|
|
|
|
A Madách Színház tervei (1. rész)
|
1989. szeptember 1., péntek - Tervek és ötletek sokaságáról szólt a Madách Színház évadnyitó társulati ülésén és az előtte tartott sajtótájékoztatón Kerényi Imre, a színház július elsején kinevezett új igazgatója.
A társulat az új évadtól a Lenin körúti nagyszínházon és a Madách Kamarán kívül előadásokat tart a nagyszínházban kialakított 80-100 néző befogadására alkalmas stúdiószínpadon, valamint a Petőfi Csarnokban is. A népszerű ifjúsági kultúrcentrumban mutatják be november 26-án és játsszák majd Weöres Sándor A kétfejű fenevad című drámáját. Az előadást Kerényi Imre rendezi, a főbb szerepeket Székhelyi József, Mácsai Pál, Tóth Enikő és Bartal Zsuzsa alakítja. Jelentős feladat hárul majd Dunai Tamás, Schnell Ádám, Dengyel Iván és Cseke Péter ,,mesterkvartettjére,, is - ők négyen 30 szerepet játszanak majd a darabban. December 15-én lesz a bemutatója a Madách Színházban Moliére Don Juan című drámájának, amelyet Szirtes Tamás rendez, a címszerepet pedig vendégként Balkay Géza alakítja. Az évad második felében mutatják be Joshua Sobol Gettó című zenés játékát. A Londonban jelenleg is nagy sikerrel játszott darab lesz a főiskolán rendezőszakon végző Mácsai Pál diplomamunkája. Ugyancsak diplomázó rendező, Balikó Tamás állítja színpadra Christopher Hampton Hollywoodi mesék című drámáját márciusban. A premieren üdvözölhetik újra a Madách Színház színpadán Heinrich Mann szerepében a visszaszerződő Mensáros Lászlót. A nagy színpadon tervezik még Dario Fo Nyitott házasság című kétszemélyes vígjátékának bemutatását. Kerényi Imre elmondta: az új stúdiószínpadot kísérleti műhelynek szánják. Itt lesz egyébként az évad első premierje november 2-án. Edward Bond Lear című drámáját Nagy Viktor rendezi majd. Ezt követően Balikó Tamás állítja színpadra november 26-án Václav Havel Audencia című drámáját, amelyben Avar István és Schnell Ádám kap szép színészi feladatot. A premierre meghívják a csehszlovák drámaírót is. Januárban Alban Berg Wozzeck című operáját mutatják be Nagy Viktor rendezésében. Csak női szereplői lesznek Misima Jukio Sade márkinő című darabjának, amelyet Puskás Tamás állít színpadra. A tervek között szerepel még - szintén csak hölgyszereplőkkel - Rainer Maria Fassbinder művének, a Petra von Kant keserű könnyei címűnek a bemutatása. A főszerepet vendégként Kovács Kriszta játssza, s ez lesz Fábri Péter első színházi rendezése. (folyt.köv.)
1989. szeptember 1., péntek 17:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|