|
|
|
|
Tájékoztató a kormányülésről (1. rész)
|
1989. november 30., csütörtök - A kétnaposra tervezett minisztertanácsi ülés csütörtöki eseményeiről, döntéseiről Bajnok Zsolt megbízott kormányszóvivő tájékoztatta az MTI munkatársát a Parlamentben.
Elmondotta, hogy a Minisztertanács megtárgyalta a kormányzati irányítás korszerűsítését célzó előterjesztést. Ennek keretében a kormány foglalkozott a műszaki fejlesztés központi irányításának korszerűsítésével, valamint a Gazdasági Minisztérium létrehozásával. Végül is úgy határoztak, hogy ezekre a fontos kérdésekre a későbbiekben még visszatérnek. E két téma ugyanis a szakemberek körében már korábban éles vitákat váltott ki. A vitáknak csak egy részét sikerült lezárni, változatlanul jelentős véleménykülönbségek tapasztalhatók. Ezért mindenképpen indokolt, szükséges a különböző elgondolások további egyeztetése. Ez az egyik oka a végleges döntés elhalasztásának. A másik, hogy a kormány az említetteknél jelentősebb szervezeti változást tervez. A Gazdasági Minisztérium létrehozása és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság megszüntetése mellett a tervekben szerepel a Munkaügyi Minisztérium és a Verseny- és Árhivatal létrehozása is. Ezért indokolt, hogy a kormány mindezekről a későbbiekben együttesen határozzon, mivel csak így lehet a hatásköri párhuzamosságokat elkerülni. Egyébként ezért a kormány visszavonta a Munkaügyi Minisztérium létrehozásáról a Parlament elé terjesztett javaslatát. A kormány ugyancsak megtárgyalta az agrárpolitikai programról szóló előterjesztést. Az alapkérdésekben a kormánytagok között egyetértés alakult ki. Nem vitatta senki, hogy a mezőgazdaság igen fontos szerepet játszik a nemzeti jövedelem termelésében, valamint az exportban, s ennek megfelelően kell kezelni az ágazatot. Egyetértettek abban is, hogy olyan agrárpolitikára van szükség, amely biztosítja a különböző szektorokban gazdálkodók számára az azonos feltételeket és érvényesíti a piaci hatásokat. Ennek megfelelően elengedhetetlen a tulajdonviszonyok továbbfejlesztése. A kormány úgy látja, hogy a mezőgazdaságban a többszektorúság fennmarad, továbbra is meghatározó szerepet játszanak a nagyüzemek, ám nő a magángazdaságok és a társaságok szerepe. A termelők a jövőben szabadon választhatnak a vállalkozási formák között. A kormány úgy tervezi, hogy a csütörtöki ülésen elfogadott koncepciót a nemzeti agrár-kerekasztal elé terjeszti. A koncepciót a kormány felvállalja, ám várja a véleményeket, nyitott a különböző kérdésekkel kapcsolatos javaslatok iránt. (folyt.köv.)
1989. november 30., csütörtök 19:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Tájékoztató a kormányülésről (2. rész)
|
A kormány megvitatta az igazságügyminiszter előterjesztését a családjogi törvény módosításáról, s a beterjesztett javaslatot elfogadta. Ennek alapján hamarosan a Parlament elé kerül a törvénymódosító javaslat, amely megkönnyíti, egyszerűbbé teszi, gyorsítja az örökbefogadási eljárást. A csütörtöki ülésen személyi kérdésekről is született döntés, ezekről a pénteki sajtótájékoztatón számol be részletesen a megbízott kormányszóvivő. Pénteken a tervek szerint a kormány tárgyal a jövő évi gazdasági programról és költségvetésről. Megvitatja a lakáspolitikai koncepciót, az ülésen foglalkozott az állami vagyonalapról kidolgozott törvényjavaslattal, a tulajdonreformmal, valamint a privatizációs programmal. Amennyiben e fontos kérdések megvitatásával a kormánytagok nem végeznek, a maratoninak ígérkező ülést csak szombaton fejezik be. Bajnok Zsolt az MSZP és a kormány viszonyával kapcsolatban elmondotta: Glatz Ferenc művelődési miniszter - az MSZP szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott információval ellentétben - továbbra sem tagja a Magyar Szocialista Pártnak. A kormányban egyébként számos más olyan miniszter is van, aki nem tagja az MSZP-nek. Így nem tagja a pártnak Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, Horváth Ferenc ipari miniszter, Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke, Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes sem. (MTI)
1989. november 30., csütörtök 19:53
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|