|
|
|
|
Magyar választás - francia sajtó (1.rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. március 22. csütörtök (MTI-tud) - Nagy
terjedelmű budapesti jelentést közölt a magyarországi választási
előkészületekről a tekintélyes francia lap, a Le Monde. Budapesti
jelentése mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a szavazók előtt
,,végtelen választási lehetőség,, áll a 12 országos listával s
azzal, hogy 48 párt állít helyi jelölteket.
,,De még a 12 között is nehéz eldönteni, hol van a baloldal, hol a jobb? Ki a konzervatív és ki a liberális, ki a szociáldemokrata? Hogyan lehet megkülönböztetni a jókat és a rosszakat? A politikusok szándékosan hagyják meg a kétértelműségeket s végső soron csupán egy közös nevezőt hagynak meg szívesen: azt, hogy milyen a viszonyuk a ,kommunistákhoz, , a ,régi rezsimhez,. Néhány nappal az 1945 óta első szabad törvényhozási választás előtt senki sem tudja megmondani, hogy a három nagy ellenzéki párt közül ki fut be az első helyre. Abban viszont mindenki egyetért, hogy kik lesznek a vesztesek: a volt hatalmon lévő párt, az MSZMP örökösei... Baloldalinak vallani magát nem a legjobb ajánlólevél magyar politikus számára, s igyekeznek gondosan el is kerülni ezt,, - írja a Le Monde.
A lap jelentése részletesebben mutatja be a versengő pártok közül az MSZP-t, az MDF-et és az SZDSZ-t, de külön táblázatban ismerteti címszavakban mind a 12 országos listát állító pártot. ,,Minden valószínűség szerint egyetlen párt sem kormányozhat majd egymagában, s a legesélyesebbnek tartott három párt közül legalább kettőnek kell koalíciót alakítania... Bármilyen is legyen az eljövendő koalíció, sokan látják úgy, hogy a kormányzati bizonytalanság korszaka jön el, amelyet az állandó alkudozás bénít majd meg... Vajon kiábrándító lesz-e a holnap? Vajon máris jelentkezik-e az oly régóta megígért, de oly konfúzus körülmények között születő demokrácia kifáradása? A választási hadjárat mindenestre nem hozza tűzbe a magyarokat,, - írja cikkében a Le Monde. (folyt.)
1990. március 22., csütörtök 13:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Magyar választás - francia sajtó (2.rész)
|
A Francia Kommunista Párt lapja, a L,Humanité ugyancsak foglalkozik a választási hadjárattal, s címében azt írja, hogy ,,a szocializmus szó tiltott,,. A cikk főként az MSZMP helyzetét írja le, azt hangoztatva, hogy az átalakulás ,,kiábrándította a kommunistákat,, , de ,,kapóra jött az opportunistáknak, akik nem újították meg párttagságukat, várakozó álláspontra helyezkedtek, vagy éppenséggel az ellenzéki erőkhöz csatlakoztak,,. Ez a cikk is bemutat több politikai pártot s azt írja, hogy ,,a választási kampányból egy szó teljesen hiányzik: a szocializmus,,. ,,A jobboldali ellenzék pontokat gyűjt, de közben az infláció tovább harapdálja a munkások bérét. A meghirdetett privatizálás legalább százezer munkanélkülit jelent. A realitások meglehetősen hiányzanak a választási szónoklatokból,, - vélekedik az FKP lapja.
A Le Quotidien de Paris terjedelmes budapesti riportja azt írja, hogy a választási hadjáratot ,,csak az erdélyi magyarellenes megmozdulások paprikázták fel,,. Ez az írás is bemutatot több pártot. +++
1990. március 22., csütörtök 13:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|