|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Románia budapesti nagykövetének
"Legújabb módszerük, az erdélyi magyar, német, szerb és ukrán
fiatalok öt évre történő óromániai deportálása, átgondolt részét
képezi gyalázatos törekvéseiknek. 15-16 éves gyerekek kiszakítása a
családi kötelékből, kényszerlakhely, kényszermunkahely kijelölése
számukra, a legalapvetőbb emberi jogok megsértését jelenti."
SZER, Magyar híradó:
Eseménynaptár
"Eseménynaptárunk felolvasása előtt egy jó hír idősebb
hallgatóinknak: holnaptól a 70 évnél idősebb állampolgárok ingyen
utazhatnak a személy- és gyorsvonatokon, valamint a helyközi
autóbuszokon. Így ingyen utazhatnak például Miskolcra is, ahol:
a Szabad Demokraták Szövetségének miskolci szervezete holnap,
csütörtökön délután 5-től este 8-ig gyűlést tart a miskolci
Széchenyi utca 40. szám alatt, a IV. emeleti tanácsteremben.
A magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti XVIII. és XIX.
kerületi szervezete tagtoborzó gyűlést tart holnap délután 5 órakor
a kispesti munkásotthonban - XIX. kerület, Marx utca 50.
A Fidesz budapesti, X. kerületi csoportja szintén holnap délután
5 órakor tartja tagtoborzó gyűlését a kőbányai családsegítő
központban - X. kerület, Halom utca 33.
Megalakul a Fidesz XVI. kerületi szervezete holnap délután 6
órakor az EMG, az Elektronikus Mérőműszerek Gyára kultúrházában -
Sziráki út 26-32.
Program a rendszerváltozásra - hogyan képzelik a szabad
demokraták? A Rakpart Klub meghívott vendégei: Magyar Bálint, ifjú
Rajk László és Pető Iván. Holnap este 7 órai kezdettel a Medikor
Pinceklubban - Budapest, XIII. kerület, Váci út 50."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-svéd gazdasági
|
Stockholm, 1989. május 31. szerda (MTI) - Svédország és Magyarország rendezett kereskedelempolitikai kapcsolatai megfelelő keretet biztosítanak a sokoldalú gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez. Egyebek között ezt állapították meg a magyar-svéd gazdasági, ipari és műszaki tudományos együttműködési vegyesbizottság 18. ülésén Stokholmban, amely szerdán fejeződött be. Magyar részről Dunai Imre kereskedelmi államtitkár svéd részről Jan Carling ipari államtitkár vezette a tárgyalókülddöttségeket.
Pozitívan értékelték a két ország áruforgalmának elmúlt évi alakulását. A magyar export 1988-ban 125,4 millió USA dollár, a svéd szállítások értéke 135,7 millió USA dollár volt, ami 25 százalékkal illetve 21 százalékkal haladta meg az 1987. évi forgalom nagyságát. A forgalomnövekedés dinamikája gyorsabb volt, mint a fejlett nyugati országokkal folytatott magyar kereskedelmi forgalom átlagos szintje. Az év során számottevően nőtt a maagyar húsáruk, különféle faáruk, kábelek, textiliák, zöldség-gyümölcs és konzerváruk szállítása, importunk legjelentősebb tételei gépek és gépalkatrészek, cellulóz, papír, vasérc, lemezáru, vegyiáru, gyógyszer és gyógyszeralapanyagok voltak. Az elmúlt időszakban örvendetesen fejlődött a magyar és svéd vállalatok közötti együttműködés is. Jelenleg 30 kooperációs megállapodás van érvényben és további hét témában folynak vállalatközi tárgyalások, így például keréktárcsák vízszivattyúk licencének átvételéről, fagyasztó alagutak kooperációs gyártásáról stb. Figyelemreméltó a vegyesvállalatok alapítása terén tapasztalható aktívitás. A vegyesbizottság előző ülése óta eltelt év során a svéd részvétellel működő vegyesvállalatok száma 8-ról 15-re nőtt. Az új közös vállalkozások közül külön említést érdemel a Trelleborg speciális szállítószalag termékcsalád gyártása, a Karls Hans kukorica csíraolaj-gyártó üzem építése, és a Tetra Pak folyékony élelmiszercsomagolóanyag gyártására és értékesítésére kötött megállapodás. További vegyesvállalatok létesítéséről is folynak tárgyalások a magyar és svéd vállalatok, többek között nyomdaipari festékek, építőipari szigetelőanyagok, élelmiszeripari berendezések közös gyártásával kapcsolatban. Az ülésen áttekintették a vegyesbizottság ipari, mezőgazdasági és műszaki tudományos együttműködési albizottságaiban folyó tevékenység helyzetét. (folyt.) Ker.Min.
1989. május 31., szerda 16:58
|
Vissza »
|
|
Svéd-magyar 2.
|
Hangsúlyozták, hogy az együttműködésben törekedni kell az olyan témák kidolgozására, amelyek elősegítik a magyar gazdaság korszerűsítési programjának végrehajtását és a kétoldalú áruforgalom növekedését is eredményezik. Ezzel összefüggésben a magyar fél ismertette azon kiemelt ipari és mezőgazdasági fejlesztési programokat, ahol a svéd partner közreműködését hasznosnak és célszerűnek ítéli. Eredményesen fejlődnek az idegenforgalmi kapcsolatok is. A vízummentesség 1986. évi bevezetése óta a Magyarországra érkező svéd turisták száma jelentősen nőtt, 1988-ban 81 ezer svéd látogató kereste fel Magyarországot. Az ülésen rámutattak, hogy a gyógyidegenforgalom fejlesztését jól szolgálná idegenforgalmi megállapodás, valamint egészségügyi megállapodás létrehozása a két ország között. Dunai Imre megbeszélést folytatott svéd iparvállalatok vezetőivel, megvizsgálva a svéd működőtőke további bevonásának lehetőségeit is. Átadásra került az ebben érdekelt magyar vállatok listája. Kerekasztal beszélgetés keretében vitatták meg a kis- és középvállalatok együttműködése bővítésének lehetőségeit, melynek következő lépéseként ez év őszén a magyar gazdasági kamara a dél-svéd kereskedelmi kamara közreműködésével árubemutatót rendez a magyar kisvállalatok termékeiből. Az ülésen bejelentették, hogy 1990 márciusában Stockholmban magyar napok rendezésére kerül sor. A megbeszéléseken kitértek továbbá a Bécs-Budapest világkiállítás megrendezése esetén felmerülő együttműködési lehetőségekre. A vegyesbizottság ülése során áttekintették Magyarországnak az EFTA-hoz fűződő kapcsolatait és a továbbfejlesztés lehetőségeit is.+++ Ker.
1989. május 31., szerda 17:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|