|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Pályázati felhívás
"Kövi Pál, több
gasztronómiai mű (így: az ,,Erdélyi lakoma,,) szerzője, a New York-i
,,Four Seasons,, étterem társtulajdonosa KRUDY GYULA
EMLÉKALAPÍTVÁNY-t hozott létre, amelyet a Művelődési Minisztérium
jóváhagyott. Az Alapítvány célja: a gasztronómiai kultúra támogatása."
SZER, Világhíradó:
KB-ülés - a függetlenítettek
"Ha összeadható lenne a teljes stáb, bizonyosan
jóval meghaladná a 200 ezret, és hol van akkor még a munkavégzés
költsége? És a pártérdekből igénybe vett épületek, hivatali szobák,
egyéb helyiségek fenntartási, működtetési kiadásai, a
pártrendezvények anyagi fedezete, a párt védelmét ellátó fegyveres
testületek költségtényezői?"
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-közgyűlés (4. rész)
|
Céljuknak tekintik, hogy a kerekasztal jogosultságot szerezzen a törvényelőkészítésben való részvételre. Elképzeléseik szerint erre az MSZMP és társult szervezetei, valamint az Ellenzéki Kerekasztal kétoldalú tárgyalásain adhatnának lehetőséget. A déli szünet után a közgyűlés résztvevői megkezdték az SZDSZ gazdasági és szociálpolitikai programjának megvitatását. A gazdasági programtervezethez érkezett módosításokról Juhász Pál, az SZDSZ Tanácsának tagja adott tájékoztatást. A leglényegesebb változtatásnak minősítette, hogy a módosított tervezet nagyobb hangsúlyt helyez arra az intézményfejlesztésre, amely lehetővé teszi a magántulajdon versenyképessé válását az állami tulajdonnal szemben. Bauer Tamás, az SZDSZ Tanácsának tagja a gazdasági válság kezelésével kapcsolatos SZDSZ-elképzelésekről beszélt. Alapkérdésnek minősítette a közkiadások tehermentesítését, ezen belül a nagyberuházások felülvizsgálatát. Kiemelte: a jelenlegi helyzetben nem szabadna új, a költségvetésre jelentős többletterhet hárító nagyberuházások elkezdését vállalni. Solt Ottília, az SZDSZ ügyvivője a gazdasági és a szociálpolitikai koncepció összefüggését hangsúlyozta. Több javaslatot tett a lakosság egyes rétegeinek elszegényedését feltartóztató lépésekre. Egyebek közt szorgalmazta, hogy az SZDSZ szólítsa fel az alternatív szervezeteket szociális célú önszerveződések megalakítására. Indítványozta, hogy segítsenek az olyan, 70 éven felüli személyek, illetve három- vagy többgyermekes családok nyilvántartásba vételében, amelyek jogosultak lennének az ingyenes gyógyszerellátásra. Ugyancsak szorgalmazta, hogy segítsenek az üresen álló lakások felmérésében. A közgyűlés a kiegészítéseket követően módosításokkal együtt elfogadta a gazdasági és szociálpolitikai programot. Kőszeg Ferenc, az SZDSZ ügyvivője az alapszabály egyik pontjának módosítására tett javaslatot, amit a résztvevők elfogadtak. Ennek lényege: minden, tíznél több tagot tömörítő SZDSZ-csoport legyen jogi személy. Ugyancsak bejelentette: az alapszabály átalakítására szeptemberben újabb közgyűlést hívnak össze. A tanácskozás résztvevői ezután elfogadták az átmenet politikai programját, majd Tölgyessy Péter terjesztette elő a választójogról szóló módosított programtéziseket. Javasolta, hogy a Parlament négyszáz képviselőből álljon. Közülük háromszázat egyéni választókörzetben válasszanak meg, száz hely sorsa pedig a pártok közötti versenyben dőljön el. A közgyűlés ezt a felvetést szótöbbséggel elfogadta. A tanácskozás végén a résztvevők együttesen szavaztak a teljes programról, amelyet 13 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadtak. (MTI)
1989. április 16., vasárnap 19:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az újonnan megválasztott Intéző Bizottság már ülést tartott és lényeges határozatokat hozott, amelyről tájékoztatta az MSZMP-t, a kormányfőt, a Hazafias Népfront elnökét és az MTI-t. Létrehozott egy nyolctagú operatív bizottságot is jelentős hatáskörrel. Kiküszöbölte azt a hibát is, hogy a korábban négy kizárt és kellő politikai tapasztalattal rendelkező személy háttérbe szoruljon, mert megengedte, hogy az OB munkájába esetenként más párttagokat is bevonhasson."
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 1. oldal
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 2. oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- Ányos Katalin 341-836: - nézte a reflexológiáról szóló műsort. Szeretné tudni, hogy Sára Gáborral hogy lehetne kapcsolatot teremteni, mert pl. ebbeli képzésről szeretne éredklődni. Nagyon megköszönném ha visszahívnának.
- Dr. Udvardi Katalin Miskolc 84-499: - visszahivást kérnék. Köszönöm.
- 682-189: - szeretném ha visszahívnának és megmondanák Rózsa György cimét vagy telefonszámát, mert szeretnék a Leg...leg..-be szerepelni. Nagyon Köszönöm.
- 56o-o77 Szabó Lászlóné: - javaslatot szeretnék tenni, hogy a tegnap későn leadott romániai ügyekkel kapcsolatos beszélgetést, melynek műsorvezetője Déri János volt, egy előbbi időpontban, amikor nagyobb réteg nézi még a TV-t, meg kellenne ismételni. Hozzáteszem, nekem nincs semmilyen rokonom vagy ismerősöm Romániában."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|