|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Románia budapesti nagykövetének
"Legújabb módszerük, az erdélyi magyar, német, szerb és ukrán
fiatalok öt évre történő óromániai deportálása, átgondolt részét
képezi gyalázatos törekvéseiknek. 15-16 éves gyerekek kiszakítása a
családi kötelékből, kényszerlakhely, kényszermunkahely kijelölése
számukra, a legalapvetőbb emberi jogok megsértését jelenti."
SZER, Magyar híradó:
Eseménynaptár
"Eseménynaptárunk felolvasása előtt egy jó hír idősebb
hallgatóinknak: holnaptól a 70 évnél idősebb állampolgárok ingyen
utazhatnak a személy- és gyorsvonatokon, valamint a helyközi
autóbuszokon. Így ingyen utazhatnak például Miskolcra is, ahol:
a Szabad Demokraták Szövetségének miskolci szervezete holnap,
csütörtökön délután 5-től este 8-ig gyűlést tart a miskolci
Széchenyi utca 40. szám alatt, a IV. emeleti tanácsteremben.
A magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti XVIII. és XIX.
kerületi szervezete tagtoborzó gyűlést tart holnap délután 5 órakor
a kispesti munkásotthonban - XIX. kerület, Marx utca 50.
A Fidesz budapesti, X. kerületi csoportja szintén holnap délután
5 órakor tartja tagtoborzó gyűlését a kőbányai családsegítő
központban - X. kerület, Halom utca 33.
Megalakul a Fidesz XVI. kerületi szervezete holnap délután 6
órakor az EMG, az Elektronikus Mérőműszerek Gyára kultúrházában -
Sziráki út 26-32.
Program a rendszerváltozásra - hogyan képzelik a szabad
demokraták? A Rakpart Klub meghívott vendégei: Magyar Bálint, ifjú
Rajk László és Pető Iván. Holnap este 7 órai kezdettel a Medikor
Pinceklubban - Budapest, XIII. kerület, Váci út 50."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülése (1. rész)
|
1989. szeptember 19., kedd - A Magyar Néphadsereg hosszú távú fejlesztési koncepciója abból indul ki, hogy Magyarország nemzeti érdekeit, függetlenségének, szuverenitásának biztosítását csak egy létszámában, eszközeiben kisebb, de szellemében, felkészültségében korszerűbb, az ország teherbíró képességével összhangban álló védelmi erő képes szavatolni. Ezzel szemben a Magyar Néphadsereg jelenlegi állapotát a fokozatos leépülés jellemzi. Ha ez a tendencia folytatódna, s a költségvetési támogatások mértékében újabb drasztikus csökkentés következne be, akkor az már a haderő rombolásával lenne egyenlő, és semmi esetre sem támogatná a haderő reformját - mondta Pacsek József vezérezredes, vezérkari főnök, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának keddi ülésén. A testület Török Mihály elnökletével a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tartott kihelyezett ülést.
A megújuló katonai doktrína tervezett főbb elemeit ismertetve Pacsek József arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a honvédelmi vezetés egy olyan összetételű és nagyságrendű haderő létrehozását tartja kívánatosnak, amely biztosítaná a védelemre fordítható erők koncentrált, az eddiginél hatékonyabb felhasználását. Az egyelőre még érlelődő, és sok elemében erősen vitatott koncepció szerint a források hatékonyabb felhasználását szolgálná például a honvédség és a határőrség összevonása. E koncepció szerint a jövőben a Munkásőrséget is a védelmi feladatok ellátásának rendszerébe integrálnák. A nemzeti védelmi erők ilyen fajta egységesítésével el lehetne érni, hogy olcsóbban, a jelenleg meglévő párhuzamos struktúrák kiiktatásával működjék az ország védelmi rendszere. A megújuló katonai doktrina, illetve a szűkülő költségvetési támogatás nyomán - összhangban a haderőcsökkentés nemzetközi folyamataival - az elképzelések szerint a közeljövőben a fegyveres erők mintegy egyharmaddal csökkennének; a leépítés egyes területeken, fegyvernemenként eltérő mértékben, akár 50 százalékot is elérhet. A pénzszűke különösen erősen érinti a légierőt, amely a fegyveres erők legtöbb pénzt igénylő haderőneme. Ennek érzékeltetésére Pacsek József utalt arra, hogy egyetlen korszerű MIG-29-es vadászgép 20 millió dollárba kerül a nyugati piacon. Ilyen óriási mértékű ,,beruházást,, a magyar gazdaság nem bír el. (folyt.köv.)
1989. szeptember 19., kedd 16:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|