|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Románia budapesti nagykövetének
"Legújabb módszerük, az erdélyi magyar, német, szerb és ukrán
fiatalok öt évre történő óromániai deportálása, átgondolt részét
képezi gyalázatos törekvéseiknek. 15-16 éves gyerekek kiszakítása a
családi kötelékből, kényszerlakhely, kényszermunkahely kijelölése
számukra, a legalapvetőbb emberi jogok megsértését jelenti."
SZER, Magyar híradó:
Eseménynaptár
"Eseménynaptárunk felolvasása előtt egy jó hír idősebb
hallgatóinknak: holnaptól a 70 évnél idősebb állampolgárok ingyen
utazhatnak a személy- és gyorsvonatokon, valamint a helyközi
autóbuszokon. Így ingyen utazhatnak például Miskolcra is, ahol:
a Szabad Demokraták Szövetségének miskolci szervezete holnap,
csütörtökön délután 5-től este 8-ig gyűlést tart a miskolci
Széchenyi utca 40. szám alatt, a IV. emeleti tanácsteremben.
A magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti XVIII. és XIX.
kerületi szervezete tagtoborzó gyűlést tart holnap délután 5 órakor
a kispesti munkásotthonban - XIX. kerület, Marx utca 50.
A Fidesz budapesti, X. kerületi csoportja szintén holnap délután
5 órakor tartja tagtoborzó gyűlését a kőbányai családsegítő
központban - X. kerület, Halom utca 33.
Megalakul a Fidesz XVI. kerületi szervezete holnap délután 6
órakor az EMG, az Elektronikus Mérőműszerek Gyára kultúrházában -
Sziráki út 26-32.
Program a rendszerváltozásra - hogyan képzelik a szabad
demokraták? A Rakpart Klub meghívott vendégei: Magyar Bálint, ifjú
Rajk László és Pető Iván. Holnap este 7 órai kezdettel a Medikor
Pinceklubban - Budapest, XIII. kerület, Váci út 50."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (1. rész)
|
1989. augusztus 30., szerda - A SZOT elnöksége felfüggeszti tárgyalóküldöttsége további résztvételét a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon, s azzal a javaslattal fordul a SZOT jövő hét szerdára összehívott plenáris üléséhez, hogy a küldöttség meghatalmazását véglegesen vonja vissza - tolmácsolta a SZOT elnökségének állásfoglalását Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára szerdán délután a parlamentben a középszintű politikai egyeztető tárgyalás elején. A nyilatkozat rámutat: a szakszervezetek számára a tárgyalások fontos tétje volt, hogy az érdekképviseletek eredményes működését segítő közjogi és politikai feltételek jöjjenek létre és olyan gazdasági programok szülessenek, amelyek a bérből és fizetésből élők, a munkavállalók érdekeit is be tudják fogadni a gazdasági átalakulás folyamatába.
A SZOT elnöksége sajnálattal állapítja meg, hogy a szakszervezetek számára meghatározó fontosságú gazdasági tárgyalások nem lendültek túl a szakértői viták szintjén, és alig van remény arra, hogy a vitáknak megállapodásokban, normatív jogszabályokban rögzített következményei legyenek. Még súlyosabbnak tartja azt a tényt, hogy a politikai egyeztető tárgyalások egyre nyilvánvalóbban kizárólagosan pártközi fórummá válnak. A harmadik tárgyaló fél számos fontos kérdésben esélytelenül próbál érvényt szerezni álláspontjának. Mindez önmagában nem ok arra, hogy a szakszervezetek végső következtetésre jussanak a tárgyalásokon való résztvételüket illetően; az azonban igen, hogy az Ellenzéki Kerekasztal a közvélemény előtt is ismert módon megkérdőjelezte a harmadik tárgyaló fél egyenjogúságát, lehetetlenné téve, hogy valóban háromoldalú konszenzus szülessék. A harmadik tárgyaló fél az egyenjogúságát érintő vitában sajnálatos módon egyedül maradt. A SZOT elnöksége mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy ily módon a társadalmi szervezetek képviselőinek nem szánnak valós szerepet a jövő formálásában. A testület úgy ítéli meg, hogy a munkavállalók nagy tömegei szorulhatnak ki a békés átmenetet szolgáló politikai és gazdasági feltételek alakításából. A szakszervezetek tárgyaló küldöttsége jog nélküli, csupán felelősséggel bíró szervezeteket képviselve nem kíván részt venni a politikai egyeztető bizottság munkájában. (folyt. köv.)
1989. augusztus 30., szerda 18:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|