|
|
|
|
A Hit Gyülekezete vezetőségének állásfoglalása (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 22., kedd - A Hit Gyülekezete által Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszterhez intézett beadványunkban foglaltakat, mint azt a HM-sajtótájékoztatón elhangzottakból megállapíthattuk, egy bizottság kivizsgálta. A bizottság által nyilvánosságra hozott megállapításokkal kapcsolatban a következő észrevételeket szükséges tennünk. A HM sajtótájékoztatóján elhangzottakból világossá vált, hogy az általunk megnevezett sorkatonákat valóban megkülönböztető bánásmódban részesítették, a nyilatkozatban közelebbről meg nem jelölt hátrányokkal sújtották. Ennek a nyilatkozat szerint az volt az oka, hogy Lajos Zoltán ,,katonatársai között hittérítő tevékenységet folytatott,, , amihez ,,számos propagandaanyagot is felhasznált,,. A bizottság megállapításával szemben a valóság az, hogy Lajos Zoltán csupán annyit tett, hogy személyes beszélgetések során megvallotta hitét. Tehát nem titkolta, nem hallgatta el belső meggyőződését. Álláspontunk szerint ez semmiképpen nem nevezhető ,,hittérítő tevékenységnek,,. Az történt, hogy más fiatalok is hasonló meggyőződésre jutottak. Az úgynevezettt propagandaanyagok pedig nem egyebek, mint a kereskedelmi forgalomban bárki által hozzáférhető sajtótermékek. Amennyiben ez a katonák előljáróinak tetszését nem nyeri el, úgy véljük - még - elegendő idő és lehetőség áll rendelkezésükre az úgynevezett ,,politikai oktatás,, keretében kifejteni ellenkező álláspontjukat, és nem szükséges, hogy hatalmi helyzetükkel élve, szankciókkal és fenyegetésekkel próbálják a katonákat hitüktől eltéríteni. Ugyanis jelenleg éppen a hadseregben politikai oktatás címén rendszeres ,,hittérítés,, folyik, mégpedig a katonák kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a marxista-leninista-materialista világnézet kényszeroktatásával. Mivel, ha egy sorkatona ellenkező meggyőződése, vagy vallásos érzülete miatt nem lenne hajlandó résztvenni ezen a képzésen, az a szolgálati kötelezettség megsértését jelentené. A politikai oktatás jelen formája a demokráciára, a politikai, ideológiai pluralizmusra készülő Magyarország néphadseregében túlhaladott. (folyt.köv.)
1989. augusztus 22., kedd 11:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|