|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Pályázati felhívás
"Kövi Pál, több
gasztronómiai mű (így: az ,,Erdélyi lakoma,,) szerzője, a New York-i
,,Four Seasons,, étterem társtulajdonosa KRUDY GYULA
EMLÉKALAPÍTVÁNY-t hozott létre, amelyet a Művelődési Minisztérium
jóváhagyott. Az Alapítvány célja: a gasztronómiai kultúra támogatása."
SZER, Világhíradó:
KB-ülés - a függetlenítettek
"Ha összeadható lenne a teljes stáb, bizonyosan
jóval meghaladná a 200 ezret, és hol van akkor még a munkavégzés
költsége? És a pártérdekből igénybe vett épületek, hivatali szobák,
egyéb helyiségek fenntartási, működtetési kiadásai, a
pártrendezvények anyagi fedezete, a párt védelmét ellátó fegyveres
testületek költségtényezői?"
|
|
|
|
|
|
|
A Szabad Demokraták Szövetségének küldöttértekezlete - második
nap (1. rész)
|
1990. április 22., vasárnap - Kis Jánost választották a
Szabad Demokraták Szövetségének elnökévé az SZDSZ
küldöttértekezletének második napján. A küldöttek ezzel voltaképpen
megerősítették az ügyvivői testület korábbi határozatát, melynek
értelmében Kis János már néhány hónapja megbízott elnökként
koordinálta a párt vezető szervének tevékenységét.
A tanácskozás második munkanapján emellett a szekcióüléseken megfogalmazott álláspontokról, javaslatokról tájékozódtak a küldöttek, illetve több ponton - elsősorban az elnöki funkció bevezetéséhez igazítva - módosították a szövetség alapszabályát. A szekcióüléseken elhangzottakat összegezve a plenáris ülésen egyértelművé vált: az SZDSZ vidéken is szeretné hatékonyabbá tenné tevékenységét és fontolgatja egy ifjúsági szervezet létrehozását is. Ugyanakkor több régió küldötte is sürgette a tömegtájékoztatás függetlensége melletti kiállást, valamint a szakszervezetekhez és a munkástanácsokhoz való viszony tisztázását. Ez utóbbira főként a szakszervezeti törvény megalkotásával egyidejűleg láttak lehetőséget a felszólalók. Többen is feszegették a parlamenti frakció és a párt közötti viszony mikéntjét, mondván: nem lenne szerencsés, ha az SZDSZ vezető testülete központi utasításokkal irányítaná a szabad demokrata frakció parlamenti munkáját. Ennek kapcsán szóba került az is: vajon összeegyeztethető-e a pártban viselt ügyvivői tiszt a parlamenti képviselőséggel. Végül is abban egyetértésre jutottak a küldöttek, hogy - elfogadva a parlamenti frakció autonómiáját - a pártvezetés és a parlamenti csoport viszonyát majd az őszi küldöttértekezlet vitassa meg részletesen, immár az addigi parlamenti tapasztalatok birtokában.
A küldöttek határozatot fogadtak el arról, hogy a szabad demokraták javasolják a Parlamentnek: a tanácsok mandátumát hosszabbítsák meg a helyhatósági választások időpontjáig, azzal a kitétellel, hogy a helyi önkormányzatok a hátralévő időszakban lényegi döntéseket már nem hozhatnak. Elvetette viszont a küldöttgyűlés azt a több szekcióban is szorgalmazott javaslatot, hogy most határozzanak az SZDSZ köztársasági elnök-jelöltjének személyéről. (folyt. köv.)
1990. április 22., vasárnap 19:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Szabad Demokraták Szövetségének küldöttértekezlete - második
nap (2. rész)
|
Daróczi Ágnes, a Phralipe független cigányszervezet szóvivője rövid felszólalásában kiemelte: a magyarországi cigányság története során először választottak meg cigány képviselőket - az SZDSZ listáján szereplő Hága Antónia és Horváth Aladár személyében - a Parlamentbe. Fontosnak tartotta, hogy a szabad demokraták és a Phralipe együttműködjenek majd a helyhatósági választásokon is.
A kétnapos tanácskozás végén Kis János, az SZDSZ pártelnöke hangsúlyozta: a Szabad Demokraták Szövetsége túljutott történetének hőskorán; a szövetség a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzékévé vált. Az SZDSZ az új rendszernek nem ellenzéke, hanem híve, hiszen maga is küzdött a rendszerváltásért. A szabad demokraták a kormányt, amelynek ellenzéke lesznek, törvényesnek fogja tekinteni, mivel a létrejövő koalíció a választópolgárok szavazatainak többségét szerezte meg. Ugyanakkor az SZDSZ is törvényes, legitim ellenzék, hiszen a szavazópolgárok igen jelentős, csaknem 25 százalékos kisebbségének bizalmát élvezi.
