|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP KB - Szóvivői tájékoztató (3. rész)
|
Az MSZMP most nyíltan kíván fellépni e kérdésben is. Kijelentette: nem vált előnyére a téma megtárgyalásának, hogy a sajtó nem volt jelen a vitánál, hiszen ez is a politika teljes nyilvánosságához, nyíltságához tartozik. A vitában is megállapították, fordulatra van szükség: a párt közvetlenül kívánja kapcsolatát kiépíteni a vallásos emberekkel és az egyházakkal, lehetővé téve, hogy a párttagok ideológiai kérdésekben ne az eddig elfogadott elveket tartsák szem előtt. Hangsúlyozta: nem ateista, hanem a társadalmi haladás mellett elkötelezett pártról van szó. Folytatni kell az eddigi jó hagyományokat: a szabad vallásgyakorlást teljessé téve, a marxisták és a vallásosok dialógusát a legmagasabb szinten folytatva. Hozzáfűzte: a párt belső normáit ilyen vonatkozásban át kellett alakítani. Berecz János kijelentette: az 1956 előtti egyházpolitikát illetően nincs vita a KB-tagok soraiban. 1957-től a párt nyitottabb, a kapcsolatokat építő szövetségi politikát folytatott, s ez egy viszonylag érvényesülő vallásszabadságot jelentett. A mostani fordulathoz hozzátartozik, hogy az állam és az egyház elválasztása teljes legyen, hogy minden állampolgár egyenlő, nem lehet különbséget tenni a vallásos és nem vallásos emberek között. Ugyanakkor a párt és a hívők, az egyházak viszonyát a hazához és a haladáshoz való viszony határozza meg. Rámutatott arra is, hogy nagyon sok ateista fenntartással fogadja ezeket az alapelveket. Számítani kell értetlenségre, s attól való félelemre, hogy politikai versengés alakul ki a különböző mozgalmak, pártok között a vallás felhasználásával és kihasználásával politikai célokra, a politikai befolyás növelésére. Berecz János végül hangsúlyozta: fel kell oldani a merev szabályokat, és a lelkiismereti szabadságot a párton belül is biztosítani kell. Mindez együtt azt jelenti, hogy gyökeres fordulatra van szükség az MSZMP egyházpolitikájában. Végül Kimmel Emil tájékoztatót adott arról, hogy a KB értékelte a bukaresti felsőszintű magyar-szovjet, illetve magyar-csehszlovák találkozót. Tudomásul vette, hogy román kezdeményezésre magyar-román pártvezetői találkozót tartottak. A Központi Bizottság beszámolót hallgatott meg George Bush látogatásáról. A párt vezetőinek moszkvai megbeszéléseivel összefüggésben a Központi Bizottság kifejezte reményét, hogy olyan kedvezően alakulnak az európai folyamatok, a nemzetközi helyzet, amelynek nyomán lehetővé válik a szovjet csapatok teljes kivonása. (folyt.köv.)
1989. július 28., péntek 20:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|