|
|
|
|
Befejeződött a Szabad Demokraták Szövetségének országos
küldöttgyűlése
|
1990. december 2., vasárnap - Vasárnap délután befejeződött
Szombathelyen a Művelődési és Sportházban a Szabad Demokraták
Szövetségének országos küldöttgyűlése. A tanácskozáson
megválasztották a párt új vezető testületeit, országos elnökét és
elfogadták azokat a határozatokat, amelyek az új politikai
helyzetről, a magyar gazdaság válságának leküzdéséről, a
lelkiismereti és vallásszabadságról a szakszervezetekről és az
önkormányzatok pártfrakcióiról foglalják össze az SZDSZ
álláspontját, tennivalóit. Az alapszabály módosítására az idő hiánya
miatt nem került sor. Erről egy újabb közgyűlésen döntenek, rövid
időn belül. A rendezés jogát a szegedi küldöttek kérték. A Szabad
Demokraták Szövetségének küldöttgyűlése titkos szavazással, igen
nagy többséggel ismét Kis Jánost választotta országos elnökké. A
másik jelölt Mécs Imre volt. Az ügyvívői testület tagjai: Béki
Gabriella, Hack Péter, Hankó Faragó Miklós, Haraszti Miklós, Kis
János, Magyar Bálint, Mécs Imre, Pető Iván, Rajk László, Soós Károly
Attila, Wekler Ferenc. Hankó Faragó és Wekler személyében most
először került a testületbe vidéki politikusok. Tölgyessy Péter nem
jelöltette magát a testületbe, de elsőként gratulált a
megválasztottaknak.
Az országos tanácsba húsz személyt választottak, a többit - a majdani alapszabálynak megfelelően - a megyék, illetve a fővárosi kerületek delegálják. A jószolgálati és etikai bizottság vezetője Solt Ottilia lett.
A küldöttgyűlés Kis János zárszavával ért véget. Az elnök hangsúlyozta: az SZDSZ elveti a kormány azonnali lemondatásának szándékát, és nem kívánja nemzeti egységkormány felállítását sem, mivel jelenleg ehhez nincs meg a szilárd bázis. Az SZDSZ legfontosabb feladata, hogy közreműködjön olyan nimimális konszenzus kialakításában, amely lehetővé tenné, hogy megváltozzék bármilyen összetételű kormány és a Parlament viszonya, valamint megváltozzék a parlamenti pártok és a társadalom viszonya is. Ezzel elősegítené egy új politikai felállás majdani létrejöttét, amelyben más értelme lehet a kormányváltás sürgetésének. (MTI)
1990. december 2., vasárnap 16:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(NŐI HANG) A Mai Nap most végetért adásában, pénteken, aztj mondták, a magyar kormány tervezi, hogy a továbbiakban vagy későbbiekben nem szól bele a római katolikus főpapok véleményezésébe, tehát nem szükséges az előzetes hozzájárulása. Én pedig tegnap este néztem a Hírháttér című műsort, amelyben Sarkani Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese éppen azt nyilatkozta, hogy az állam szuverenitásának védelmében ezt az intézményt, mint beleszólást, továbbra is fenntartják, mert az államnak érdeke, hogy olyan legyen a főpap, aki nem fenyegeti az állami szuverenitást. Úgyhogy jó lenne, hogyha ezt az Önök kijelentése és az ő beszéde közti ellentmondást valahogy ellenőriznék. Mert éppen úgy néz ki, hogy továbbra is ellenőrizni akarják a főpapokat."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
Az MSZMP április 8-ra több – egyebek közt több ellenzéki szervezetnek is meghívót küldött – egy a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott rendezvényére. A meghívás elfogadásáról az EKA-ba tömörült ellenzéki pártok április 7.-én éjfélig tartó vitát folytattak. Ebben a Kisgazdapárt részéről rajtam kívül Prepeliczay István és Böröcz István vettek részt. Jellemző az elnyúló megbeszélésre, hogy az emlékeztető több mint 15 oldalas.
D9, az EKA nyilatkozata MSZP-vel való tárgyalási hajlandóságról
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|