|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Pályázati felhívás
"Kövi Pál, több
gasztronómiai mű (így: az ,,Erdélyi lakoma,,) szerzője, a New York-i
,,Four Seasons,, étterem társtulajdonosa KRUDY GYULA
EMLÉKALAPÍTVÁNY-t hozott létre, amelyet a Művelődési Minisztérium
jóváhagyott. Az Alapítvány célja: a gasztronómiai kultúra támogatása."
SZER, Világhíradó:
KB-ülés - a függetlenítettek
"Ha összeadható lenne a teljes stáb, bizonyosan
jóval meghaladná a 200 ezret, és hol van akkor még a munkavégzés
költsége? És a pártérdekből igénybe vett épületek, hivatali szobák,
egyéb helyiségek fenntartási, működtetési kiadásai, a
pártrendezvények anyagi fedezete, a párt védelmét ellátó fegyveres
testületek költségtényezői?"
|
|
|
|
|
|
|
A Szabad Demokraták Szövetségének sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. március 16. csütörtök - A Szabad Demokratrák Szövetsége már ma is politikai pártként működik, hiszen politizáló szervezet, amely indulni kíván a választásokon, de március 19-i közgyűlése dönthet úgy, hogy a párttörvény hatályba lépésekor a szervezet hivatalosan is bejegyeztesse magát pártként - mondotta egyebek között Kőszeg Ferenc, az ügyvivő testület tagja csütörtökön, a TIT Kossuth Klubban, a közgyűlésről tartott sajtótájékoztatón.
A külföldi és hazai sajtó munkatársainak Mécs Imre adott rövid összefoglalót a március 15-i nagyszabású ünneplésről. Kis János filozófus, az SZDSZ tanácsának tagja kifejtette: az, hogy az ország összes jelentősebbb független politikai szervezete közösen, s nagy tömegeket megmozgatva vett részt a demonstrációkon, egyúttal jelzi azt is: az ellenzék valóban lehet partnere és egyben vetélytársa az MSZMP-nek a békés, demokratikus átmenet megvalósításában. Ugyanakkor rámutatott: a szabad ünneplés még nincs demokratikus intézményekkel, joggal körülbástyázva, biztosítva. Tardos Márton, az SZDSZ tanácsának tagja elmondotta, hogy a szabad demokraták legközvetlenebb feladatuknak mozgalmuk, szervezetük megerősítését látják. Programtervezetük jövőképet is megrajzol, s bizonyos vonatkozásokban azt is, hogyan lehet ehhez eljutni - mondotta Pető Iván a vasárnapi SZDSZ-közgyűlés elé kerülő programról. Kifejtette, hogy elképzelhetetlennek tartják a harmadik utas megoldást, azaz egy olyan társadalmat, amely sem a nyugati kapitalista, sem a kelet-európai szocialista társadalmakból nem venné át a hátrányokat, csak az előnyöket. Ugyanakkor Magyarországon ,,harmadik típusú,, helyzet van, s ehhez kell speciális megoldásokat találni - mondta. (folyt.köv.)
1989. március 16., csütörtök 16:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az újonnan megválasztott Intéző Bizottság már ülést tartott és lényeges határozatokat hozott, amelyről tájékoztatta az MSZMP-t, a kormányfőt, a Hazafias Népfront elnökét és az MTI-t. Létrehozott egy nyolctagú operatív bizottságot is jelentős hatáskörrel. Kiküszöbölte azt a hibát is, hogy a korábban négy kizárt és kellő politikai tapasztalattal rendelkező személy háttérbe szoruljon, mert megengedte, hogy az OB munkájába esetenként más párttagokat is bevonhasson."
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 1. oldal
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 2. oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- Ányos Katalin 341-836: - nézte a reflexológiáról szóló műsort. Szeretné tudni, hogy Sára Gáborral hogy lehetne kapcsolatot teremteni, mert pl. ebbeli képzésről szeretne éredklődni. Nagyon megköszönném ha visszahívnának.
- Dr. Udvardi Katalin Miskolc 84-499: - visszahivást kérnék. Köszönöm.
- 682-189: - szeretném ha visszahívnának és megmondanák Rózsa György cimét vagy telefonszámát, mert szeretnék a Leg...leg..-be szerepelni. Nagyon Köszönöm.
- 56o-o77 Szabó Lászlóné: - javaslatot szeretnék tenni, hogy a tegnap későn leadott romániai ügyekkel kapcsolatos beszélgetést, melynek műsorvezetője Déri János volt, egy előbbi időpontban, amikor nagyobb réteg nézi még a TV-t, meg kellenne ismételni. Hozzáteszem, nekem nincs semmilyen rokonom vagy ismerősöm Romániában."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|