|
|
|
|
Merénylet a brüsszeli egyetemen
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. december 1. péntek (MTI-tud.) - Pénteken reggel bomba robbant a brüsszeli Ulb egyetem egyik előadótermében, súlyosan megsebesítve több diákot. Az órán, amelyet egy szocialista politikus egyik munkatársa tartott, mintegy ötvenen voltak jelen, a szokásos létszámnak alig negyede: egy közlekedési sztrájk miatt késtek sokan. A robbanószerkezetet tartalmazó csomagot a feltevések szerint az óra elején vitte be a terembe egy férfi, aki rögtön ezután eltávozott. A szemtanúk adta leírás alapján a rendőrség rögtön robotportrét készített, és nem sokkal dél után őrizetbe vett egy embert, kihallgatását megkezdték.
Az Ulb a brüsszeli állami egyetem, több mint 10 ezer hallgatója van. A merényletet semmiféle fenyegetés nem előzte meg, bár tavaly december 6-án már volt egy kisebb robbantás - akkor azonban senki sem sérült meg. Ezúttal négy súlyos sebesültet szállítottak kórházba, egy diáklány állapota válságos. Az előadást, amelynek során a robbantásra sor került, Serge Vilain, Philippe Moureaux szocialista miniszterelnök-helyettes kabinetfőnökének helyettese tartotta. A merényletet egyelőre semmiféle szervezet nem vállalta magára. +++
1989. december 1., péntek 16:25
|
Vissza »
|
|
Merénylet a brüsszeli egyetemen - kieg mtik1070
|
Brüsszel, 1989. december 1. péntek (MTI-tud.) - A belga kormány, a pártok és különböző szervezetek élesen elítélték a brüsszeli egyetemen reggel elkövetett merényletet. A kórházi jelentés szerint két hallgató - egy diák és egy diáklány - szenvedett súlyos, harmadfokú égési sérülést, két másik diák könnyebben sérült meg. Bár a nyomozók több személyt őrizetbe vettek, valamennyit szabadon bocsátották később. Annyit sikerült megállapítani, hogy ugyanolyan házi készítésű robbanószerkezetet alkalmazott a merénylő, mint aminőt a tavaly decemberben végrehajtott robbantásnál alkalmaztak az egyetemen. +++
1989. december 1., péntek 21:28
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|