|
|
|
|
Interjú Mérai Tiborral
|
London, 1989. január 15. (BBC, Késő esti panoráma) - A stúdióban Mérai Tibor író, újságíró, a Párizsban kiadott Irodalmi Újság főszerkesztője. Örömmel üdvözlöm Mérai Tibort itt Londonban; én láttam itt az Irodalmi újság fejlécén, hogy 40. évfolyama jelenik meg. Hát ez rekord magyar viszonylatban, s azt hiszem, külföldi viszonylatban is egynémely kiadványnál.. - "Igen, azt hiszem elég ritka jelenség a magyar sajtóban, hogy egy lap 40 évet él, de még ritkább, hogy ez alatt a 40 év alatt - azt hiszem ebben egyedülálló - három helyen jelent meg. Az egyik a születési helye, Budapest volt, ahol 7 évig jelent meg, utána 5 évig Londonban és 28 éve Párizsban. - Mennyiben változott meg a lap jelleggé a három különböző helyen? - A lapot a kommunista párt alapította és a neve is szolgai fordítása volt a Lityeraturnaja Gazetának, sztálinista lapnak indult. De 1953 után, azután, hogy Nagy Imre lett először miniszterelnök Magyarországon, ez a lap volt az, amelyik teljes mellel melléállt, és a reformista tendenciának volt a zászlóvivője. Akik idősebbek, emlékeznek rá, hogy az emberek verekedtek érte Budapest utcáin 1956-ban, emlékeznek az 1956 alatt, a forradalom alatt megjelent utolsó számára, amelyikben Illyés Gyula híres verse jelent meg, az Egy mondat a zsarnokságról; Déry, Füst Milán, Kassák, Németh László, Tamási Áron írásai voltak benne, azt mondhatom, hogy 1956 óta a lap nem változott. Természetesen a helyzete változott, a székhelye, vágyba szerkesztőségi irodája változott, de a szelleme nem változott. - Mióta főszerkesztője személyesen az Irodalmi Újságnak? - Mióta Párizsban van a lap, először Enczi Endrével, és azóta egyedül én szerkesztem; mármint Enczi halála óta egyedül én szerkesztem 28 éve, ami nem rövid idő. - Na most itt egy kicsit többről is van szó, többről is, vagy kevesebbről is, de mindenesetre valami sokkal bonyolultabbról, minthogy az Irodalmi újság főszerkesztője, mert mindent maga csinál ott. - Én szerkesztem a lapot, de hál,istennek a munkatársak írják, és ők, az ő (.. . ) , és ha már itt tartunk, akkor hadd említsem meg azt, vagy hadd gondoljak tisztelettel és szeretettel azokra, akik itt kint az emigrációban még a londoni Irodalmi Újságot elkezdték és szerkesztették, és akik között, a halottak között, olyanok vannak, mint Szabó Zoltán, Arthur Koestler, Cs. Szabó László, Fenyő Miksa, Ignotus Pál, Zilahy Lajos, Kerényi Károly, akik ma már nem vitatott klasszikusai a magyar, az összmagyar irodalomnak, és az élők között hadd említsem meg Szász Bélát, Faludy Györgyöt, Máray Sándort, Határ Győzőt, Aczél Tamást, Schöpflin Gyulát, Tardos Tibort az idősebb nemzedékből. Ami pedig a fiatalokat illeti, azt hiszem*nincs, vagy alig van olyan fiatal, aki 1956-ban 18-20-22 évesként hagyta el Magyarországot, aki az irodalmi pályafutását ne a londoni vagy a párizsi Irodalmi Újságban kezdte volna. - Azok a nagy emberek, akiket itt felsorolt az idősebb nemzedékből, azok persze mindig is nagyon kényesek voltak arra, hogy milyen lapba írjanak. Az Irodalmi Újság ráadásul nem is fizet, ugye nincs abban a helyzetben, hogy fizessen a cikkekért. - Ez így igaz. - Tehát mit gondol, mi vezette ezeket az embereket arra, hogy megbízzanak abban az Irodalmi Újságban, amelyet - azt gondolom - a hivatalos magyar sajtóban, most már így mondhatom: Kádár-korszakban megjelent kommentárok alapján, ez az az emigráns, illetve emigrációban kiadott kiadvány, amit a legjobban támadtak, amit a legkevésbé kedveltek. - Talán éppen ez vonzotta őket, hogy a hivatalos magyar sajtó ennyire támadta mindig. De komolyabb választ keresve a kérdésre, ez végtelenül és teljesen szabad újság volt. Itt soha senkinek a cikkébe bele nem szóltak, bele nem írtak, ki nem húztak belőle, itt mindenki azt írt, amit akart, két szélsőség kivételével, a sztálinista és a fasiszta szélsőség kivételével. Itt ez a szabadság vonzotta őket, és az Irodalmi Újság neve, amelyik a patinát hazulról hozta, és fenntartotta 1956-nak alapköveteléseit. És itt hadd jegyezzem meg, hogy ma, ami a mai magyar forrongásban napirenden van, és szerencsére, hál,istennek végre napirenden van, a fő kérdések több mint 30 éve állandóan szerepelnek az Irodalmi Újság hasábjain. Ma sokat beszélnek a többpártrendszerről. Az Irodalmi Újságban 30 évvel ezelőtt olyanok voltak a szószólói ennek, mint Kéthly Anna a szociáldemokraták részéről, vagy Kovács Imre a parasztpártiak részéről. Ma sokat beszélnek, de még mindig nem eleget Erdélyről. Az első dokumentum, ami az erdélyi