Rendszerváltás és az MTI

	Március 15.
München, 1989. március 8. (SZER, Magyar híradó) - Együtt ünnepelni a végre hivatalos munkaszüneti nappá vált nemzeti ünnepünket, március 15-ét - ez igen magasztos gondolat, és mintha erre a magasztosságra nagyon is rájátszanának. Az MSZMP nemes hangú fölszólításokat közöl a csatlakozásra, a rendőrség megígéri, hogy nem viselkedik többé törvénytelenül - legalábbis március 15-én - és hivatalos körökben sajnálatosnak minősítik, hogy független szervezetek elzárkóznak az együttünnepléstől. Ezzel manipulálják a közhangulatot és a felelősséget - bár nem is világos, hogy milyen felelősséget - megpróbálják áthárítani azokra, akik eddig is minden évben ünnepeltek, és akik elszenvedték a gumibotozást, az előzetes őrizetbe vételt, a rendőrség megtorló intézkedéseit. Tamás Gáspár Miklóst kérdezem a budapesti telefonvonalon: Mi a véleménye erről a búfelejtőnek kínált közösködési szándékról? - Én azt hiszem, hogy közös ünneplésre nem az MSZMP-nek kellene bennünket hívnia - hanem legfeljebb mi hívhatnánk közös ünneplésre az MSZMP-t, ha kedvünk volna ehhez. Elvégre az MSZMP körülbelül 15 éves késéssel csatlakozik az ünnepléshez, és amint csatlakozik, máris ki akarja sajátítani. Ez egy kissé szerénytelen magatartás. Én még nagyon jól emlékezem a tavalyi március 15-re, amikor beszélvén az Országház előtt bennem volt a félelem, hogy az amit mondok, milyen hatással van 8 őrizetbe vett barátunkra, akik különféle fogházakban töltötték ezt a szép tavaszi napot. De nem elsősorban az elmúlt évek kellemetlen atrocitásairól van szó akkor, amikor elzárkózunk a kommunistákkal való közös ünnepléstől. Ennek a közös ünneplésnek nincsen semmi mondanivalója. Magyarországnak ma éppen arra van szüksége, hogy a különféle politikai erők elkülönüljenek egymástól, és láthatóvá váljanak. Láthatóvá váljék, hogy mi a saját stílusuk, mi a saját elképzelésük a magyar jövőről, milyen a retorikájuk, és például az is láthatóvá váljék, hogy hogyan ülnek meg egy nemzeti ünnepet. Azt, hogy az MSZMP vezetői most egy szokásos kelet-európai államszocialista parádéba akarják belefoglalni az új demokratikus mozgalmakat is - ez egy kilátástalan, reménytelen és nem nagyon ízléses kísérlet. Amennyiben az MSZMP saját megújulásának kívánja jelét adni, módja van arra, hogy eredeti és újszerű március 15-vel a maga módján a közönség elé lépjen, és szerezzen magának híveket, ezt senki óhajtja megakadályozni. De kétségkívül, hogy az a szervezet, amely évtizedekig tiltotta ezt az ünnepet, és amelyik későn csatlakozik - mint mondtam - az ünneplőkhöz, jobb, ha nem kezdeményez ebben az ügyben, mert nemcsak az új demokratikus mozgalmak képviselőinek az ízlését fogja sérteni, hanem az egész nemzetét. - Ahogy Tamás Gáspár Miklós is említette, tavaly március 15-én 8 ellenzékit őrizetbe vettek. Fölsorolnám a neveket: Demszky Gábor, Gadó György, Haraszti Miklós, Molnár Tamás, Nagy Jenő, Pálinkás Róbert, Rácz Sándor, Solt Ottília. A mai Magyar Nemzetben a tegnapi központi bizottsági sajtótájékoztatóról megjelent szövegben a Szabad Európa Rádió Budapesten tartózkodó tudósítójának kérdésére Berecz János válaszában többek között azt mondta a rendőrségi atrocitásokról - idézem a Magyar Nemzetből - "1987-ben és 88-ban már nem történt semmi ilyesmi, és ez tettekben gyakorolt önkritikaként is értékelhető". Na, most túl azon, hogy ezzel Berecz János elismeri a korábbi években a rendőrség által elkövetett március 15-i brutalitásokat, maradjunk a kijelentés első részénél. A tényekről Haraszti Miklóstól érdeklődtem a budapesti telefonvonalon. - 1988. március 14-én délután eljött hozzám két rendőr. Bilincsbe vert a lakáson, lecipelt az egész utca láttára a kocsijukhoz, ahol jó néhány gumibot-ütést mértek a fejemre. Majd bevittek az V. kerületre, ahol egy rendőrtiszt azt mondta: mindezt magamnak köszönhetem, és még több következik holnap, ha - úgymond - nem viselkedem rendesen. Ezzel szemben én másnap nagyon rendesen viselkedtem, mert reggel 5 órakor bejöttek a lakásomba - köszönés nélkül - a rendőrök és elvittek a gyűjtőfogházba, ahol 7 másik társammal együtt - persze külön-külön cellában, nagyon szép, csempézett cellákban - töltöttük az egész napot körülbelül éjfélig. Na most, ha ezt nem nevezik atrocitásnak - tehát a jogtalan előzetes letartóztatást, az el nem követett állítólagos rendbontásokért -, akkor nem tudom, mit neveznek atrocitásnak, de ennél többről is szó van. Arról, hogy a tv-híradóban, a rádióban és minden újságban benne volt ezeknek az előzetes letartóztatásoknak a híre - természetesen abban a torzított formában, hogy rendbontásra való előkészület címén. Hogy ezen mit értettek, azt a legszorgosabb követelésünkre sem közölték velünk soha, hogy miféle előkészület történt, miféle rendbontás? De, hát mindezt csak Berecz János figyelmébe - emlékeztetőül. Ugyanezen az alapon Berecz János akár azt is kijelenthette volna tegnap, hogy sohasem szoktam füllenteni. - Március 15-ről még annyit: ami a tévé jelképes lefoglalása körül keltett hisztériát illeti, szinte mulatságosnak találjuk azt a döntést, hogy március 15-re a televízió dolgozóinak csak aznapra szóló, külön belépőt adnak. Ez valódi- ijedtség lenne - de mitől? Amikor a jelképes szót állandóan ismétlik az akciószervezők. Miért nem lehet ezt az egészet happeningnek tekintetni? Hiszen az: akciószínház az ország nyilvánossága előtt, és meglepetés. +++ 1989. március 8., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »