|
|
|
|
Március 15-e vidéken (2.rész)
|
- Újra szólítsuk meg a munkást. Értessük meg vele: nem munkanélküliségre van kiszemelve, hanem alkotásra. Újra szólítsuk meg a földművest. Értessük meg vele: nem csak erején felüli gürcölésre van kiszemelve, hanem államalkotásra. Újra szólítsuk meg a szellemi munkást. Kérjük: legyen erjesztője, tudatosítója annak a gyámkodás nélküli, a fölény legcsekélyebb érzéset is nélkülöző tevékenységnek, amely a szabad demokratikus Magyarországhoz vezet. Ezen a napon - folytatta Pozsgay Imre - nemcsak magunkba szállunk, s nemcsak egymáshoz keressük az utat; figyelve éberen lessük azt is, mit gondol rólunk a világ. Én, azt hiszem a világ ma rokonszervez velünk. A világnak is sok baja van. Szeretné, ha Európa közepén, e válságsujtotta térségben akadnának népek, amelyek a maguk módján, ezeréves államiságunk jogán, saját erejükből tudják megoldani gondjaikat. És ezt valóban csak mi magunk végezhetjük el. - Ezer esztendő alatt amióta otthont teremtettünk itt a Kárpát-medencében, csak javára váltunk Európának, annak az Európának, amely néha mostoha gyermekként bánt velünk. Mégis én reménykedem és nem a távoli jövő világának tartom azt a kort, amelyben a szomszédos népek, a világban élő magyarság úgy érzi majd, hogy nem kell fenyegetettségben, szabadsága elvesztése fölötti kesergésben élnie. Ebben, mondotta, én Bartókot követem, aki vallotta, hírdette, hogy a népek megtanulták ezer esztendő alatt az együttélést. Ismerik sorsközösségüket, ellentéteket csak a felsőbbbségek szítanak. Kivánunk szomszédainknak, a világnak olyan felsőbbségeket, amelyek megértik ezt a tanulságot. A szükséges számadást tekintve ebben a vonatkozásban is szembenézés szükséges, de hiszem, hogy a megbékélésre készülve megtaláljuk egymáshoz az utat. Megtaláljuk egymáshoz az utat itthon is. De hogy ez így lehessen, ahhoz az kell, hogy, aki hibázott tartson bűnbánatot, aki bocsánatot kér, kapjon feloldozást, aki úgy hiszi ártatlan, büntelen, ne legyen farizeus. Nem könnyű dologról van szó. Ahhoz, hogy megtaláljuk egymáshoz és ezzel együtt egy felemelkedő Magyarországhoz vezető utat ma 100 ezer Kossuth Lajosra, milliónyi Széchenyire, Petőfire, Vasvárira, kilenc millió Deák Ferencre lenne szükség. Úgy hiszem azonban, e feladat óriási méretei ellenére sem haladja meg képességeinket. E tájnak, ennek az országnak a népe tudja mi a munka, tudja, hogy ha csak egy fokkal is magasabbra emeljük magunkat a tegnapnál, akkor meglátjuk egy jobb jövőjű Magyarország képét - mondotta befejezésül Pozsgay Imre. (folyt.köv.)
1989. március 15., szerda 17:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|