|
|
|
|
Emlékműavatás
|
München, 1989. június 15. (SZER, Külön műsor) - Zsille Zoltán interjúja következik Molnár Tamással, az Inconnu Csoport tagjával, az 1956-ban kivégzetettek emlékművének felavatásáról: - Hallgatóink velünk együtt kísérhették nyomon annak az emlékműnek - egy valóságos kopjafaerdő megszületésének - folyamatát, amelyet a 301-es parcellában otthoni és a haza határain kívül élő magyarok adományaiból az Inconnu Független Művészcsoport tervezett és faragott meg ötvenhat valamennyi kivégzett hőse emlékére. Most - hogy a mű elkészült - Molnár Tamást a csoport tagját kérem, hogy tekintsen vissza erre az óriási munkára, mondja el, hogy miként illeszkedik be a kopjafák felavatása a június 16-iki gyászünnepség eseményei közé, és hogy milyen támogatásban részesült ez a munka, illetve voltak-e, akik akadályozni próbálták? - Befejeztük ezt a hatalmas munkát, amelyet végül is öt ember készített el két és fél hét alatt, ezt a 20 tonnányi fát sikerült megfaragni, és nagy-nagy társadalmi összefogással elhelyezni a temetőben. Ez a temető már most is teljesen megváltozott, végre méltó a forradalom szellemehéz - gyönyörű utak vezetnek, parkosítva van, és úgy gondolom, hogy a 301-es parcella is igazán méltó az ott nyugvók emlékéhez. A társadalom egyre nagyobb figyelemmel és fokozott figyelemmel kíséri ezt az egész folyamatot, ami ötvenhat körül kibontakozik. Az emberek már most emlékhellyé avatták, és sírkertté avatták a 301-es parcellát. Naponta több százan jönnek ki gyermekekkel, családokkal, idősekkel együtt megnézni, hogy mi is folyik itt, és gratulálnak a munkálatokhoz nekünk is. (folyt.)
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Emlékműavatás - 1. folyt.
|
Nagyon sokat harcoltunk, rentegen támogattak bennünket, jóindulatú emberek az egész világról, lényegében a külföldi szabadságharcos szövetségek egy emberként álltak ki mellettünk, de ugyanez elmondható a magyar társadalomra is. Sajnálatos, hogy nagyon sokan támadtak is bennünket, nemcsak támogattak. Elsősorban azt kritizálták meg, hogy az Inconnu lényegében a társadalom befolyásával, a társadalomtól vállalt kötelezettségeinek eleget téve elkezdte ezt az akciót, nem egyeztetett a hatalommal, nem egyeztetett bizonyos politikai körökkel. Mi úgy éreztük, hogy ehhez jogunk van, hiszen évekkel ezelőtt is felvállaltuk már ötvenhat ügyét - az utcákon tüntetéseket rendeztünk, a Batthyány-Nagy Imre örökmécses elkeresztelésében részt vettünk, politikai vitafórumokat rendeztünk ötvenhatról. Úgy gondoltuk, hogy ez a művészeti csoport igazán feljogosult arra, hogy önmaga készítse el ezt a nagyszabású tervet, hiszen nem korrumpálódtunk ezzel a hatalommal. Tehát mégegyszer: sokan támadtak bennünket, különösen a nemzeti kommunisták, a mai vagy régebbi néven revizionisták soraiból, az egykori és a mai revizionisták soraiból megkérdőjelezték, hogy hogyan mertük belevonni a nyugati magyarságot ebbe az akcióba -, amelyre az volt a válaszunk, hogy 200 ezer embert elüldözött ez a kommunista hatalom, nekik igazán jogok van ebben részt venni, és méltósággal visszatérni ide az országba 16-ikán, és kifejezni hálájukat a magyar népnek. Egy politikai folyamat tanúi vagyunk jelen pillanatban is. Csurka István találó szavaival: a TIB házi ünnepsége lett sajnos ez a 16-ika. Ez egyenesági következménye annak, hogy informális megállapodás született - úgy látjuk - a hatalommal: bizonyos körök megállapodtak a közvélemény kizárásával, és ennek a keserű gyömülcsei most kezdenek beérni. (folyt.)
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Emlékműavatás - 2. folyt.
