|
|
|
|
Az MDF elnökségének nyilatkozata
(OS)
|
1990. január 21., vasárnap - Az MDF elnöksége közli, hogy a Vasárnapi Hírek 1990. január 21-i számában megjelent közlés, ami szerint magas rangú nyugati diplomaták aggodalmukat fejezték ki Antall Józsefnek a félreérthető hangulatkeltések miatt, nem felel meg a valóságnak. Egyetlen nyugati diplomáciai szervezet - sem NATO-, sem más országbeli - nem juttatott kifejezésre ilyen nyilatkozatot. Az MDF elnöke felé sem szóban, sem írásban semmiféle ilyen hivatalos megkeresés nem volt, noha ezen a héten számos külföldi állam- és kormányfővel, miniszterekkel, parlamenti képviselőkkel és nagykövetekkel találkozott.
Az MDF elnöksége már több nyilatkozatban elítélte az antiszemitizmust, nacionalizmust, valamint a rasszizmust és attól elhatárolta magát. Csurka István, a Vasárnapi Újságban, január 14-én elhangzott nyilatkozatát követően, 19-én kijelentette, hogy mélységesen elítéli a zsidósággal szemben a 20. században elkövetett bűnöket, műveiben tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és szó sincs arról, hogy antiszemita lenne. Ennek következtében Csurka István elhatárolta magát nyilatkozatának minden rosszindulatú félremagyarázásától.
Az MDF elnöksége elítél minden félreértésre alkalmas nyilatkozatot, úszító jellegű hangot vagy a magyar politikai élet egészét sértő demagógiát - bármelyik oldalról jöjjön és bárkihez szóljon. Ezért felhívja mind saját tagjainak, mind vetélytársainak a figyelmét, hogy a választási küzdelemben törekedjenek ennek elkerülésére.
Antall József az MDF elnöke
(OS)
1990. január 21., vasárnap 19:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|