|
|
|
|
Az MDF kecskeméti szervezete nyílt levele dr. Gajdócsi Istvánhoz (OS)
|
Kecskemét, 1989. április 1., szombat Tisztelt Gajdócsi Úr Immár ország-világ előtt ismert - és Ön által is elismert - a tény: Ön hatalmával visszaélve megfélemlítette a magyar országgyűlés egyik képviselőjét, dr. Südi Bertalant. Arra kényszerítette őt, álljon el parlamenti interpellációjától, erőszakkal megfosztva ezáltal hivatása gyakorlásának feltételeitől, szólásszabadságától, mi több, elemi emberi jogától. Ezzel a törvénytelenséggel Ön felháborító módon akadályozta a legfőbb magyar államhatalmi-népképviseleti szerv, az Országgyűlés munkáját, és a lehető legsúlyosabban megsértette Magyarország érvényben lévő Alkotmányát. Meggyőződésünk: önnek ezek után semmiféle erkölcsi alapja nem lehet arra, hogy az Országgyűlés képviselőjeként, az Elnöki Tanács tagjaként, illetve az alkotmány-előkészítő bizottság elnökeként működjék (az ügy elkerülhetetlen büntetőjogi következményeiről nem is beszélve.) Éppen ezért a nyilvánosság előtt ezennel határozottan felszólítjuk: haladéktalanul mondjon le képviselői mandátumáról és az alkotmány-előkészítő bizottságban való ténykedéséről Kecskemét, 1989. március 31. A Magyar Demokrata Fórum kecskeméti városi szervezete (OS)
1989. április 1., szombat 17:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(NŐI HANG) A Mai Nap most végetért adásában, pénteken, aztj mondták, a magyar kormány tervezi, hogy a továbbiakban vagy későbbiekben nem szól bele a római katolikus főpapok véleményezésébe, tehát nem szükséges az előzetes hozzájárulása. Én pedig tegnap este néztem a Hírháttér című műsort, amelyben Sarkani Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese éppen azt nyilatkozta, hogy az állam szuverenitásának védelmében ezt az intézményt, mint beleszólást, továbbra is fenntartják, mert az államnak érdeke, hogy olyan legyen a főpap, aki nem fenyegeti az állami szuverenitást. Úgyhogy jó lenne, hogyha ezt az Önök kijelentése és az ő beszéde közti ellentmondást valahogy ellenőriznék. Mert éppen úgy néz ki, hogy továbbra is ellenőrizni akarják a főpapokat."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
Az MSZMP április 8-ra több – egyebek közt több ellenzéki szervezetnek is meghívót küldött – egy a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott rendezvényére. A meghívás elfogadásáról az EKA-ba tömörült ellenzéki pártok április 7.-én éjfélig tartó vitát folytattak. Ebben a Kisgazdapárt részéről rajtam kívül Prepeliczay István és Böröcz István vettek részt. Jellemző az elnyúló megbeszélésre, hogy az emlékeztető több mint 15 oldalas.
D9, az EKA nyilatkozata MSZP-vel való tárgyalási hajlandóságról
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|