|
|
|
|
Magyar-román gazdasági tárgyalások - Az ipari miniszter az együttműködés bővítéséről (1. rész)
|
1989. október 12., csütörtök - Két napig Budapesten tárgyalt Ion Dinca román miniszterelnök-helyettes, a Magyar-Román Gazdasági Együttműködési Vegyes Kormánybizottság román tagozatának elnöke. Horváth Ferenc ipari miniszterrel, a bizottság társelnökével elsősorban az árucsereforgalom bővítésének lehetőségeit vitatták meg, és megbeszéléseiken szóba került a következő öt évre szóló tervkoordináció is. Egyetértettek a gyártásszakosítás és a termelési együttműködés kiterjesztésében.
Ion Dincát fogadta Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes. A találkozón jelen volt hazánk bukaresti, illetve Románia budapesti nagykövete is. A román miniszterelnök-helyettes csütörtökön hazautazott. x x x Horváth Ferenc ipari miniszter a tárgyalásokról az MTI munkatársának elmondta: a két ország közötti feszült viszony ellenére a gazdasági együttműködés széles körű, sőt az elmúlt években a kölcsönös áruszállítások értéke szocialista partnereink közül Romániával növekedett a legdinamikusabban. Az 1986-90. közötti időszakra 2,9 milliárd rubel értékű árucserét irányoztak elő, ami már négy év alatt teljesült. Ez évre 720 millió rubeles kölcsönös áruszállítást terveztek, 18 százalékkal többet az eredetiteg előirányzottnál. A kétoldalú kereskedelemben 65 százalékot a gépipari termékek tesznek ki. Importunkban a legnagyobb tételt a Dacia személygépkocsik jelentik, amelyekből 40 ezret veszünk évente, továbbá az ARO terepjárókat és különféle közúti járműalkatrészeket. Exportunkban a legjelentősebb tételek a szerszámgépek, műszerek, élelmiszeripari termékek; a magyar szerszámgép-kivitel az utóbbi időben megháromszorozódott. Ezeken kívül fontos alapanyagokat veszünk Romániából a feldolgozóiparnak, továbbá az építőipar számára - főleg a határ menti területek ellátásához - cementet, síküveget, farostlemezeket. A miniszter szerint a kooperációs szállítások értéke meglehetősen alacsony, nem éri el a forgalom 10 százalékát sem. Ám a jövőben lehetőség van - a még nagyobb értékű árucsere mellett - a termelési együttműködések bővítésére, például a személygépkocsi-alkatrészek, kis haszonjárművek előállításában - minderről az érintett vállalatok már tárgyalnak. (folyt.köv.)
1989. október 12., csütörtök 17:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|