|
 |
 |
 |

Tájékoztató az MSZP Budapesti Intéző Bizottságának üléséről
|

1989. december 1., péntek - Az MSZP Budapesti Intéző Bizottságának véleménye szerint a népszavazás nem segítette a békés átmenetet, a politikai stabilitást, nem oldott meg sorskérdéseket. A testület mindazonáltal köszönetét fejezte ki azoknak, akik elmentek szavazni, s az első kérdésre nemmel voksoltak. Az intéző bizottság álláspontja szerint nem vesztett semmit aktualitásából az, hogy a nép döntsön a köztársasági elnök személyéről. E kérdés nem került le a napirendről. Az intéző bizottság üléséről tartott péntek délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy gyorsítani kell a volt MSZMP vagyona elszámoltatásának folyamatát, az azzal kapcsolatos pénzügyi feltételeket azonban a kormánynak kell megteremteni. A leltározás megkezdődött, e tevékenység a fővárosban december közepére fejeződik be. Hozzákezdtek már a volt MSZMP iratai és dokumentumai összegyűjtéséhez, amelyeket a budapesti bizottság székházába szállítanak. Bejelentették azt is, hogy a budapesti hajléktalanok számára, az elesettek megsegítésére az újpesti, Paksi József utca 64. szám alatti, 360 négyzetméteres körzeti párthelyiséget átadták a Fővárosi Tanács és a Magyar Vöröskereszt számára. (MTI)
1989. december 1., péntek 12:10
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|