|
|
|
|
Horn Gyula belgrádi tárgyalásai (1.rész)
|
Márkus Gyula és Walkó György, az MTI tudósítói jelentik:
Belgrád, 1989. szeptember 5. kedd (MTI-tud) - Az el nem kötelezett országok 9. csúcsértekezletén résztvevő Horn Gyula külügyminisztert kétnapos belgrádi tartózkodása idején fogadta Janez Drnovsek, a jugoszláv államelnökség elnöke és Ante Markovics, a szövetségi kormány elnöke. Tárgyalt jugoszláv kollégájával, Budimir Loncsarral, valamint a konferenciára érkezett több külügyminiszterrel is.
Janez Drnovsekkel sorra került találkozóján mindenekelőtt arról folytattak megbeszélést, hogy miként lehetne szilárdítani Magyarország, Jugoszlávia és Ausztria között a biztonságpolitikai és a bizalomerősítést szolgáló konkrét kapcsolatokat. Egy sor javaslat van előkészítés alatt arra vonatkozóan, hogy miként lehet a határ menti területeken egyebek között szubregionális gazdasági, tudományos, környezetvédelmi együttműködést, közös kutatást kialakítani. A szlovén nemzetiségű jugoszláv államelnök nagy érdeklődést tanúsít e lehetőségek iránt. Ante Markoviccsal a két kormányt leginkább foglalkoztató problémákat tekintették át. Egyöntetűen megállapították, hogy Belgrádot és Budapestet nagyjából azonos gondok foglalkoztatják. Megállapodtak abban, hogy a közeljövőben sor kerül Ante Markovics és Németh Miklós miniszterelnök rövid, munkajellegű találkozójára. A kétoldalú megbeszélések folyamán a finn külügyminisztert elsősorban a magyarországi politikai és gazdasági reform, valamint a kormány, az MSZMP széndékai és törekvései érdekelték. Megvitatták azt is, hogy a skandináv államok hogyan tudnak bekapcsolódni a magyarországi folyamatokba, a rokonszenven túl konkrét gazdasági és egyéb akciókkal, beleértve Magyarország és az EFTA kapcsolatainak kiépítését is, hiszen Finnország tagja az EFTA-nak. A szingapúri külügyminiszterrel tartott hivatalos tárgyalás jelentőségét az adja meg, hogy a felek létre akarják hozni a diplomáciai kapcsolatokat, amire Szingapúr kifejezte készségét. Mint ismeretes, Szingapúr a világ egyik nagy kereskedelmi, pénzügyi központja, s Magyarországnak nagy érdekei fűződnek ahhoz, hogy bővüljön a kétoldalú együttműködés. Budapest szeretné felemelni a jelenlegi kereskedelmi kamarai képviselet szintjét, illetve ehelyett diplomáciai képviseletet akar felállítani, olyat, amely mindenekelőtt gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kérdésekkel foglalkoznék a politikai témákon túl. (folyt.)
1989. szeptember 5., kedd 19:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|