Rendszerváltás és az MTI

	Ritkulnak a párt sorai
(Hajnal László Gábor) München, 1989. április 15. (SZER, Világhíradó) - A pártból tavaly kizárt négy személy rehabilitálásának kilátásai és a párt sorainak megritkulása a témája Hajnal László Gábor kommentárjának: Alig egy esztendeje, hogy a Népszabadság 1988. április 9-ikén rövid hírben közölte: "A Központi Ellenőrző Bizottság határozata alapján kizárták az MSZMP soraiból Király Zoltánt, Bihari Mihályt, Bíró Zoltán és Lengyel Lászlót." S mert bővebb indoklás nem látott napvilágot, elkezdődtek a találgatások. Váltakozva nyilvánult meg a félelem és a rokonszenv, de a válaszra legilletékesebbek hallgattak. A tavaly májusi pártértekezlet után sem lehetett a négyek esetét firtatni, noha ők magánemberként már nyilatkozgattak a tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak. Szabadíts Béla dokumentumfilmet is forgatott velük, keresve a döntés előzményeit, és az érintettek tárgyilagos véleményeit kötet formában is megjelentették nemrégiben. Tanulságos olvasmány ez, hiszen az interjúban gyakorta lelhetjük azt a kifejezést: "reformkommunista", vagyis ezzel bélyegezték, vádolták a pártból kizártakat. A kulisszák mögött dúló csatározásokról keveset tudóknak az ilyen minősítés alig jelentett többet retorikai szópárosításnál, hiszen 1988-ban még a hivatalos közleményekben csak az szerepelt, hogy az MSZMP egységes. A tájékozottabbak viszont gondolkodni kezdtek, hogy a reformereket 1925 után margón túlra szorította Sztálin. A Trockij-Kamenyev-Zinovjev perek szinte máig érvényes figyelmeztetésként intik a demokráciát óhajtókat, hogy a monolitikus társadalmakban a sokrétűség vágya ábránd. Pedig Lukács György papírra vetette, hogy a szocializmus demokrácia nélkül diktatúra, de lám a kommunista ideológusnak éppen ez az elmélete a mindennapok valósága. Hiába próbálkoztak 1945-től 1948- ig hazánkban, majd 1956-ban ismét, aztán 1968-ban Csehszlovákiában és az új gazdasági mechanizmusnak nevezett esztendőben megint Magyarországon a lehetetlennel, a párt konzervatív erői, az úgynevezett fundamentalisták gátat vetettek az emberarcúság formálásának. Az eseményekre figyelőknek mégis érthetetlen döntés volt, hogy a Központi Ellenőrző Bizottság soraiból éppen azokat távolította el, akik világosan látták a gazdasági, politikai romlás okait, de bírálataik - maradjunk a funkcionáriusi fogalmazásnál - építő jellegűnek minősültek. Persze nem szabad elfeledkezni arról, hogy az 1988-as év nem hasonlítható a korábbiakhoz, mert a sokféle mozgolódás, törekvés az alternatív csoportok fokozatos erősödése, s az MSZMP-n belüli, már nem titkolható hatalmi harcok láttán némelyek úgy gondolhatták, az MSZMP tisztikarában a kizárással elejét vehetik a további nyakaskodásoknak. Ám épp az ellenkezője történt. Meghunyászkodás helyett mind többen nézték immár nyitott szemmel az események alakulását. Nem lehet véletlen, hogy 1987 őszétől napjainkig százhúszezren léptek ki a pártból és közülük ezerkétszázán a felső szintű vállalati, tanácsi, szövetkezeti vezetők köréhez tartoznak. A csalódottság, félelem, de a köpenyegén mozdítás szándéka is nyilvánvaló, hiszen a távozóknak 12 százaléka merte kimondani, hogy ezt az irányt nem támogatja. 45 százalék viszont nem indokolt semmit. A maradék bő egyharmadhoz a betegek, meghaltak, sértődöttek tartoznak. Az MSZMP tehát most igen felemás helyzetbe került. Mind a mennyiséggel, mind a minőséggel bajok vannak és megtetéződik az egész azzal, hogy már a látszategységet sem lehet hirdetni. Berecz János április első hetében arról beszélt A mai nap című újságban, hogy esetleg visszaveszik még ebben a hónapban a tavaly kizárt négyeket. A gond csak az, hogy a szándék közlése előtt, akár a kizáráskor, elfelejtették megbeszélni az érintettekkel, mi is a véleményük most például a kéznyújtásról, amivel jócskán elkéstek. A Kossuth rádió reggeli Párbeszéd műsorában április 11-ikén Lengyel László, Bíró Zoltán és Bihari Mihály úgy nyilatkozott, hogy nincs szándékuk visszatérni. Ha felütjük a Magyar Hírlap március 31-iki számát, ott lelhetünk egy tudósítást a KB ülése utáni nemzetközi sajtókonferenciáról, ahol Berecz azt mondta: "Akik szembe fordulnak az MSZMP reformprogramjával, azoknak nincs helyük a pártban." Nagyon figyelemre méltó kijelentés, hiszen alig egy évvel korábban még a reformkommunistasággal indokolta a kizárásokat. Bíró Zoltán esetében még az is a vádpontok között szerepelt, hogy aláírta a Tiszatáj megjelenését felfüggesztő határozat ellen tiltakozó ívet, és noha ezért külön büntetést nem kapott, nem hosszabbították meg szerződését a Politikai Főiskolán, ahol a művelődéspolitikai tanszéken tanított. Ám mit közöltek most, pont a költészet napján az Esti magazinban: erkölcsileg is rehabilitálták az 1986 közepén betiltott folyóirat szerkesztőségét. Akkor ez hogyan is van? Napjainkban azoknak nincs helyük a pártban, akik pár hónappal ezelőtt még kizárták a reformereket? A pártfegyelmivel leváltott Vörös László, Annus József, Olasz László dorgálása is érvénytelen, visszamehetnek a Tiszatájhoz. De mi lészen a korábbi döntések végrehajtóival, jóváhagyóival? Szeplőtlenítik-e Bíró Zoltánt, amiért egy ma már beismerten igazságtalan határozatot vétózott? A választ immáron nem szabad csak a párttól várni, szavahihetőségét jócskán és örökre eljátszotta, de azt meg kell (...?), hogy a múltat bevallja, hiszen titkolnia többé ezt sem lehet. +++ 1989. április 15., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »