|
|
|
|
- választási híradó - 9. folyt.
|
De ennek örve alatt a korábbi időkből változatlanul helyeiken maradt erők gyakorlatilag ugyanazt csinálják. Azaz, a mai magyar oktatásban a semlegesség diktatúrája valósul meg.
Fenti állítások igazolására konkrét esetekről is számot tudunk adni, de ezt nem tesszük, mégpedig azért, mert nem egyes személyekkel való leszámolást akarunk, hanem a magyar oktatás, a magyar iskolák demokratizálását, azt, hogy erre is figyeljen oda a társadalom. Aláírás: Prahos Péter, Fidesz oktatáspolitikai csoport."
- Utunk egy közlemény erejéig most vidékre vezet. A Magyar Szocialista Párt Komárom-Esztergom megyei képviselő-jelöltjeinek közleményéről van szó, amelyet mi is közreadunk:
"Mi, a Magyar Szocialista Párt Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő-jelöltjei kijelentjük, hogy az új, demokratikus parlamentben elsősorban a népet és nemzetet kívánjuk szolgálni, és csak ezen belül, ezzel összeegyeztethető módon képviseljük pártunk érdekeit.
A választások időszakára ellenfelünknek tekintjük a pártok és képviselő-jelöltek többségét, de - ellentétben a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeivel - úgy gondoljuk, hogy a jövendő parlamenti munka és kormányzás során éppen a nép és nemzet érdekében keresnünk kell az együttműködés lehetőségét valamennyi párttal, így a Magyar Demokrata Fórummal is.
Meggyőződésünk, hogy társadalmunk és gazdaságunk válsága minden felelősen gondolkodó politikust közös megoldások keresésére, esetenként kompromisszumok kötésére kötelez. Demokrácia egyébként nem létezik együttműködés nélkül."
- Így a Magyar Szocialista Párt Komárom-Esztergom megyei képviselő-jelöltjeinek nyilatkozata. És ezzel Kedves Hallgatóink a választási híradó véget ért. Búcsúzik önöktől az adás szerkesztője, Antal János. A viszont hallásra egy hét múlva. +++
1990. február 27., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|