerzésére. Nagy Imre nem volt ideológiai újító, nem voltak újszerű elgondolásai - ellenkezőleg: viszonylag ortodox kommunistának számított. Ami megkülönböztette a többiektől az az volt, hogy mindenek felett tisztességes, becsületes ember volt, aki tisztában volt azzal, hogy bizonyos alapvető emberi értékek előbbre valók a politikai és ideológiai megfontolásoknál. Ezért válhatott az 1956-os forradalom népszerű vezetőjévé, annak ellenére, hogy sok szempontból a felkelés, a kommunista mozgalom elmélete és gyakorlata ellen irányult - márpedig ő ennek a mozgalomnak szentelte az egész életét. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Bill Lomaxszal - 1. folyt.
|
- Ha Nagy Imre láthatná, hogy mi folyik ma Magyarországon - annak alapján, amit tudsz róla - szerinted hogy vélekedne az eseményekről? - Szerintem hasonló dilemmákkal lenne kénytelen szembenézni, mint ötvenhatban. Biztosan nagy örömmel fogadná a szocializmus 40 éven át Magyarországra erőszakolt sztálinista típusának elvetését. Biztos hogy lelkesítenék a jelenleg élvezhető politikai és emberi szabadságjogok, a bevezetett gazdasági reformok. Abban viszont már egyáltalán nem vagyok olyan biztos, hogy tetszene-e neki a szocialista eszmék majdnem teljes elvetése. Most azok vetik el a szocialista eszméket, akik vakon viszik az országot cseberből vederbe. A cseber ez esetben az államhatalom, a veder pedig a szabályozás nélküli piac. Nagy Imre kommunista hite azon a meggyőződésen alapult, hogy az emberi társadalmat az alapvető erkölcsi törvények és az igazság kell hogy irányítsa, és ennek az irányításnak a politikai hatalmat és a gazdasági tényezőket is alá kell rendelni. És azt hiszem, hogy ma éppúgy, mint 1956-ban nemcsak a Magyarországon folyó, de a kínai események jegyében is ugyanezt vallaná. Változatlanul egyetértene mártírtársával, Szilágyi Józseffel, aki azt mondta, hogy az ember vérontás nélkül, mások reményeinek elfojtása nélkül is lehet kommunista. - Helyes vagy helytelen az a nézet, miszerint Nagy Imre alakja 1956 egészét jelképezi? - Szerintem helytelen. 1956 nemcsak néhány vezető ügye volt. Sokkal több volt a reformkommunista mozgalomnál, és sokkal több volt a népfelkelésnél is. Népforradalom volt, amelyben 10 millió ember vett részt, akik megvalósították az önkormányzat sajátos formáit, a gyárakban, a gazdaságokban, a hivatalokban és a lakóterületeken is. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Bill Lomaxszal - 2. folyt.
|
Nagy Imre játszotta kétségkívül az egyik legfontosabb szerepet, de végső fokon ötvenhat igazi hőse a magyar nép volt. - Elképzelhető, hogy ami ma történik Magyarországon, az lett volna a kibontakozás természetes útja is, ha november 4-ikén nem vetik be a szovjet tankokat, vagy talán valami egész más következett volna? - Sok a hasonlóság, de sok a lényeges különbség is. Az 1956-os forradalom nem Nagy Imre és a reformkommunisták, hanem az egész magyar nép műve volt. Alulról jövő forradalom volt, ami a demokratikus megújhodást nemcsak a koalíciós kormány és a többpártrendszer szintjén teremtette meg, hanem az alakuló forradalmi bizottságokon, nemzeti bizottságokon és munkástanácsokon keresztül is. Gyökeresen demokratikus szervezetekről volt szó, igazi néphatalomról, egy szocialista alternatíváról, ami alulról jön létre, és nem felülről teremtik. Eddig az idei év eseményei Magyarországon - úgy látszik - a felülről jövő kezdeményezésekre szorítkoztak, akár az MSZMP, akár a reformerek, akár a többi párt, akár a bárminemű ellenzék részéről. Magyarországon most nem a szó igazi értelmében vett népi demokrácia megteremtéséről van szó, hanem a különböző elitek közötti versengésről, amelyek mind új legitimitást akarnak szerezni maguknak az ötvenhatos forradalom örökségének kisajátításával. - Pozsgay Imre és a mai reformkommunisták Magyarországon milyen mértékben tekinthetők Nagy Imre, és az ötvenes évek reformkommunistái utódainak? (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Bill Lomaxszal - 3. folyt.
|
- Pozsgay Imre és az MSZMP reformszárnya valóban ebben a megvilágításban kezd feltűnni, mint a magyar történelemmel és hagyományokkal összeillő szocializmus bajnoka. Felszínesen ebben van is valami igazság. De ha tüzetesebben megvizsgáljuk a szereplőket és a folyamatokat, akkor az összehasonlítás sóntít. Nagy Imre sohasem akart hatalmat magának. Sohasem módosította elveit annak érdekében, hogy hatalmat szerezzen. Egész pályafutása során következetesen kitartott meggyőződései mellett. Rendszeresen megtagadta az önkritika gyakorlását, és nem volt hajlandó egyezkedni fogvatartóival. Ilyen ember maradt az utolsó pillanatig. Ugyanez nem mondható el Pozsgay Imréről. Neki például 33 évbe tellett, hogy rájöjjön: mi történt 1956-ban. Ami a Nagy Imrét támogató reformkommunistákat illeti, majdnem mindegyik valamikor hívő kommunista volt, aki rájött hogy egykori ideáljait a terror és az elnyomás szentesítésére használták fel. Ők aztán a kiábrándultság és a bűntudat hatására próbálták jóvátenni az általuk elkövetett vétkeket. De - mint egykori hívőknek - cselekedeteik rugója továbbra is a szenvedélyes meggyőződés maradt. A mai reformkommunista nemzedék viszont pályafutását az 1956 utáni terror és elnyomás éveiben kezdte. Felemelkedésük időszaka a kádárista kényszer és korrupció évtizedeire esett. Nehéz elhinni, hogy jelenlegi átállásuk Nagy Imre és a forradalom ügye mellé nem épp olyan opportunista és elvtelen, mint amilyen korábbi belenyugvásuk volt 1956-nak ellenforradalomként való megbélyegzésébe, vagy Nagy Imre árulóként történt kivégzésébe. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Bill Lomaxszal - 4. folyt.
|
- Az újratemetést megelőzően széleskörű vita folyt Magyarországon, és sokan hangot adtak annak a meggyőződésnek, hogy az esemény a nemzeti megbékélést kell hogy szolgálja. Voltak olyanok is, akik bírálták a régi vagy az új reformkommunistákat, amiért - úgymond - megpróbálják kisajátítani az eseményt. Bill Lomax jogosnak véli ezt a kritikát? - Nem ismerem eléggé a vita részlelteit, de ami engem illet, az újratemetés egy bűn jóvátételével kapcsolatos. Egy hallatlan bűné, amelyet egy igen nemes személy és egy igen nemes nép ellen követtek el. Szerintem senkinek sem szabadna politikai tőkét kovácsolni ebből az eseményből. És itt nemcsak gyászról van szó, hanem szégyenérzetről is. Annak a szégyenéről, hogy több mint 30 évig kellett várni e bűn jóvátételére. Ebből kiindulva viszont nem értek egyet azzal, hogy meg kell bocsátani azoknak, vagy leplet kell borítani azok múltjára, akik az elmúlt 30 évben hozzájárultak a Nagy Imrével kapcsolatos hazugságok fenntartásához. +++
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|