|
|
|
|
Genscher - pénteki program (1. rész)
|
1989. november 24., péntek - Kora reggel szálláshelyén kezdődött Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter pénteki hivatalos programja: a Fórum szállodában villásreggelin látta vendégül dr. Antall Józsefet, a Magyar Demokrata Fórum elnökét. Az egyórás találkozón a külügyminiszter a magyar belpolitikai helyzetről, ezen belül az ellenzéki pártok tevékenységéről, a vasárnapi népszavazás előkészületeiről szerzett információkat. Ugyanitt, a szállodában kereste fel a nyugatnémet diplomácia vezetőjét dr. Stefan Musto, a Friedrich Naumann Alapítvány budapesti irodájának vezetője. Az Alapítvány Genscher pártjáé, a Szabad Demokrata Párté (FDP), és nemrégiben megnyílt magyarországi képviselete a pluralizmus kereteibe illeszkedő új pártoknak és szervezeteknek kíván útmutatást, támogatást nyújtani a választási kampányban való eligazodáshoz.
A reggeli megbeszéléseket követően a külügyminiszter megkoszorúzta a Hősök terén a Magyar Hősök emlékművét, majd az MSZP székházában Nyers Rezsővel, a Magyar Szocialista Párt elnökével folytatott megbeszélést. (folyt.köv.)
1989. november 24., péntek 10:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Genscher - pénteki program (2. rész)
|
Az MTI tudósítójának értesülése szerint a csaknem egyórás találkozón nyugtázták az NSZK és Magyarország együttműködésének jelentőségét, ennek látható jeleit, és a tendencia folytatódását. A nyugatnémet külügyminiszter leszögezte, hogy kormánya nagyra becsüli a magyarországi politikai változásokat. Nyers Rezső hangsúlyozta, hogy Magyarország számára rendkívül fontos az NSZK szerepvállalása az EGK-ban és a 24-eken belül. Az MSZP elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az NSZK számára mindez végül is jó befektetésnek fog bizonyulni, bár még legalább egy igen nehéz évre számítunk, és a fellendülésig is el fog telni két-három esztendő, ám a válság mégsem fog túlságosan elhúzódni. Genscher belpolitikával kapcsolatos érdeklődésére Nyers Rezső elmondta: a helyzet túllendült azon a kritikus ponton, hogy válság robbanhatna ki. Jelenleg a legfontosabb az, hogy a már kialakult, de a parlamentben még meg nem valósult többpártrendszerben működjön a gazdaság. Felhívta a figyelmet arra, hogy e tekintetben fontos az Országgyűlés most folyó költségvetési vita, s az, hogy ott ésszerű döntést hozzanak. A nyugatnémet külügyminiszter kifejtette: az NSZK a 24-ek következő ülésén többirányú politikai jelzést kíván tenni. Ennek keretében ösztönözni fogják a kapcsolatfelvételek gyorsítását, s szeretnének hatni olyan értelemben, hogy például a Valuta Alap ne pusztán fiskális szempontból, hanem a politikai-társadalmi folyamatok figyelembevételével hozza meg döntéseit. Ösztönző jelzéseik pedig azoknak fognak szólni, akik eddig csak jókívánságaikat küldték el. Az MSZP elnöke és nyugatnémet vendége egyetértett abban, hogy a Közös Piac és Kelet-Európa között új módon lehet a kapcsolatokat gazdagítani. Mindketten megerősítették pozitív várakozásukat a máltai csúcstalálkozót illetően, hangsúlyozva, hogy a szovjet-amerikai kapcsolat fontos kerete az európai biztonságnak. Ugyanakkor leszögezték: saját sorsáról csakis Európa dönthet. Hangsúlyozták azt is, hogy a német kérdést ugyancsak összeurópai keretek közé kell illeszteni. (folyt.köv.)
