|
|
|
|
Az MTA közleménye (1. rész) (OS)
|
1989. július 26., szerda - A Magyar Tudományos Akadémia 1989. évi rendes közgyűlése kinyilvánította, hogy az MTA rendes és levelező tagjainak egy részét - az 1949. évi átszervezés során és azt követően is - politikai okokra visszavezethetően különböző jogsérelmek érték. Egyes tagokat tanácskozó taggá minősítettek vissza, másokat politikai okok miatt kizártak, illetve tagságukat - külföldre való távozás, alosztály megszüntetése, kikényszerített lemondás miatt - megszűntnek tekintették. A közgyűlés úgy döntött, hogy az említett intézkedésekkel méltánytalanul okozott sérelmek jóvátétele az akadémia erkölcsi kötelessége, ezért a tagokat sértő korábbi intézkedéseket, határozatokat hatálytalaníttatta és tagságukat folyamatosnak nyilvánította. A Magyarországon élő rehabilitált akadémiai tagok az akadémikusokat megillető járandóságban, illetve nyugdíjemelésben részesülnek, az elhaltak özvegyeit pedig az említett járandóságtól függő özvegyi ellátás (kivételes nyugdíjemelés) illeti meg. A közgyűlési határozat végrehajtásánál gondot okoz, hogy az érintettek nagy többsége ma már nem él, és nem minden személynél ismeretes a hozzátartozók címe sem. Akikről a megfelelő ismeretek rendelkezésre álltak, azok ügyében a szükséges intézkedések folyamatban vannak. Az alábbi névsor csak azoknak a nevét tartalmazza, akikről nincs elegendő információ. Ezért felkéri az akadémia a még életben lévő igényjogosultakat, illetve azokat a személyeket, akik életben lévő igényjogosultakról tudnak, hogy ezt a tényt az akadémia elnökénél írásban jelentsék be. A nem Magyarországon élő személyek esetében is indokolt az érintett rehabilitáltakat, hozzátartozóikat az akadémia közgyűlésének döntéséről tájékoztatni. Ezért felhívjuk az említett személyeket, illetve azokat, akik ilyen személyek tartózkodási helyéről tudomással bírnak, hogy azt az akadémia elnökének szintén írásban jelentsék be. (folyt.köv.)
1989. július 26., szerda 16:37
|
Vissza »
|
|
Az MTA közleménye (2. rész) (OS)
|
I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Csefkó Gyula levelező tag, Förster Aurél tiszteleti tag, Gulyás Pál rendes tag, Ivánka Endre levelező tag, Kóltay-Kastner Jenő levelező tag, Márai Sándor rendes tag, Melich János rendes tag, Nagy J. Béla levelező tag, Rubinyi Mózes levelező tag, Sági István levelező tag, Szász Károly tiszteleti tag, Thienemann Tivadar levelező tag, Zichy István levelező tag, Zolnai Béla levelező tag, Zolnai Gyula tiszteleti tag. II. Társadalmi-Történeti Tudományok Osztálya Alföldi András rendes tag, Balla Antal levelező tag, Balogh Artúr levelező tag, Baranyai Lipót tiszteleti tag, Bartók György rendes tag, Bíró Vencel levelező tag, Boér Elek levelező tag, Bruckner Győző levelező tag, Czetler Jenő levelező tag, Deér József levelező tag, Dékány István levelező tag, Divéky Adorján levelező tag, Domanovszky Sándor tiszteleti tag, Fettich Nándor levelező tag, Gajzágó László levelező tag, Gerevich Tibor rendes tag, Hajnal István rendes tag, Holub József rendes tag, Horváth Barna levelező tag, Jánossy Dénes levelező tag, Kováts Ferenc levelező tag, Kuncz Ödön levelező tag, Lepold Antal levezelő tag, Lukinich Imre rendes tag, Markó Árpád levelező tag, Miskolczy Gyula levezelő tag, Molnár Kálmán levelező tag, Moór Gyula rendes tag, Nagy Miklós levelező tag, Navratil Ákos rendes tag, Polner Ödön tiszteleti tag, Prohászka Lajos levelező tag, Supka Géza levelező tag, Szabó István levelező tag, Szemere Samu levelező tag, Szilágyi Loránd levelező tag, Tomcsányi Móric rendes tag, Tóth Zoltán rendes tag, Tury Sándor Kornél levelező tag, Vinkler János levelező tag, Vladár Gábor levelező tag. III. Matematika és Természettudományok Osztálya Békésy György rendes tag, Bulla Béla levelező tag, Groh Gyula rendes tag, Mauritz Béla tiszteleti tag, Pekár Dezső levelező tag, Plank Jenő levelező tag, Rybár István rendes tag, Széki Tibor rendes tag, Szentpétery Zsigmond rendes tag, Tokody László levelező tag, Zechmeister László tiszteleti tag. IV. Biológiai és Agrártudományok Osztálya Andreánszky Gábor levelező tag, Csík Lajos levelező tag, Csiki Ernő levelező tag, Doby Géza rendes tag, Győrffy István levelező tag, Kuthy Sándor levelező tag, Lengyel Géza levelező tag, Surányi János levelező tag, Varga Lajos levelező tag. V. Orvosi Tudományok Osztálya Balogh Ernő levelező tag, Bodnár János levelező tag, Frigyesi József levelező tag, Herzog Ferenc rendes tag, Tóth László levelező tag, Went István levelező tag. (folyt.köv.)
1989. július 26., szerda 16:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MTA közleménye (3. rész) (OS)
|
VI. Műszaki Tudományok Osztálya Jendrassik György levelező tag, Kotsis Iván levelező tag, Oltay Károly levelező tag, Papp Simon rendes tag, Romwalter Alfréd levelező tag, Schréter Zoltán levelező tag, Szily Kálmán levelező tag, Telegdi Róth Károly levelező tag. Megszüntetett Széptudományi Alosztály Borbíró Virgil levelező tag, Galamb Sándor levelező tag, Rédey Tivadar rendes tag. (OS)
1989. július 26., szerda 16:43
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|