|
|
|
|
Románia - agrárpolitika
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1989. február 9. csütörtök (MTI-tud) - Romániában emelik a termelőszövetkezeti tagok természetbeni javadalmazását. Erről döntött az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága, amely február 8-án Nicolae Ceausescunak, az RKP főtitkárának, az RSZK elnökének vezetésével ülésezett. A testület tanácskozásáról a csütörtöki Scinteia számol be.
Az elfogadott javaslat alapján növelik a termelőszövetkezetek gabonaalapját. A jövőben búzából és kukoricából a természetbeni javadalmazási-alap az ország egyes zónáiban 14, a többi zónában pedig 16 százalékra növekedik a korábbi 10, illetve 12 százalék helyett. Zöldségfélékből 20-ról 30 százalékra emelik a természetbeni javadalmazás mennyiségi alapját. Így személyenként búzából és kukoricából évente 150-150 kilót kell biztosítani minden TSZ-tagnak, aki tevékenyen részt vett a termelőmunkában. A TSZ-tagok családtagjait és a nyugdíjasokat is megilleti ez a részesedés. Többtermelés, tehát a tervek túlteljesítésekor a teljesített munkanormák alapján pótlólagos mennyiségeket osztanak ki. A TSZ-tagok ezenkivül megkapják a háztáji gazdaságokból származó természetbeni részt is. Az irányelvek alapján egy személyre évi átlagban 800-900 kiló gabonaféle jut a családokban. A termelőszövetkezeti tagokra és családtagjaikra, valamint a TSZ-nyugdíjasokra kiterjedő természetbeni javadalmazásemelés mintegy 5 millió személyt érint. Várhatóan búzából 550 ezer, kukoricából pedig 510 ezer tonnával növekszik a természetbeni javadalmazási alap. A rendelkezés célja, hogy növelje a TSZ-tagok termelési kedvét, s érdekeltté tegye őket a fokozottabb állattenyésztésben. az intézkedésektől azt várják, hogy az állatlétszám főként szarvasmarhából és juhból emelkedni fog.+++
1989. február 9., csütörtök 16:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(NŐI HANG) A Mai Nap most végetért adásában, pénteken, aztj mondták, a magyar kormány tervezi, hogy a továbbiakban vagy későbbiekben nem szól bele a római katolikus főpapok véleményezésébe, tehát nem szükséges az előzetes hozzájárulása. Én pedig tegnap este néztem a Hírháttér című műsort, amelyben Sarkani Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese éppen azt nyilatkozta, hogy az állam szuverenitásának védelmében ezt az intézményt, mint beleszólást, továbbra is fenntartják, mert az államnak érdeke, hogy olyan legyen a főpap, aki nem fenyegeti az állami szuverenitást. Úgyhogy jó lenne, hogyha ezt az Önök kijelentése és az ő beszéde közti ellentmondást valahogy ellenőriznék. Mert éppen úgy néz ki, hogy továbbra is ellenőrizni akarják a főpapokat."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
Az MSZMP április 8-ra több – egyebek közt több ellenzéki szervezetnek is meghívót küldött – egy a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott rendezvényére. A meghívás elfogadásáról az EKA-ba tömörült ellenzéki pártok április 7.-én éjfélig tartó vitát folytattak. Ebben a Kisgazdapárt részéről rajtam kívül Prepeliczay István és Böröcz István vettek részt. Jellemző az elnyúló megbeszélésre, hogy az emlékeztető több mint 15 oldalas.
D9, az EKA nyilatkozata MSZP-vel való tárgyalási hajlandóságról
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|