|
|
|
|
Tanácskozott az MSZMP Politikai Intéző Bizottsága
|
1989. július 24., hétfő - A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Intéző Bizottsága július 24-én, hétfőn ülést tartott.
Megvitatta a kongresszuson létrehozandó vezető és ellenőrző testületekről és megválasztásuk módjáról kialakított javaslatot, amelyet a Központi Bizottság soron következő ülése elé terjeszt állásfoglalásra. A Politikai Intéző Bizottság az első félévi tapasztalatok alapján áttekintette a népgazdsaág idei várható fejlődését, s tájékozódott az 1990-1992. évekre vonatkozó gazdaságpolitikai elgondolásokról is. A testület megállapította, hogy ebben az évben megkezdődött annak a gazdaságpolitikai fordulatnak a végrehajtása, amely összhangban áll az MSZMP KB 1988. november 2-ai állásfoglalásával. Ennek hosszabb távon várható eredményei azonban még nem bontakozhattak ki, még nem javult érezhetően a magyar gazdaság teljesítőképessége. Rámutatott a testület, hogy az elkövetkező években gazdaságpolitikánk mozgásterét a világgazdasági hatások és feltorlódott gondjaink egyaránt korlátozzák. A változásokat a gazdaságpolitikában, csakúgy mint annak eszközrendszerében, ennek ellenére fel kell gyorsítani, hogy megőrizhessük a magyar gazdaság működőképességét. A felgyorsításra vonatkozkó elgondolásoknak több változatát célszerű kidolgozni. A Politikai Intéző Bizottság úgy döntött, hogy az elvégzett számítások és hatásvizsgálatok ismeretében még a kongresszus előtt ismételten visszatér az 1990-1992. évekre vonatkozó gazdaságpolitikai elgondolásokra. A testület ezt követően hatáskörébe tartozó különféle kérdéseket tárgyalt. Az MSZMP tárgyaló küldöttsége számára meghatározta a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalásokon megteendő lépéseket. A testület tájékoztatást hallgatott meg az MSZMP vezetőinek nemzetközi, illetve kétoldalú megbeszéléseiről. (MTI)
1989. július 24., hétfő 16:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|