|
|
|
|
Románia - nyilatkozat nemzeti kisebbségek jogairól (2.rész)
|
Mindennemű nemzeti vagy faji kizárólagosságra, illetőleg elkülönülésre irányuló megnyilvánulás egyformán ellenkezik mind a román nemzet, mind a nemzeti kisebbségek létérdekeivel. A harmónikus együttélésnek és a kölcsönös bizalomnak magától értetődő feltétele a sajátos kisebbségi érdekeknek és a többségi nemzet érdekeinek egyeztetése. A valóságos és teljes egyenjogúság ugyanakkor az ország törvényeiből következő, és a több évszázados közös sors legjobb hagyományaiban gyökerező morális kötelességek együttes vállalását is jelenti.
A nemzeti kisebbségek irányában folytatott politikájában a Nemzeti Megmentési Front abból az elvből indul ki, hogy a demokrácia egy és oszthatatlan: elképzelhetetlen külön a románokra, külön a magyarokra vagy bármely más nemzetiségre szabott demokrácia.
Amikor megoldásokat keresünk hazánkban a nemzeti viszonyok új alapokra való helyezésére, azzal az elhatározással merítünk a humanista gondolkodás kincsestárából, az európai demokrácia tapasztalataiból - elsősorban saját hagyományainkból, az 1918. december 1-i gyulafehérvári nemzetgyűlés nyilatkozatából -, hogy magasabb szintre emeljük valamennyi etnikai közösség harmónikus együttélését.
Tekintettel a diktatórikus rendszer átkos örökségére, a fentiekben kifejtett elvekből kiindulva a Nemzeti Megmentési Front szükségesnek véli az egyéni és kollektív nemzeti jogok és szabadságjogok alkotmányos garanciáinak kidolgozását.
Biztosítani kívánjuk a nemzeti kisebbségek jogát, hogy politikai, társadalmi és szellemi életük problémáit saját demokratikus szervezeteik, az államhatalom, a közigazgatás, a civil társadalom szerveibe a maguk soraiból kijelölt, illetve választott képviselőik útján oldják meg.
A pluralizmus és a demokrácia megvalósításának programja a nemzeti kisebbségek számára lehetővé teszi azt, hogy minden korlátozás nélkül valóra váltsák valamennyi törekvésüket sajátos érdekeik szervezett képviseletet és érvényesítését illetően.
Következésképpen a Nemzeti Megmentési Front szükségesnek véli:
1./ Az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait;
2./ Ki kell dolgozni és meg kell szavazni az alkotmány előírásait konkrét formában kifejtő nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való elfogadása történjék meg az új alkotmány életbe lépésétől számított hat hónapon belül. (folyt.)
1990. január 5., péntek 22:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|