|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Pályázati felhívás
"Kövi Pál, több
gasztronómiai mű (így: az ,,Erdélyi lakoma,,) szerzője, a New York-i
,,Four Seasons,, étterem társtulajdonosa KRUDY GYULA
EMLÉKALAPÍTVÁNY-t hozott létre, amelyet a Művelődési Minisztérium
jóváhagyott. Az Alapítvány célja: a gasztronómiai kultúra támogatása."
SZER, Világhíradó:
KB-ülés - a függetlenítettek
"Ha összeadható lenne a teljes stáb, bizonyosan
jóval meghaladná a 200 ezret, és hol van akkor még a munkavégzés
költsége? És a pártérdekből igénybe vett épületek, hivatali szobák,
egyéb helyiségek fenntartási, működtetési kiadásai, a
pártrendezvények anyagi fedezete, a párt védelmét ellátó fegyveres
testületek költségtényezői?"
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDP sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. november 28., kedd - A Szocialista Internacionálé múlt heti tanácskozásán a szervezet teljes jogú tagjának ismerték el a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot. Ebből az alkalomból tartottak sajtóértekezletet az SZDP vezetői kedden a Gellért Szállóban.
Petrasovits Anna, az SZDP elnöke elöljáróban elmondta, hogy a Szocialista Internacionálé ülését megelőzően - Bettino Craxi meghívásának eleget téve - Rómában is tárgyaltak pártközi kapcsolatokról az olasz testvérszervezet képviselőivel. A Szocialista Internacionálé teljes jogú tagságáról a pártelnök úgy vélekedett: ez nem csupán egy magyarországi párt elismerését jelenti, hanem azt is, hogy ezzel hazánk fontos lépést tett Európa felé. Hozzáfűzte: a Szocialista Internacionáléban tömörült pártok és vezetőik a tagsági viszony helyreállításával kifejezték, hogy az SZDP-t a magyarországi átalakulás egyik fő politikai erejének tekintik. Éppen ezért sérelmezte Petrasovits Anna, hogy a tömegkommunikációs eszközök valósággal elhallgatták a Szocialista Internacionálé tagságáról szóló híreket. Különösen azt fájlalta, hogy a TV-Híradó előzetes igérete ellenére sem ment ki a repülőtérre a Szocialista Internacionálé üléséről hazaérkezőket megszólaltatni, s egyáltalán nem adott képes tudósítást az eseményről. Petrasovits Anna kifejtette, hogy ebben ő vagy politikai analfabétizmust, vagy olyan rosszindulatú, elfogult magatartást lát, amely tudatosan kisebbíteni akarja az SZDP eredményeit. Fischer György alelnök mindehhez hozzátette: pártjuk a sajtószabadság híve, s nem kívánják megszabni a sajtónak, miről és hogyan írjon. Nem rejtette véka alá viszont azt a véleményét, miszerint továbbra is találkozni rosszindulatú megközelítéssel egyes, úgymond sajtó-apparatcsikok részéről. A sajtótájékoztatón - bár tetemes időt vett el a tömegtájékoztatás ,,gyermekbetegségeinek,, szóvá tétele - a hétvégi népszavazás, s ennek kapcsán a négypárti koalíció kérdése is terítékre került. Az SZDP vezetői a népszavazás eredménye alapján úgy vélték: a négy párt szövetsége bebizonyította működőképességét. Hozátették: a mostani siker reményeik szerint a jövőben még inkább összekovácsolhatja a progresszív ellenzéki erőket. (folyt.köv.)
1989. november 28., kedd 16:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az újonnan megválasztott Intéző Bizottság már ülést tartott és lényeges határozatokat hozott, amelyről tájékoztatta az MSZMP-t, a kormányfőt, a Hazafias Népfront elnökét és az MTI-t. Létrehozott egy nyolctagú operatív bizottságot is jelentős hatáskörrel. Kiküszöbölte azt a hibát is, hogy a korábban négy kizárt és kellő politikai tapasztalattal rendelkező személy háttérbe szoruljon, mert megengedte, hogy az OB munkájába esetenként más párttagokat is bevonhasson."
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 1. oldal
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 2. oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- Ányos Katalin 341-836: - nézte a reflexológiáról szóló műsort. Szeretné tudni, hogy Sára Gáborral hogy lehetne kapcsolatot teremteni, mert pl. ebbeli képzésről szeretne éredklődni. Nagyon megköszönném ha visszahívnának.
- Dr. Udvardi Katalin Miskolc 84-499: - visszahivást kérnék. Köszönöm.
- 682-189: - szeretném ha visszahívnának és megmondanák Rózsa György cimét vagy telefonszámát, mert szeretnék a Leg...leg..-be szerepelni. Nagyon Köszönöm.
- 56o-o77 Szabó Lászlóné: - javaslatot szeretnék tenni, hogy a tegnap későn leadott romániai ügyekkel kapcsolatos beszélgetést, melynek műsorvezetője Déri János volt, egy előbbi időpontban, amikor nagyobb réteg nézi még a TV-t, meg kellenne ismételni. Hozzáteszem, nekem nincs semmilyen rokonom vagy ismerősöm Romániában."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|