1989. november 24., péntek 12:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Genscher - pénteki program (3. rész)
|
Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke a parlament Munkácsy-termében fogadta a nyugatnémet külügyminisztert. A megbeszélésen jelen volt Horn Gyula külügyminiszter is. Ezt követően a két külügyminiszter jelenlétében Georg Krupp, illetve Ekkehard Storck és Bartha Ferenc aláírta a Deutsche Bank AG Frankfurt és a Deutsche Bank Luxemburg SA, valamint a Magyar Nemzeti Bank közötti hitelmegállapodást. A hitelmegállapodás újabb, 500 millió nyugatnémet márkát biztosít, kötött, célzott hitelként a magyarországi gazdaságszerkezeti átalakítás céljaira. A két külügyminiszter a Hilton Szállóban nemzetközi sajtóértekezleten összegezte a tárgyalásokat, és válaszolt az újságírók kérdéseire. Bevezető nyilatkozatában Horn Gyula hangsúlyozta, hogy Magyarország és az NSZK között rendszeres a párbeszéd, mintegy igazolva, hogy számunkra az NSZK a legfontosabb nyugati partner. Ennek jelentősége azért is nagy, mert az NSZK az európai stabilizáció meghatározó tényezője, kezdeményező szerepet játszik a kelet-nyugati kapcsolatokban az eredményes leszerelési folyamat előmozdításában. A magyar külügyminiszter utalt arra is, hogy sokat merítünk az NSZK belső tapasztalataiból, abból, ahogyan ott a demokratikus intézmények működnek, az emberi jogok érvényesülnek. Mint mondta, a Magyar Köztársaság kormánya tudatában van annak, hogy erőfeszítéseiben csak akkor számíthat hatékony külső segítségre, ha tevékenysége itthon és nemzetközi téren egyaránt eredményes. A most aláírt bankközi megállapodásra utalva elismerően szólt a nyugatnémet pénzügyi támogatásról, a gazdasági kapcsolatok dinamikus fejlődéséről. A már meglévő többszáz kooperációs megállapodás mellett a két kormány új típusú gazdasági együttműködési formákat keres. A magyar elképzelések között az adósságunk konvertálása, közös beruházások, és a munkaerő NSZK-beli foglalkoztatása is szerepel. A kapcsolatok fontos állomása lesz a müncheni, illetve a pécsi főkonzulátus megnyitása, valamint a budapesti Goethe Intézethez hasonló magyar kultúrintézet létesítése Stuttgartban. Ami a német kérdést illeti, Horn Gyula hangsúlyozta: Európa nem létezhet a németség, a német politika, kultúra nélkül, mint ahogy a németek sem létezhetnek Európa ellenében. A két német állam viszonya, beleértve az esetleges egyesítést, a németekre tartozik, ám figyelembe kell venniük az általánosan elfogadott nemzetközi normákat és az európai realitásokat is. (folyt.köv.)
1989. november 24., péntek 16:43
|
Vissza »
|
|
Genscher - pénteki program (4. rész)
|
A két német állam viszonyának jövőbeni alakulása szervesen illeszkedik az európai viszonyok fejlődésébe. Nehéz elképzelni egy olyan egységes Európát, amelyben kettéosztott Németország van - mondta Horn Gyula. Hans-Dietrich Genscher a Magyar Köztársaság kikiáltása utáni első látogatának hivatalos programját összegezve beszámolt arról, hogy valamennyi beszélgető partnerével a kétoldalú kapcsolatokon kívül Magyarország és a Közös Piac viszonyát, a közép- és kelet-európai országokban végbemenő reformfolyamatot a kelet-nyugati párbeszéd helyzetét és a Magyarországon belüli folyamatokat tekintette át. Mint mondta, teljes egyetértés volt közötte és vendéglátói között abban, hogy a reformfolyamatoknak stabil keretek között kell végbemennie. Hangsúlyozta: Nyugat-Európának érdeke, hogy a jelenlegi reformok sikeresek legyenek, hogy Közép- és Kelet-Európa országaiban a demokrácia kerüljön felül, hogy a népek nagyobb szabadságot élvezzenek. Ebben a nyugat úgy tud segíteni, hogy stabil keretfeltételeket biztosít. Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy az NSZK tisztában van az átalakulási folyamattal együttjáró nehézségekkel, de biztosíthatja az érintetteket: nem kíván egyoldalú előnyöket kovácsolni a problémákból. Szólt a reformfolyamat és a leszerelés összefüggéseiről, amennyiben több lehetőség nyílik a katonai erők és kiadások csökkentésre, míg a kisebb katonai szembenállás nagyobb játékteret teremt a reformfolyamatoknak. Valamennyi megbeszélésen kifejezte kormánya és saját nevében köszönetét azért a szerepért, amit Magyarország a kelet-európai reformfolyamatban játszott, s ahogyan a vasfüggöny felszámolásában közvetlenül befolyásolta az NDK-ban élő németek sorsát is. Örömmel nyugtázta, hogy minden jel szerint az NDK kormánya tudomásul vette a nép akaratát és kifejtette: reméli, hogy a keletnémet kormány döntései összhangban lesznek e felismeréssel. Szólt arról a felelősségről, amit az EGK érez a kelet-európai folyamatokért. Az európai integráció megvalósításával a Közös Piac utat mutat. Hangsúlyozta, hogy ebben a tekintetben milyen nagy jelentőségű lesz a kelet-európai reformok mellett magát elkötelező 24 ország külügyminisztereinek december 13-i strassbourgi találkozója, ami megfogalmazása szerint ,,az igazság órája lesz,,. Ott ugyanis konkrét segítségről kell dönteni. Ami az NSZK-t illeti, nem kíván különutat, csupán azt, hogy Európa találjon egymásra. (folyt.köv.)
