|
|
|
|
Az MDF debreceni szervezetének közleménye (OS)
|
Debrecen, 1989. április 9., vasárnap - A Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezetének ideiglenes vezetősége az alábbi közlemény közzétételére kérte az Országos Sajtószolgálatot: Az MDF debreceni szervezetének ideiglenes vezetősége üdvözli az MSZMP hajdú-bihari és debreceni reformszárnyának megalakulását. Immár a megye kommunistái között is vannak olyanok, akik szakítani kívánnak az ország társadalmi-gazdasági átalakulását akadályozó tényezőkkel és szervezett formában igyekeznek előmozdítani a reform ügyét. Nevüket ugyan egyelőre homály fedi, de a Hajdú-Bihari Naplóban és az Országos Sajtószolgálaton keresztül közzétett programtéziseik azt jelzik, hogy a történelmi múlt elemzésének mélyreható, a szükségszerű következtetésekre is kész szándéka vezeti őket. Különösen a felelősség kérdését felvető álláspontjuk méltánylandó. Csakis az ilyen őszinte, egyértelmű fogalmazás vezethet az MSZMP körül - és soraiban - kialakult bizalmi válság megszűnéséhez, csakis a felelősség ilyen következetes tisztázása és vállalása teszi lehetővé, hogy az ,,állampárt,, a demokratikus társadalmi viszonyok között, szerepét módosítva, önálló politikai erőként létezni tudjon. Amely változás előfeltétele a platformok tisztázódásának, a nemzet érdekeit szem előtt tartó, progresszív politikai tényezők kiútkereső, tárgyalásos együttműködésének. (OS)
1989. április 9., vasárnap 17:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(NŐI HANG) A Mai Nap most végetért adásában, pénteken, aztj mondták, a magyar kormány tervezi, hogy a továbbiakban vagy későbbiekben nem szól bele a római katolikus főpapok véleményezésébe, tehát nem szükséges az előzetes hozzájárulása. Én pedig tegnap este néztem a Hírháttér című műsort, amelyben Sarkani Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese éppen azt nyilatkozta, hogy az állam szuverenitásának védelmében ezt az intézményt, mint beleszólást, továbbra is fenntartják, mert az államnak érdeke, hogy olyan legyen a főpap, aki nem fenyegeti az állami szuverenitást. Úgyhogy jó lenne, hogyha ezt az Önök kijelentése és az ő beszéde közti ellentmondást valahogy ellenőriznék. Mert éppen úgy néz ki, hogy továbbra is ellenőrizni akarják a főpapokat."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
Az MSZMP április 8-ra több – egyebek közt több ellenzéki szervezetnek is meghívót küldött – egy a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott rendezvényére. A meghívás elfogadásáról az EKA-ba tömörült ellenzéki pártok április 7.-én éjfélig tartó vitát folytattak. Ebben a Kisgazdapárt részéről rajtam kívül Prepeliczay István és Böröcz István vettek részt. Jellemző az elnyúló megbeszélésre, hogy az emlékeztető több mint 15 oldalas.
D9, az EKA nyilatkozata MSZP-vel való tárgyalási hajlandóságról
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|