|
|
|
|
Moszkvai napok Budapesten (1. rész)
|
1989. március 31., péntek - A Moszkvai napok április 3. és 8. közötti budapesti rendezvényeiről tartottak sajtótájékoztatót pénteken a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A szovjet főváros eredményeit, kulturális értékeit felvonultató programsorozat a Moszkvában 1985-ben megtartott Budapest-napok viszonzása. Az eseményre hazánkba érkező moszkvai delegációt Lev Zajkov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, a Moszkvai Pártbizottság első titkára vezeti. A nyitó rendezvénynek április 4-én a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont, ahol gálakoncerten mutatkoznak be a moszkvai művészek.
A tájékoztatón Barabás János, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára rövid bevezetőjében annak a reményének adott hangot, hogy a moszkvai napok hozzájárulnak a két főváros kulturális, szakmai, emberi kapcsolatainak elmélyítéséhez, egymás jobb megismeréséhez. Jurij Karabaszov, a Moszkvai Városi Pártbizottság titkára kiemelte, hogy a legutóbbi, 1985-ös találkozó óta a Szovjetunióban radikális gazdasági reformok kezdődtek, és folyik a politikai intézményrendszer átalakítása. A mostani rendezvénysorozat a korábbiaknál sokkal gazdagabb lesz. A kulturális programok mellett ideológiai szemináriumot is tartanak, amelyen neves szovjet politológusok vesznek részt. A véleménycsere minden bizonnyal hozzájárul a két ország társadalmában zajló folyamatok jobb megértéséhez. A kulturális rendezvények közül kiemelkedik a világhírű operaénekesnő, Jelena Obrazcova vendégszereplése az Erkel Színházban. Az Akadémiai Moszszovjet Színház Fékezés a fellegekben című színműve - Thália Színház április 7-én és 8-án - arról szól, hogy milyen nehézségek állnak még a peresztrojka előtt. A moszkvai drámai Gogol Színház kétrészes zenés játékot mutat be - József Attila Színház április 5-én és 6-án - Legenda a végtelen boldogságról címmel. A Puskin moziban április 3. és 8. között öt szovjet filmet vetítenek, köztük a Zéró várost. A szatírikus komédia egy moszkvai mérnök vidéki kiküldetésének kalandjairól szól. A gazdag program során több kiállítás is nyílik. Az egyik legújabb moszkvai múzeum, a Tropinyin először mutatkozik be külföldön. A múzeum anyagából XVIII-XIX. századi képző- és iparművészeti alkotásokat láthat a közönség a Budapesti Történeti Múzeumban. A Szovjet Művész Szövetség moszkvai szervezetéhez tartozó kortárs művészek avantgárd alkotóinak kiállítását a Budapest Galériában lehet majd megtekinteni. (folyt.köv.)
1989. március 31., péntek 13:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Moszkvai napok Budapesten (2. rész)
|
Két helyszínen - a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, valamint a Szovjet Kereskedelmi Kamara Örs vezér téri bemutatótermében - rendezik meg a Moszkva, a Szovjetunió fővárosa című kiállítást, ahol a testvérvárosok vállalatainak termékeit mutatják be. A kiállítás célja, hogy hozzájáruljon a két főváros vállalatai és intézményei közötti közvetlen kapcsolatok, termelési kooperációk kialakításához, vegyesvállalatok létesítéséhez. Bizonyára nagy érdeklődést vált ki az új Moszkvics, valamint a jövő két sokat ígérő autómodellje, a Ralli és a Debjut. A sportesemények közül kiemelkedik Anatolij Karpov exvilágbajnok sakkszimultánja április 5-én délután a Petőfi Csarnokban. A gasztronómiai napok alkalmából pedig a Bajkál étteremben egy héten át ismerkedhetnek a vendégek a moszkvai ételspecialitásokkal. (MTI)
1989. március 31., péntek 13:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(NŐI HANG) A Mai Nap most végetért adásában, pénteken, aztj mondták, a magyar kormány tervezi, hogy a továbbiakban vagy későbbiekben nem szól bele a római katolikus főpapok véleményezésébe, tehát nem szükséges az előzetes hozzájárulása. Én pedig tegnap este néztem a Hírháttér című műsort, amelyben Sarkani Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese éppen azt nyilatkozta, hogy az állam szuverenitásának védelmében ezt az intézményt, mint beleszólást, továbbra is fenntartják, mert az államnak érdeke, hogy olyan legyen a főpap, aki nem fenyegeti az állami szuverenitást. Úgyhogy jó lenne, hogyha ezt az Önök kijelentése és az ő beszéde közti ellentmondást valahogy ellenőriznék. Mert éppen úgy néz ki, hogy továbbra is ellenőrizni akarják a főpapokat."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
Az MSZMP április 8-ra több – egyebek közt több ellenzéki szervezetnek is meghívót küldött – egy a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott rendezvényére. A meghívás elfogadásáról az EKA-ba tömörült ellenzéki pártok április 7.-én éjfélig tartó vitát folytattak. Ebben a Kisgazdapárt részéről rajtam kívül Prepeliczay István és Böröcz István vettek részt. Jellemző az elnyúló megbeszélésre, hogy az emlékeztető több mint 15 oldalas.
D9, az EKA nyilatkozata MSZP-vel való tárgyalási hajlandóságról
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|