|
|
|
|
Jalta vége és Magyarország
|
-------------------------- München, 1989. november 10. (SZER, Magyar híradó) - Sztálin a jaltai megállapodások megszegésével hajtotta igába Kelet-Európa népeit. Ez az uralmi rend volt eddig a sztálinizmus egyik legszégyenteljesebb élő emlékműve. Most ezt is - mint 1956-ban a budapesti Sztálin-szobrot ledönti a népek szabadságvágya. Vadász János fűz néhány megjegyzést ahhoz, hogy milyen szerepet játszottak a magyar reformok a berlini fal ledőlésében. - Eljön az idő - talán nincs is olyan messze -, amikor már meg lehet írni a jaltai világrend felbomlásának, a szabadságra és önrendelkezésre épülő új európai rend kialakulásának történetét. Egyetlen tárgyilagos krónikás sem hagyhatja majd figyelmen kívül Magyarország fontos szerepét ebben a történelmi fordulatban. Meg kell írniuk, hogy a kommunista hatalom bukása Kelet-Európában a magyaroknál és a lengyeleknél kezdődött, és amikor a kelet-németországi földindulás elemzéséhez érnek, rá kell mutatniuk, hogy ehhez az első lökés Magyarországról indult ki. Mert mihelyt 1989 szeptemberében a magyar kormány megnyitotta a maga vasfüggönyét a keletnémet polgárok előtt, feltartóztathatatlanul megindult az a lavina, amely - írják majd a történészek - nem sokkal később a berlini falat is maga alá temette, a két német államot elválasztó vasfüggönyt is tarthatatlanná tette. De most még a jelen folyamatos krónikájánál tartunk. Pillanatnyilag az érdekel bennünket, hogyan befolyásolja Magyarország sorsát, lehetőségeit az a falrengető fordulat - a fellengzős jelző ezúttal szó szerint értendő -, amely a kettéoszott Európa arkhimédészi pontján, Kelet-Németországban megy végbe, amihez közvetve mi magyarok is hozzájárultunk. E fordulat láttán senki sem kételkedhet többé abban, hogy a demokratikus átalakulás a kommunista hatalom felbomlása nem valamiféle sajátos magyar vagy lengyel tünemény, hanem egyetemes érvénnyel lép fel Európa egész térségében, amelyet eddig amolyan sorsmegjelölésként Kelet-Európának neveztünk. (folyt.)
1989. november 10., péntek
|
Vissza »
|
|
- Magyarország és Jaltai vége - 1. folyt.
|
A sztereotip magyar kérdésre - jó ez nekünk? - meggyőződéssel válaszolhatjuk: igen. Jó nekünk, ha mind több leigázott nemzet és társadalom veszi kezébe sorsának irányítását, ha a szabadság és demokrácia hatóköre bővül és a diktatúra hatóköre visszaszorul. Jó nekünk, mert mi is meríthetünk mások példáiból. És jó nekünk, mert a szabadság és demokrácia térnyerésével fokozatosan csökkennek bármiféle visszarendeződés esélyei. De reálisan számolnunk kell azzal is, hogy a kelet-európai átalakulás színpadára új szereplők lépnek, s nem leszünk mindig rivaldafény középponjában. A nemzetközi figyelem - amely eddig indokoltan szegeződött Magyarországra és Lengyelországra - most ugyancsak érthetően Kelet-Németországra összpontosul, holnap talán Csehszlovákiára. És nem csupán a figyelem oszlik meg, hanem az a gazdasági segítség, együttműködési készség is, amelyet a nyugati világban kivált a kelet-európai átalakulás folyamata. A lényeg mégis az, hogy - mint Arany János megálmondta - egy szélesedő folyam fő sodrában vagyunk, és egyre inkább rajtunk múlik, hogy ne kanyaruljunk hátra, a holtvízbe. +++
1989. november 10., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|