|
|
|
|
Az Európai Közösség Phare-terve (2. rész)
|
Ezen felül a közösség pénzügyi támogatást irányzott elő a reformokhoz, olyan területeken, mint közös beruházások elősegítése, a szakmai, elsősorban a menedzser képzés támogatása és a környezetvédelem. Ezt szolgálta egyrészt a közösségi költségvetésben egy 200 millió ecus (220 millió dollár, napi árfolyamon) külön lengyel-magyar költségvetési keret létrehozása. A Bizottság ehhez még 100 millió ecut kért, arányosan, az egyes közösségi tagállamoktól, s a reformok támogatására kész másik 12 országot, köztük az Egyesült Államokat és Japánt a közös akció koordinátoraként további 300 millió ecu folyósítására szólította fel. Ebből tehát összesen 300 millió ecu lenne a közösség saját megajánlása. A közösség Miniszteri Tanácsa jóváhagyta a 200 millió ecus keretet, amelyet a jövő évi költségvetésből e célokra fordíthatják, s az egyes tagállamok megajánlották a rájuk háruló, összesen 100 millió ecus további, kétoldalú (bár a közösséggel összehangoltan folyósítandó) keretet. Az Európai Parlament, amelytől a közösség költségvetésének jóváhagyása függ, a költségvetésben létesített 200 millió ecus hitelkeretet 300 millióra emelte. Ez 400 millió ecure növelné a közösségi hozzájárulást, de a Bizottság és a Miniszteri Tanács még nem fogadta el ezt a változtatást. A Bizottság javasolta azt is, hogy az EK pénzügyi intézményei a közösségen belül alkalmazott feltételeknek megfelelő kölcsönöket nyújtsanak a két reform-országnak. A Miniszteri Tanács ennek megfelelően 1990-1992-re összesen 1 milliárd ecu (1,1 milliárd dollár) értékben garantálta a közösségi költségvetésből az Európai Beruházási Bank (EBB) által a két országnak nyújtandó kölcsönöket, amelyeknek előnyös feltételeit konkrét beruházási tervben pályázhatják meg. Sem a 300 vagy a 400 millió ecus közösségi keret, sem az EBB-nek nyújtott 1 milliárd ecus garancia nem tartalmazza, hogy ebből az összegből mennyi jut majd Lengyelország és mennyi Magyarország támogatására, amint a konkrétan támogatásban részesítendő programok kijelölése sem történt még meg. (folyt.)
1989. november 14., kedd 16:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|