|
|
|
|
Újabb képviselő a függetlenek között
|
1990. november 26., hétfő - Indulatos képviselői felszólalással vette kezdetét az Országgyűlés hétfői ülésnapja. Dénes János, ez idáig MDF-es képviselő már korábban levélben jelezte a Parlament tisztikarának, hogy képviselőcsoportjától megválva a függetlenként kívánja folytani a törvényhozói munkát.
A képviselő napirend előtti felszólalásából ugyan pontosan nem derült ki, hogy milyen okok bírták rá képviselőcsoportja elhagyására, ám utalt arra: jelenleg pluralista szellemi diktatúra van az országban, tetézve egy bolsevista sajtóval. Azt is felemlítette az immár független honatya, hogy hazánk 1944 óta megszállt országnak tekinthető, s ezt annál is inkább fájlalta, mert - véleménye szerint - a születő, kibontakozó demokráciában máris eliszaposodott a törvényalkotói munka.
Dénes János mindemellett részletesen szólt az általa következetesen ,,akadályháborúnak,, nevezett október végi országos blokádról. Úgy vélte: e demonstráció kitervelői - s itt elsősorban a szabad demokratákra utalt - hátba támadták a parlamentarizmust és a demokráciát.
,,Isten óvja Magyarországot ,, - e szavakkal zárta felszólalását a képviselő, s ezt követően a plénum újabb törvényjavaslatok és önálló indítványok napirendre tűzéséről határozott. (MTI)
1990. november 26., hétfő 15:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|