|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (7. rész)
|
Horváth Jenő további két, kisebb horderejűnek értékelhető módosító javaslatot is említett. Az egyik arra vonatkozik, hogy az Alkotmánybíróság tagja vagy tudományos fokozattal rendelkező professzor, vagy húszéves szakmai gyakorlattal rendelkező szakember lehet. A törvénytervezet eredeti szövege ugyanis mindkét feltételt együttesen írja elő. A második az Alkotmánybíróság székhelyét érinti: a jogi bizottság javaslata, hogy egyelőre - az Alkotmánybíróság működéséhez szükséges feltételeket figyelembe véve - a testület székhelye Budapest legyen, ellentétben Dr. Nemes Tamás (Komárom m., 6. vk.) indítványával, aki Esztergomot javasolja. Az expozét követően a törvényjavaslat fölötti általános vitában senki nem kért szót, így az elnök szavazást rendelt el: a képviselők döntése értelmében a részletes vitával folytatták a munkát. Dr. Nemes Tamás (Komárom m., 6. vk.) azt a módosító indítványát, --------------- hogy az alkotmánybíróság székhelye Esztergom legyen szóban is megindokolta. Szerinte, ha Esztergomot választanák székhelyül, olyan városba kerülne az Alkotmánybíróság, amely a magyar államiság bölcsője, államalapító szent királyunk szülő- és koronázási helye, s a tatárjárásig királyaink otthona volt. A módosítás elfogadása esetén a ,,vidék,, megjelenne a közhatalomban, s ez így az első lépések egyike lenne a hatalmi decentralizáció felé. A képviselő azt is elmondta, hogy az ilyen jellegű döntés rehabilitálná Esztergomot az elmúlt 40 év első felének torz politikájából fakadó, súlyosan megkülönböztető, s máig hátrányosan ható aktiválásért, amelyet a klerikarizmus hazai központjának kikiáltva szenvedett el. A képviselő mindehhez hozzátette: a közelmúltban átadott tömegszervezeti székház alkalmas e fontos közintézmény méltó elhelyezésére. (folyt.köv.)
1989. október 19., csütörtök 12:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|