|
|
|
|
Az MSZP választási összefoglalója (1. rész)
|
1990. március 22., csütörtök -
Honfitársaink
Hazánk sorsfordulóhoz érkezett. Ezeréves történelmünk tanulságai arra intenek, hogy a békés átmenet érdekében még egyszer felemeljük szavunkat.
,,Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza,,
A magyar szocialisták elszántsága törte szét belülről a régi rend merev burkát. Új párt vagyunk. A múlt bűnei nem terhelnek, tanulságai viszont köteleznek. Szakítottunk a sztálinista diktatúrával, s azzal a szocializmussal is, amely egyenlőséget hirdetett, de a szabadságot béklyóba kötötte. A népakarat hívei vagyunk - ezért küzdünk valóban szabad és tiszta választásért.
A szocialisták kaput nyitottak a világra, ledöntötték a falakat, amelyek rendszereket, országokat választottak el. Megteremtették hazánk valódi függetlenségét. Kiálltak a más országokban élő magyarok jogaiért, érdekeiért. Felléptek és fellépnek a romániai magyarsággal szembeni jogtiprás ellen.
Magyarországnak nincs oka szégyenkezni. A válságba került kelet-európai rendszerek közül országunk ma a legkevésbé megtépázott. Éveket nyertünk azzal, hogy a szocialisták megkezdték a belső átalakítást, és a kormányzat már lerakta azokat az alapokat, amelyeken elindulhatunk.
A félelem nélküli életért
Mi, szocialisták megfogadtuk, hogy a választási küzdelemben elvetjük a nemtelen eszközöket, mert az a múltat, az erőszakot, az elnyomást idézi. Ehhez tartjuk magunkat akkor is, ha rágalmaznak, akkor is, ha fenyegetnek. Nem akarunk pártharcokban elveszni, szitokban és szócséplésben élni föl energiáinkat. A szocialisták leküzdötték az erőszak szellemét, amely most újra éled és újra támad liberálisnak álcázott demokráciaellenesség formájában. (folyt.köv.)
1990. március 22., csütörtök 16:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MSZP választási összefoglalója (2. rész)
|
A változások szele sok mindent felkavart. Az országban percemberkék nyüzsögnek. Burjánzik a felelőtlenség, tobzódik a demagógia, boszorkányüldözéssel fenyegetnek. Új földosztással ámítanak embereket, riogatnak másokat. Ábrándokkal fedezett kölcsönökkel hitegetnek. Olyan jövővel kecsegtetnek, amilyet csak Európa békeszigetei vallhatnak magukénak.
Ezek kortesfogások. Az országot persze nem a harsány szóvirágoktól, hanem a mögöttük megbúvó, egyre agresszívabb, a szabadságot, a demokráciát, az emberi jogokat sértő szellemiségtől féltjük. Tudjuk, hogy ma az indulatok felkorbácsolásával szavazatokat lehet szerezni. Mi erre nem vagyunk hajlandók. Nem adjuk fel emberi méltóságunkat, nem kívánjuk pillanatnyi előnyökért kockáztatni Magyarország jövőjét.
Mi, szocialisták tiltakozunk a félelemkeltés minden formája ellen Ne kelljen senkinek félnie származása, múltja, pártállása, hite, véleménye miatt. Ne kelljen az embereknek mindazt félteniük, amit sok év verejtékével, tisztességes, kemény munkával elértek. Magyarországnak béke kell. Béke a világgal, béke a környező országokkal, béke önmagunkkal.
Van jövőnk
Nem vagyunk alábbvalók egyetlen nemzetnél sem. A magyarok tudnak úgy dolgozni, mint bárki más. A szocialisták olyan programot kínálnak, amelyben a válság leküzdésének terhei igazságosan oszlanak el. Olyan politikusokat és szakembereket állítunk Önök elé megmérettetésre, akik képesek az országot kormányozni jelenlegi súlyos helyzetében.
Mi inkább dolgoztunk a szónoklatok helyett. Ez kevésbé látványos, de hisszük, hogy jobban szolgálja a magyarság érdekeit. Van és lesz jövőnk, ha a szavak nemcsak jelszavak maradnak. Ezekben a sorsfordító napokban mi, magyar szocialisták Ady Endrével valljuk:
,,Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, Vagy marad régiben a bús, magyar élet.,,
Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Horn Gyula, Szűrös Mátyás, Németh Miklós
(MTI)
1990. március 22., csütörtök 16:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|