magyarság tragikus helyzetére felhívta a figyelmet, 1963-ban jelent meg, tehát 25 évvel ezelőtt az Irodalmi Újság hasábjain Segélykiáltás Erdélyből címmel, és a Kádár-rendszer, amit említett, egyik legnagyobb bűne, hogy 25 éven keresztül ezt az égő kérdést, amit az Irodalmi Újság dokumentumszerűen felvetett - elhallgatta. Egy ilyen probléma az irodalmi szabadság és a cenzúra kérdése, amelyik ma már otthon nemcsak napirenden van, hanem kezdik szétfeszíteni ezt a cenzúrát, az Irodalmi újság volt az, amelyik Bibó Istvánnak az emlékezetes dokumentumát 1957-ben publikálta, amelyik Nagy Imrének az írásait, amelyeket otthon elsüllyesztettek, 1957-ben vagy -58-ban elsőnek publikálta. Az Irodalmi Újság volt az, amelyikben Paszternáknak, Szolzsenyicinnek, Brodszkijnak az írásai, versei megjelentek, a Brodszkij-pernek a jegyzőkönyve megjelent, olyan íróké, akiket csak szapultak a Szovjetunióban és a magyar sajtóban, és akik ma Nobel- díjas dicsőségei az orosz irodalomnak, és ami a magyarokat illeti: nemcsak a bebörtönzött írókért, Déryért, Háyért, Zelkért, Tardosért és a többiekért folytatta a kiszabadításukért a harcot az Irodalmi Újság, ami természetes feladata volt, hanem mikor az első szamizdat megjelent otthon, az első nyilatkozat, valamikor a Carta-77 idején, tehát 12 évvel ezelőtt, először több, mint 200, 300 magyar értelmiségi és dolgozó munkás írt alá egy nyilatkozatot a csehek mellett. Az Irodalmi Újság volt az, amelyik kinyomtatta. Az első szamizdatok, amikre már alig emlékeznek ma, az volt azt hiszem az egyiknek a címe: Marx a negyedik évtizedben, vagy a SZETÁ-nak, a Szegényeket Támogató Alapnak a felhívása, amit otthon nehezen, sokszorosítva tudtak csak megjelentetni, nyomtatásban először az Irodalmi Újságban jelent meg, tehát a cenzúra elleni harcban is állandóan ott volt ez az újság. - Mire a legbüszkébb? - Talán arra, hogy mióta ez a lap felszabadult, tehát Nagy Imre korszaka óta, és emigrációban van, sok olyan cikk jelent meg benne, amiről lehet vitatkozni, és a lap hasábjain is szabadon vitatkoztak róla. De nem tudok egyetlen olyan írásról sem, amit az Irodalmi Újság publikált, és amit szégyelnie kellene. - Magyarországon némileg változóban van a helyzet, legalábbis a jelek erre mutatnak, mintha szabadabb szelek fújdogálnának, és sok olyan követelés és vágy, és kívánság megfogalmazódhat ma a nyilvánosság előtt is Magyarországon, a magyar sajtóban, amire az Irodalmi Újság, mint mondta, már nagyon régóta hívja fel a figyelmet. Mennyiben változik meg az Irodalmi újság szerepe ebben az új helyzetben? - Az Irodalmi újságot általában 56-os újságnak szokták nevezni. Mi volt 1956 három alapkövetelménye? Az egyik egy parlamentáris demokrácia, amelyik többpártrendszeren alapul, és szabad választásokon. A másik teljes nemzeti függetlenség, szuverenitás, önrendelkezési jog, a harmadik a semlegesség. A többpártrendszertől talán nem vagyunk nagyon távol, a másik kettőtől, a teljes nemzeti függetlenségtől és a semlegességtől még távolabb vagyunk, mondjuk ez a két külpolitikai tényező, ami nemcsak Magyarországtól függ, hanem a világhelyzettől, a Szovjetuniótól, Gorbacsov helyzetétől, ez fennmarad, a belpolitikai helyzet sem olyan még, hogy az Irodalmi Újságot fölöslegesnek érezném. - Hadd mondjak egy példát. - Köztudott, hogy Nagy Imre romániai fogsága idején készített egy tanulmányt, egy nagyobb méretű feljegyzést 1956-ról. Ha máshonnan nem, ezt egy bizonyos Berecz Jánosnak a forradalom ellen írt könyvéből tudni lehet, mert ő idézi ezt a Nagy Imre-féle írást. Ez a Nagy Imre írás titkos és ismeretlen máig is. Ugyanakkor a múlt hónapban egy nagy példányszámú budapesti hetilapban olvastam Szálasi Ferenc börtönnaplóját. Amíg Magyarországon olyan rendszer van, hogy a szabadság azzal jár, hogy Szálasi Ferenc börtönnaplóját már ki lehet nyomtatni, de Nagy Imre fogságban írt emlékirata még titkos írás, addig talán akad még tennivalója az Irodalmi Újságnak. Örömmel említhetem meg azt, hogy egy idő óta az Irodalmi Újság Budapesten is megjelenik. A megjelenik szót egyelőre idézőjelbe teszem azért, mert nem nyomtatásban jelenik meg, hanem fénymásolatszerűen, a szamizdat adja ki, és legjobb tudomásom szerint 500 és 1000 példány között mozog a példányszáma. Az igazi természetesen az lenne, ha otthon megjelenhetne ez a lap. Ott született, ott kellene tovább élnie, és miután nemcsak az emberek, hanem az újságok is mulandók, ha egyszer meghal, otthon kellene meghalnia. +++
1989. január 15., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|