|
Szomorú, hogy ezekben a tárgyalásokban az egykori Nagy Imre- csoport képviselői vettek mindössze részt. A magyar forradalom politikai szellemi ereje: a munkástanácsok ma élő képviselői egyszerűen nem jutottak szóhoz. Ugyanígy nem jutottak szóhoz azok az ellenzéki csoportok, vagy akár maga az Ellenzéki Kerekasztal sem, amely évekig felvállalta ötvenhat eszményét, és ezért verette magát az utcán, és konfrontálódott a hatalommal. Ezek a csoportok most mintha háttérbe húzodtak volna, egyszerű rendésszé minősítették le magukat a 16-ikai eseményen. Ez nagyon fájdalmas számunkra. Úgy érezzük, hogy a forradalom szellemi folyamatossága is megtört azáltal, hogy az ünnepen nem kaphatnak szót a fiatalok, az a generáció, amely megtörte apái félelmét és egyszerűen merte vállalni ezt a forradalmi örökséget. Sajnálatos módon most tudtuk meg, hogy Adam Michnik, Lengyelország egyik vezető politikusa, a Szolidaritás egyik vezetője, aki hazánkba szeretett volna látogatni, valószínűleg nem kaphat szót ezen az ünnepségen. Tehát nagyon sok csoportot, társadalmi csoportot és egykori forradalmárt a kirekesztettség állapotába nyomtak az egykori Nagy Imre-kör tagjai - akiket persze tisztelünk és becsülünk - de azért itt egyszerűen többről van szó. Nagyon sokat beszélnek most társadalmi kiegyezésről és az emlékezésről, de úgy gondoljuk, hogy amíg magát az országot nem rehabilitálják, és a magyar népet nem követik meg, és magát a forradalmat nem rehabilitálják, addig itt nem lehet szó semmiféle kiegyezésről. Egy önérzetében megsértett és megbántott magyar népet kell elsősorban rehabilitálni, és csak azután a forradalom vezetőit. Ezért is van aztán, hogy a csoportunk elsősorban az ismeretlen forradalmár emlékét szerette volna ápolni ezzel a sírkerttel. (folyt.)
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Emlékműavatás - 3. folyt.
|
Úgy érezzük, hogy a párt át kívánja menteni a hatalmát, mintegy történelmi önigazolást keres a reformkommunista folyamatokra, és ezért mintegy kisajátítja ötvenhatot. Ez nagyon sok esetben megtörtént már, hiszen mi, a mi korosztályunk azt tanulta, hogy Árpád vezértől Dózsa Györgyig mindenki kommunista volt. Most mintha ez a sors várna ötvenhatra is: mintha ötvenhat szellemiségét államosítani akarnák. Ez egy borzasztó dolog lenne, hiszen ez az egész forradalom a magyar nép forradalma, és senkinek, semmiféle politikai csoportnak - legyen az bármilyen nagy, bármilyen erős - nincs joga kisajátítani ötvenhat eszményeit. És még azt is elszeretném mondani, hogy ez a temetési szertartás - végsősoron bármennyire fájdalmas - nem a hozzátartozóké, és valójában nem is temetésről van itt szó, hanem egy politikai demonstrációról, amely demonstrálja a népakaratot mindennemű diktatúra ellen - természetesen elsősorban az ellen, amely bennünket sújt: a kommunista diktatúra ellen. Úgy gondolom, hogy mindenképpen ezt a fajta megközelítést kell képviselnünk, nemcsak nekünk - különböző társadalmi csoportoknak, radikális csoportoknak és az ifjúságnak -, de jó lenne, hogyha ezt képviselnék azok, akik most egyszerűen a magyar nemzet feje fölött és titokban, a közvélemény kizárásával valamiféle megegyezést kötöttek a hatalommal. Erről nem tudok beszélni, mivel nem tudok erről nagyon sokat, de nem is törödtünk ezzel -, egyszerűen dolgoztunk. Úgy éreztük, hogy elég volt már a sok szép szóból. Most már mindenki ötvenhatos, tettekkel kellene végre bizonyítanunk azt, hogy hova tartozunk. (folyt.)
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- Emlékműavatás - 4. folyt.
|
Erre egy nagyon jó alkalomnak bizonyult ez a kopjafaerdő - ahogy nevezted. Ez egy testet-lelket megmozgató munka volt. - De azért mégis mindennek ellenére - Molnár Tamás - elkészült az emlékmű, és gondolom, hogy méltóképpen sor kerül a felavatására - Igen. Miután bennünket ugyan meghívtak a temetőben lezajlódó temetési szertartásra, zártkörű temetési szertartásra - ezt visszautasítottuk. Úgy éreztük, nincs erkölcsi jogalapunk arra, hogy - miután 20 ezer meghívót szétküldtünk, és a kapuknál fog várakozni ez a tömeg -, hogy mi bent legyenünk és ők kívül maradjanak. Hogy éppen azok maradjanak kívül, azok legyenek kirekesztve, akik ezt az egészet áldozatkészségükkel elősegítették. Ezért aztán ott leszünk velük. És valószínű, hogy nemcsak a temetőnél, de a város más pontjain is lesznek, nem ilyen államilag, vagy félhivatalosan megszervezett megemlékezések, aminek borzasztóan tudnánk örülni. És nyilvánvaló, hogy itt egyszerűen ezeket az embereket képviselnünk kell: az egyszerű embereket kell képviselnünk, azokat akiket halálukban is képviselünk most, és azokat, akik összeadták társadalmi adakozással ezt az egész akciót, és létrehozták. Az utca emberét kell képviselnünk ebben az ügyben, és semmiféle más politikai szempont nem vezérelhet bennünket. +++
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|