|
|
 |
|
 |
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 7. folyt.
|
És ezt a tegnapi napon én azt hiszem hogy sikerült átlépnie a
magyar társadalomnak. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy egész 56-ot
sikerült volna feldolgozni -, de magát ezt az elnyomatás-érzést
sikerült átlépni és ezért egy hihetetlen nagy dolognak tartom a
tegnapi napot.
- És most hallgassuk azok véleményét, akikre évek óta figyel a
társadalom. Csoóri Sándor és Konrád György mindig felül tudott
emelkedni a napi személyes problémákon, hogy ne mondjam:
ellentéteken. Először Csoóri Sándor.
- Azt látom, hogy nemzet megint úgy viselkedik, mint 1956
október 23-ikán. Ugye akkor - előtte egy-két nappal - nem is tudtuk,
hogy ez a nemzet él, annyira levert volt. Ezelőtt se nagyon - néhány
éve se tudtuk, hogy ez a nemzet így gondolkodik. Abban a
pillanatban, hogy felszabadulhatott, és megtudta hogy megmutathatja
saját magát - íme megmutatja. Ez: ilyen nap
Azt hiszem a történelemben még nem volt ehhez hasonló. Nekem
állandóan természetesen irodalmi példák jutnak eszembe ilyenkor is:
a görög drámák pillanatát érzem, azt a katarzist, amit 30 évig is el
lehetett takarni, fedni - de most mégiscsak megfogalmazódott újra.
Erre évtizedekig, századokig fognak emlékezni.
Itt nem csak embereket temetnek későn, nem csak késői
igazságszsolgáltatás történik, hanem egy nemzet most megint meg
tudja mutatni, hogy ő milyen. Egy nemzettől elvehették az
egyéniségét hosszú ideig -, most ez a nemzet az egyéniségét is
visszaveszi. Ettől én nagyon nagyon sokat várok. Megrendítő a nap,
egyúttal felemelő is.
- Konrád György?
- Hát egy kőtömb elgördült az ajtó elől, úgy hogy az ajtót
kilehet nyitni. Ez a kőtömb megakadályozta a párbeszédet, a valódi
párbeszédet. Ha beszélgletőpartnerem a fehérre azt mondja, hogy
fekete akkor nehezen tudok vele beszélni. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|