1989. november 24., péntek 16:45
|
Vissza »
|
|
Genscher - pénteki program (5. rész)
|
A bevezető nyilatkozatokat követő kérdések egy része is a Közös Piac és Kelet-Európa viszonyára vonatkoztak. Genscher elmondta, hogy az EGK fontos változtatások előtt áll, és belső integrációjának növekedése nem zártabbá teszi, hanem éppenhogy növeli a lehetőséget az együttműködésre. Az EGK nem zárt közösség, és európai felelősségének éppen az felel meg, hogy új együttműködési modelleket alakít ki. A 24-ek tanácskozásán fontos és konkrét döntések várhatóak, elsősorban az Európai Bank létesítéséről. Genscher hangsúlyozta: nem elég, hogy a reformfolyamatokkal rokonszenvező országok némelyike csupán elvi támogatását fejezi ki, most már konkrét segítségre van szükség. Horn Gyula egy hozzá intézett kérdésre válaszolva elmondta, hogy a mostani gazdasági átalakítási terveket hovatovább akadályozó adósságállomány konvertálását részint a kamatok csökkentése jelenthetné, részint egy olyan megoldás, hogy egyes üzemek részvényeit - azok fejében befektetést eszközlő - külföldiek vennék át. Mint mondta, Dumas francia külügyminiszterrel és az EGK-t képviselő Delors-ral fel sem vetődött az a gondolat, hogy esetleg az EGK-hoz való csatlakozás fejében Magyarország kilépne a VSZ-ből. A tömbhöz tartozás - hangsúlyozta Horn Gyula - nem lehet akadály az Európa Tanácshoz, az EGK-hoz vagy az EFTA-hoz való kapcsolódás szempontjából. Nemcsak azért, mert ezeknek a testületeknek is van NATO-hoz tartozó tagországa, hanem mert a VSZ-en belül is változnak a viszonyok. Mint mondta, nézete szerint Magyarország EGK-csatlakozásának a demokratizálódási folyamat továbbvitele és a gazdasági átalakulás lehet a feltétele. A december eleji szovjet-amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban mindkét külügyminiszter hangsúlyozta, hogy pozitiv eredményt vár attól. Horn Gyula hangsúlyozta; Magyarországnak érdeke, hogy a gyökeres politikai, társadalmi átalakítást minden külső beavatkozástól mentesen folytathassuk. Most először fordul elő, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt érdekelt e reformfolyamat sikerében. A szovjetunióbeli folyamatokról feltett kérdésre Genscher elmondta: nem tartozik azok közé, akik találgatják, sikerül-e Gorbacsovnak a peresztrojka vagy sem. Ő inkább úgy véli, hogy tenni kell ennek érdekében. A belső vitákból korántsem szűrhető le olyasmi, hogy az illető ország - ezúttal a Szovjetunió - helyzete meggyengült volna. Mint mondta, december elején Moszkvában ezekről a kérdésekről is fog tárgyalni. A bonni kormánynak érdeke, hogy Gorbacsov politikája - amit széles látókörűnek tart - eredményes legyen. (folyt.köv.)
1989. november 24., péntek 16:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Genscher - pénteki program, elutazás (6. rész)
|
Hans-Dietrich Genscher az NSZK budapesti nagykövetének rezidenciáján ebéden látta vendégül az SZDSZ képviselőit. Az ebéd után ugyancsak a rezidencián külön-külön fogadta a kisgazdapárt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt küldöttségét. Délután a Budapesti Történeti Múzeumban a Bréma melletti Wobswede művésztelep képzőművészeinek kiállítását tekintette meg a Budapesti Történeti Múzeumban. Ezután a nyugatnémet küldöttség útja a zugligeti plébániára vezetett, ahol az NDK-ból érkezettek első menekülttáborára, az áttelepülőknek nyújtott segítségre emlékezve átnyújtotta Kozma Imre plébánosnak az NSZK Szolgálati Nagykereszt kitüntetését. A kitüntetés adományozásáról Richard von Weizsa:cker szövetségi elnök döntött. Hasonlóképpen kitüntetési ünnepség színhelye volt az NSZK budapesti nagykövetsége: a külügyminiszter Kovács Andrásnak, a Magyar Vöröskereszt menekültügyi megbízottjának a csillebérci táborban végzett munkájáért nyújtotta át a szolgálati érdemkereszt első fokozatát. Az ünnepség és az NSZK - külképviselet munkatársaival való találkozó után Genscher külön-külön találkozott a Kereszténydemokrata Néppárt, illetve a Magyar Néppárt küldöttségével. Hans-Dietrich Genscher és kísérete az esti órákban, a Luftwaffe különgépén elutazott Budapestről. (MTI)
1989. november 24., péntek 19:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|