|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Románia budapesti nagykövetének
"Legújabb módszerük, az erdélyi magyar, német, szerb és ukrán
fiatalok öt évre történő óromániai deportálása, átgondolt részét
képezi gyalázatos törekvéseiknek. 15-16 éves gyerekek kiszakítása a
családi kötelékből, kényszerlakhely, kényszermunkahely kijelölése
számukra, a legalapvetőbb emberi jogok megsértését jelenti."
SZER, Magyar híradó:
Eseménynaptár
"Eseménynaptárunk felolvasása előtt egy jó hír idősebb
hallgatóinknak: holnaptól a 70 évnél idősebb állampolgárok ingyen
utazhatnak a személy- és gyorsvonatokon, valamint a helyközi
autóbuszokon. Így ingyen utazhatnak például Miskolcra is, ahol:
a Szabad Demokraták Szövetségének miskolci szervezete holnap,
csütörtökön délután 5-től este 8-ig gyűlést tart a miskolci
Széchenyi utca 40. szám alatt, a IV. emeleti tanácsteremben.
A magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti XVIII. és XIX.
kerületi szervezete tagtoborzó gyűlést tart holnap délután 5 órakor
a kispesti munkásotthonban - XIX. kerület, Marx utca 50.
A Fidesz budapesti, X. kerületi csoportja szintén holnap délután
5 órakor tartja tagtoborzó gyűlését a kőbányai családsegítő
központban - X. kerület, Halom utca 33.
Megalakul a Fidesz XVI. kerületi szervezete holnap délután 6
órakor az EMG, az Elektronikus Mérőműszerek Gyára kultúrházában -
Sziráki út 26-32.
Program a rendszerváltozásra - hogyan képzelik a szabad
demokraták? A Rakpart Klub meghívott vendégei: Magyar Bálint, ifjú
Rajk László és Pető Iván. Holnap este 7 órai kezdettel a Medikor
Pinceklubban - Budapest, XIII. kerület, Váci út 50."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Zala megyei pártértekezletéről - Fejti György - helyszini tudósitás (1. rész)
|
1989. július 31., hétfő - Jóllehet a hétvégi Zala megyei pártértekezleten szélsőséges vélemények is megfogalmazódtak, az MSZMP szervezeti struktúrájának és működési rendjének átalakításáról igazi politizálás folyt. Az értekezlet légköre beleillet abba a néha éles hangú és szenvedélyektől sem mentes vitasorozatba, amely nélkül nem lehetne ilyen léptékű a változás. Egyebek között ezt mondtaválaszolta Fejti György, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára az MTI munkatársának kérdéseire válaszolva.
Fejti György szerint nincs semmi rendkivüli abban, hogy a reformköri platform szándéka érvényesült, s a pártbizottság helyett a jövőben választmány működik Zala megyében, s annak élén - társadalmi funkcióban - elnök áll. A KB titkára ugyanakkor hangoztatta: a megye eddigi vezetése a lényeget illetően a reformok, a változás híve volt. Hibájuk abban keresendő, hogy nem ismerték fel korábban: elképzeléseiket a mozgalom megújításáról pártértekezlet keretei között kell legitimizálni. A választás egyfajta bizalmatlanságot tükrözött a reformköri platformon kivül álló MSzMP tagokkal szemben. Ez a magyarázata annak, hogy ,,áldozatul estek,, olyan személyek is, akik nem tekinthetők a haladás kerékkötőinek. Tudomásul kell venni - mondta - hogy e viták ilyesfajta ,,igazságtételekkel,, is együtt járnak. A KB titkára érzékeltette: kezd kibontakozni egy olyan, önmagát megszervezni képes - nézetrendszerét illetően párthű - korosztály a harmincasok, negyvenesek köréből, amely másfajta pártarculat kialakulását sürgeti, tartalmi kérdésekben, s az irányítási struktúrában is változást óhajt. A megyei apparátus létszámát, az ott dolgozó hivatalnokok sorsát érintő kérdésre Fejti György elmondta: a tisztségviselői létszám áttekintése teljes egészében az új megyei vezetés feladata, a KB titkár azonban nem tartaná szükségesnek az apparátus teljes lecserélését. A változást nagy körültekintéssel kell megszervezni, mert Fejti György szerint kontinuitásra és minden változást akaró emberre az új vezetésnek szüksége van. A megyei pártmozgalom újonnan megválasztott vezetői akkor cselekszenek helyesen, ha nem elszigetelődnek, hanem nyitni akarnak, ha bővíteni kivánják táborukat. Azok a tisztségviselők, akiknek elvi kifogásaik vannak, természetesen másutt dolgoznak a továbbiakban. Ehhez munkaadóik segítségét várják. (folyt.köv.)
1989. július 31., hétfő 19:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|