|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Románia budapesti nagykövetének
"Legújabb módszerük, az erdélyi magyar, német, szerb és ukrán
fiatalok öt évre történő óromániai deportálása, átgondolt részét
képezi gyalázatos törekvéseiknek. 15-16 éves gyerekek kiszakítása a
családi kötelékből, kényszerlakhely, kényszermunkahely kijelölése
számukra, a legalapvetőbb emberi jogok megsértését jelenti."
SZER, Magyar híradó:
Eseménynaptár
"Eseménynaptárunk felolvasása előtt egy jó hír idősebb
hallgatóinknak: holnaptól a 70 évnél idősebb állampolgárok ingyen
utazhatnak a személy- és gyorsvonatokon, valamint a helyközi
autóbuszokon. Így ingyen utazhatnak például Miskolcra is, ahol:
a Szabad Demokraták Szövetségének miskolci szervezete holnap,
csütörtökön délután 5-től este 8-ig gyűlést tart a miskolci
Széchenyi utca 40. szám alatt, a IV. emeleti tanácsteremben.
A magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti XVIII. és XIX.
kerületi szervezete tagtoborzó gyűlést tart holnap délután 5 órakor
a kispesti munkásotthonban - XIX. kerület, Marx utca 50.
A Fidesz budapesti, X. kerületi csoportja szintén holnap délután
5 órakor tartja tagtoborzó gyűlését a kőbányai családsegítő
központban - X. kerület, Halom utca 33.
Megalakul a Fidesz XVI. kerületi szervezete holnap délután 6
órakor az EMG, az Elektronikus Mérőműszerek Gyára kultúrházában -
Sziráki út 26-32.
Program a rendszerváltozásra - hogyan képzelik a szabad
demokraták? A Rakpart Klub meghívott vendégei: Magyar Bálint, ifjú
Rajk László és Pető Iván. Holnap este 7 órai kezdettel a Medikor
Pinceklubban - Budapest, XIII. kerület, Váci út 50."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF országos fóruma Tatabányán (1. rész)
|
1989. június 3., szombat - A Magyar Demokrata Fórum bejelenti: a nyár végén politikai párttá alakul - jelentette be Bíró Zoltán, az MDF országos ügyvezető elnöke szombaton Tatabányán, a Komárom megyei MDF-szervezetek, valamint a Tatabányai Bányák közművelődési intézményeinek Széchenyi István Reformklubja által közösen megrendezett tanácskozáson.
A fórum fő napirendjén időszerű politikai kérdések álltak. Ezzel kapcsolatosan vitaindítójában Bíró Zoltán hangsúlyozta: véleménye szerint a jelenlegi magyarországi politikai és gazdasági helyzet vészesen közeleg a mélyponthoz. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a hatalmon lévő Magyar Szocialista Munkáspárt egyedül nem találja meg az ebből kivezető utat. Ugyanakkor pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül sokan felismerték: a nehéz helyzetben lévő gazdaság talpraállítása lehetetlen politikai átrendeződés nélkül. E folyamatnak viszont egyetlen jelenlegi politikai párt, tömörülés sem lehet az egyedüli szervezője, vezetője. A Magyar Demokrata Fórum sem - ismerte el tárgyilagosan a szervezet ügyvezető elnöke - , hiszen erre még nincs kellőképpen felkészülve. Munkáját egyrészt türelmetlenség, másrészt pedig az emberek nagy részében még mindig meglévő félelem, gyanakvás fékezi. Gondot okoz továbbá a magyar társadalmi rétegek kasztszerű elkülönülése. Az értelmiség és a munkások összefogása nélkül viszont nem lehet előrelépni sem a politikai és a gazdasági célok érdekében, sem az azokat ugyancsak jelentősen befolyásoló erkölcsi, morális válságból sem. Pedig most - mutatott rá Bíró Zoltán - történelmi esélyünk van a felhalmozódott gondok, bajok felszámolására. Évtizedek óta ugyanis most érkezett el az az időszak, amikor semmilyen külső hatalom nem veszélyezteti, illetve befolyásolja az országot. A Kelet és a Nyugat közötti őszinte együttműködést bűn lenne nem kihasználni - vélekedett az előadó. A gazdasági nehézségek felszámolásának elsődleges lehetőségét a népben lévő alkotó erő felszabadításában látta. A magyar nép - mondotta - 1000 éves története során a mainál kilátástalanabb helyzetből is győztesként került ki. (folyt. köv.)
1989. június 3., szombat 14:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MDF országos fóruma Tatabányán (2. rész)
|
Különféle intézkedésekkel el kell érni, hogy a nemtörődömség, a pesszimizmus, a pénzhajhászás helyére a tisztességes munka és annak arányos elismerése kerüljön. E folyamat egyik gátjának a jelenlegi adórendszert tartotta az MDF ügyvezető elnöke, amely megítélése szerint erősen fékezi a teljesítményeket, csökkenti a vállalkozási kedvet. Hozzátette: ez a rendelkezés nem szentírás. Lehet, sőt, kell is változtatni rajta. A továbbiakban Bíró Zoltán arról beszélt, hogy az elnökség megítélése szerint várhatóan a nyár végére teremtődnek meg az MDF párttá való átalakulásának társadalmi feltételei. Ehhez azonban kikéri a tagság véleményét és engedélyét. Megítélése szerint az átalakulással azért nem szabad tovább várni, mert esetleg azt eredményezheti a késlekedés, hogy a vártnál kisebb politikai szerep jut az MDF-re. A fórum előadója megismételte: a Magyar Demokrata Fórum sürgeti az országgyűlési választások előrehozását. Véleménye szerint ugyanis csak egy új összetételű, a lakosság új elvárásának megfelelő parlament, illetve koalíciós jellegű kormány képes kilábalni a nehézségekből. Az MDF fenntartja azt a korábbi álláspontját is, hogy legkésőbb - az előbbi cél érdekében - december 1-jéig mondjon le a kormány. A minél zökkenőmentesebb társadalmi átalakulás érdekében az MDF jó választási törvényt követel, s garanciát kér annak tisztességes lebonyolítására. Nagy Imre és sorstársai június 16-ai gyászszertartásáról is szólt Bíró Zoltán. Azzal a kéréssel fordult minden, a haza, a nép sorsa iránt felelősséget érző személyhez, párthoz, független szervezethez, hogy miként azt a kormány és kormányülés indítványozta: legyen ez a nap a politikai és erkölcsi igazságtétel, a kegyelet, valamint a nemzeti megbékélés jelképe. A tanácskozás résztvevői megvitatták a hazai energetika, s azon belül a bányászat helyzetét, nehézségeit, annak okait és kifejtették véleményüket a tervezett Budapest-Bécs világkiállításról. (MTI)
1989. június 3., szombat 14:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|