|
|
|
|
- Magyar gyorssegély Romániának - 1. folyt.
|
Így indult el Tóth István is, akinek emlékét nemcsak két árvája őrzi, és azok is, akiknek kocsijában a stopposoknak álcázott secusok bombája robbant. De áldozatot hoztak azok, akik éjjel-nappal dolgoztak a gyűjtőhelyeken, és az a nyugdíjas néni is, aki az ünnepekre félrerakott utolsó fillérjein vett egy kiló cukrot, eltotyogott vele a Ó utcába és megvárta, hogy felrakják ajándékát a teherautóra, és megvárta, amíg az elindul - nem bizalmatlanságból, hanem mert lehetőségeihez mérten teljességében akarta érezni az adakozás, a szeretet örömét.
És mennyivel gazdagabb lett az a kisgyerek, aki nagy szatyrot cipelő szüleivel együtt jött, kezében a szenteste karácsonyfájáról begyűjtött maréknyi szaloncukorral, és csak állt, szó nélkül nyújtva azt a rakodó önkénteseknek, akik először nem tudtak mit kezdeni vele, majd látva a gyerek várakozását kis dobozva téve tették a többi csomag közé. Ez a gyerek talán nem is értette miről van szó, de megtanulta az adás örömét.
Ilyen példát nagyon sokat lehetne felhozni. Egy kis faluban láttam, amikor az utcán megállt a helyi szervezetek autója, szinte minden házból tettek rá valamit. Ki egy kötény krumplit, ki ötven forintot, s amikor az egyik tyúkját nem vették el - mert élő állat - beszaladt és kihozott 10 tojást. És voltak olyanok is, akik tehetségükhöz mérten ezreket adtak. Senki nem azt méricskélte, ajándéka kihez jut el - magyarhoz, románhoz, vagy szászhoz -, a lényeg az volt, hogy odajusson, ahol szükség van rá.
Az elmúlt évben Európa előtt kétszer vizsgázott emberségből az ország. Először, amikor minden tiltakozás - és akkor még kiátkozás ellenére - megnyitottuk a keletnémet menekülők előtt a határt, az utat a szabadsághoz, és ez a tény sokkban hozzájárult az NDK rendszerének megdőléséhez. Másodszor pedig most decemberben - és még jelenleg is -, de igazán szükség akkor volt rá és azonnal, hiszen kétszer ad, ki gyorsan ad. És a szegény mindig többet ad, mint a gazdag, hiszen nem a fölöslegéből, hanem saját szükségletéből adja azt. (folyt.)
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 335-885 Márton Józsefné: Nézem a kettes műsort és az valami rettenetes, hogy mit adnak elő ott és milyen szöveggel, hát nem elég mélyre süllyedt az ország? És akkor még a nagy nyilvánosság előtt ilyen kifejezéseket használnak, hát teljesen fel vagyok háborodva. Teljesen ledegradálják az országot.
- A mai Hárman egy témáról már megint mellébeszélnek, hogy az állam a vagyont nem kezelte jól. Már ki kell mondani végre, hogy az állam az MSZMP volt. Ezt a vagyont nemhogy nem kezelte jól, hanem nagyon ügyes jogászok által úgy eldugta, ahogy csak lehetett. Ez egyetlen módon lehet tisztességesen: mindent vissza a kormánynak, és amikor minden vissza van adva, akkor felértékelni és akkor lehet csinálni vele valamit. Itt csak hamukálni lehet és mindenki fél. Anyagilag, erkölcsileg, puskáktól és minden. "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|