|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Pályázati felhívás
"Kövi Pál, több
gasztronómiai mű (így: az ,,Erdélyi lakoma,,) szerzője, a New York-i
,,Four Seasons,, étterem társtulajdonosa KRUDY GYULA
EMLÉKALAPÍTVÁNY-t hozott létre, amelyet a Művelődési Minisztérium
jóváhagyott. Az Alapítvány célja: a gasztronómiai kultúra támogatása."
SZER, Világhíradó:
KB-ülés - a függetlenítettek
"Ha összeadható lenne a teljes stáb, bizonyosan
jóval meghaladná a 200 ezret, és hol van akkor még a munkavégzés
költsége? És a pártérdekből igénybe vett épületek, hivatali szobák,
egyéb helyiségek fenntartási, működtetési kiadásai, a
pártrendezvények anyagi fedezete, a párt védelmét ellátó fegyveres
testületek költségtényezői?"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése - második nap (2. rész)
|
Most olyan időszakban kell helytállni, amikor valóságos ,,szubvenció-háború,, folyik a világban. Az OECD-országok 1980-tól mostanáig megkétszerezték mezőgazdasági támogatásaikat, s például 1987-ben az Egyesült Államokban Iowa állam farmerei több támogatást kaptak, mint egész Afrika a Világbanktól. Beck Tamás elmondta, hogy a kereskedelmi tárca a maga eszközeivel igyekszik segíteni a mezőgazdaság versenyképességét. A tervezett offenzív piaci fellépés egyik példájaként szólt arról: a tárca olyan saját külföldi kiskereskedelmi hálózatot kíván kiépíteni, amelynek üzleteiben a nyugati vásárlók megtalálják a jellegzetes magyar élelmiszeripari termékeket. A monopolhelyzetek megszüntetésére törekszenek, amit az is bizonyít, hogy az exportban már csak a termékek 30, az importban pedig 20 százaléka engedélyköteles. Olyan fontos cikkek kerültek le az utóbbi időben a kivételi listáról, mint a kávé és a bor. Rimóczy Sándorné a monopóliumok további csökkentését szorgalmazva javasolta a Gabonatröszt kizárólagos exportjogának megszüntetését. Váncsa Jenő, aki ugyancsak széles áttekintést adott a mezőgazdasági tárca tervezett lépéseiről, már arról is beszámolt, hogy nemcsak az export-monopóliumnak, hanem magának a trösztnek a megszüntetése is szerepel az elképzelések között. A kormányzati orvoslást igénylő gondokat sorolva egyebek között szólt a költségvetési támogatások leépítésének elkerülhetetlen, ám jelenlegi helyzetükben igen nagy körültekintést igénylő folyamatával. Azt is hozzáfűzte: a tárca már évek óta a minőség programját szorgalmazza, a termelők azonban csak nagyon lassan hajlandók tudomásul venni az új követelményeket. Márpedig a kezdeményező szerep a jövőben is a nagyüzemeké marad, a kormányzatnak csupán a megfelelő feltételeket kell ehhez garantálnia a szabadabb vagyonmozgás, gazdálkodási formaváltás jogi kereteinek kialakításával, a korábbi kötöttségek oldásával. Ennek megfelelő javaslatait a Minisztertanács még az első félévben az Országgyűlés elé is terjeszti. (folyt. köv.)
1989. február 21., kedd 16:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az újonnan megválasztott Intéző Bizottság már ülést tartott és lényeges határozatokat hozott, amelyről tájékoztatta az MSZMP-t, a kormányfőt, a Hazafias Népfront elnökét és az MTI-t. Létrehozott egy nyolctagú operatív bizottságot is jelentős hatáskörrel. Kiküszöbölte azt a hibát is, hogy a korábban négy kizárt és kellő politikai tapasztalattal rendelkező személy háttérbe szoruljon, mert megengedte, hogy az OB munkájába esetenként más párttagokat is bevonhasson."
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 1. oldal
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 2. oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- Ányos Katalin 341-836: - nézte a reflexológiáról szóló műsort. Szeretné tudni, hogy Sára Gáborral hogy lehetne kapcsolatot teremteni, mert pl. ebbeli képzésről szeretne éredklődni. Nagyon megköszönném ha visszahívnának.
- Dr. Udvardi Katalin Miskolc 84-499: - visszahivást kérnék. Köszönöm.
- 682-189: - szeretném ha visszahívnának és megmondanák Rózsa György cimét vagy telefonszámát, mert szeretnék a Leg...leg..-be szerepelni. Nagyon Köszönöm.
- 56o-o77 Szabó Lászlóné: - javaslatot szeretnék tenni, hogy a tegnap későn leadott romániai ügyekkel kapcsolatos beszélgetést, melynek műsorvezetője Déri János volt, egy előbbi időpontban, amikor nagyobb réteg nézi még a TV-t, meg kellenne ismételni. Hozzáteszem, nekem nincs semmilyen rokonom vagy ismerősöm Romániában."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|