A továbbiakban leszögezte: a küldöttértekezlet szekcióvitái is megerősítették, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének felelős ellenzéki magatartást kell tanúsítania a Parlamentben és azon kívül egyaránt. A szabad demokraták tudatában vannak annak, hogy az ország helyzete bizonytalan, a demokratikus rendszer még nem szilárdult meg. Ebből kiindulva - hangsúlyozta a pártelnök - az SZDSZ olyan felelős ellenzék kíván lenni, amelyik nem akadályozza, hanem elősegíti az ország kormányozhatóságát. Ez annyit jelent, hogy meg kell adni azt a türelmi időt a kormánynak, amely lehetővé teszi gazdasági és társadalmi stabilizációs programjának kidolgozását és alkalmazását. A szabad demokraták ugyanakkor elvárják a leendő kormánykoalíciótól, s annak meghatározó erejétől, hogy egyértelműen nyilvánítsa ki: abból eredően, ahogy a Magyar Demokrata Fórum 1 millió 400 ezer választópolgár bizalmát élvezi és képviseli, a Szabad Demokraták Szövetsége is mintegy 1 millió 40 ezer szavazó bizalmát élvezi és képviseli, nincs különbség állampolgár és állampolgár, magyar és magyar között. A Szabad Demokraták Szövetsége tehát elvárja annak kimondását: nem arról van szó, hogy a kormánytöbbség az egész nemzetet képviseli, az ellenzék pedig valamifajta nemzetietlen kisebbséget. A szabad demokraták a nemzet iránt érzett felelősségük tudatában kívánják betölteni ellenzéki szerepüket, abból kiindulva, hogy a kormányzó többség és az ellenzék ugyanannak a nemzetnek a része - mondta az SZDSZ elnöke. (folyt.köv.)
1990. április 22., vasárnap 19:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Szabad Demokraták Szövetségének küldöttértekezlete - második
nap (3. rész)
|
Kis János a rendszerváltás fontos állomásának minősítette, hogy az önkormányzati választások eredményeként helyi szinteken is megtörténjenek a döntő változások. A helyhatósági választások nemcsak az SZDSZ szereplése szempontjából jelentenek próbatételt a szabad demokraták számára, hanem főként azért, mert az egész nemzet számára lényeges kérdés, hogy sikerül-e a szabad választások eredményeként megfosztani hatalmuktól a volt állampárt támogatását már elvesztett, de a helyi hatalomhoz még ezer szállal kötődő oligarchiákat. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is - fűzte hozzá Kis János -, hogy amikor egy kormányzó párt hatalma véget ér, új kormánykoalíció alakul ki, óhatatlanul megkezdődik a stallumok osztogatása. Nevezetesen, kísérletek történnek olyan emberek pozícióhoz juttatására, akik ennek fejében a maguk helyén támogatják a kormányzati többséget. Ez a veszély félelemmel tölti el a közigazgatásban dolgozó szakembereket, ezért indokolt megüzenni nekik, hogy a szabad demokraták védelmezni fogják őket. A szabad demokraták álláspontja az, hogy a szakmai hozzáértésen, a tisztességes, lelkiismeretes munkán kívül semmilyen más követelményt a közigazgatási szakalkalmazottakkal szemben támasztani nem szabad, és senkit az állásából mondvacsinált ürüggyel vagy pártállására hivatkozva eltávolítani nem lehet - mutatott rá az SZDSZ elnöke.
A Szabad Demokraták Szövetsége a szabadság és a szolidaritás pártjaként kíván felelős ellenzéki politikát folytatni. Ezeknek az elveknek az alapján védelmezi az egyének és a kisebbségek jogait határainkon belül és kívül egyaránt - szögezte le Kis János. Megerősítette: az SZDSZ a jövőben is azt az álláspontot képviseli, hogy Magyarországnak a magántulajdon túlsúlyán alapuló piacgazdaságra van szüksége. Ugyanakkor a szabad demokraták tisztában vannak azzal, hogy a társadalom sohasem fog kizárólag vállalkozókból és tőketulajdonosokból állni, nagyobbik része bérből, fizetésből és nyugdíjból fog élni, s a szolidaritás elve megköveteli az ő védelmüket is.
Végezetül kijelentette: a Szabad Demokraták Szövetsége jelentős tényezője a modern magyar parlamenti demokráciának, és az is marad. Amennyiben pedig az SZDSZ képes lesz politikáját az új helyzethez igazítani, azaz a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzékévé válni, a következő választásokon lényegesen megerősítheti pozícióit, s elérheti, hogy az ország legerősebb pártjává váljon. (MTI)
1990. április 22., vasárnap 20:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az újonnan megválasztott Intéző Bizottság már ülést tartott és lényeges határozatokat hozott, amelyről tájékoztatta az MSZMP-t, a kormányfőt, a Hazafias Népfront elnökét és az MTI-t. Létrehozott egy nyolctagú operatív bizottságot is jelentős hatáskörrel. Kiküszöbölte azt a hibát is, hogy a korábban négy kizárt és kellő politikai tapasztalattal rendelkező személy háttérbe szoruljon, mert megengedte, hogy az OB munkájába esetenként más párttagokat is bevonhasson."
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 1. oldal
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 2. oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- Ányos Katalin 341-836: - nézte a reflexológiáról szóló műsort. Szeretné tudni, hogy Sára Gáborral hogy lehetne kapcsolatot teremteni, mert pl. ebbeli képzésről szeretne éredklődni. Nagyon megköszönném ha visszahívnának.
- Dr. Udvardi Katalin Miskolc 84-499: - visszahivást kérnék. Köszönöm.
- 682-189: - szeretném ha visszahívnának és megmondanák Rózsa György cimét vagy telefonszámát, mert szeretnék a Leg...leg..-be szerepelni. Nagyon Köszönöm.
- 56o-o77 Szabó Lászlóné: - javaslatot szeretnék tenni, hogy a tegnap későn leadott romániai ügyekkel kapcsolatos beszélgetést, melynek műsorvezetője Déri János volt, egy előbbi időpontban, amikor nagyobb réteg nézi még a TV-t, meg kellenne ismételni. Hozzáteszem, nekem nincs semmilyen rokonom vagy ismerősöm Romániában."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|