|
|
|
|
Országos gyűlés előtt az MDF (1. rész)
|
1990. december 13., csütörtök - A Magyar Demokrata Fórum
másfél ezer küldötte szombaton Budapesten kezdi meg kétnapos országos
gyűlését. Ezt előkészítendő az elnökség és a választmány több
rendkívüli ülést tartott. Egyebek között megtárgyalta azt a
politikai helyzetértékelést, amely elfogadása esetén megszabja majd
a legnagyobb kormányzó párt politikai irányvonalát. Az
előterjesztendő vitaanyag várható fogadtatásáról, ,,esélyeiről,, a
napokban már több vezető pártpolitikus fejtette ki véleményét.
Kiss Gy. Csaba alelnök az MTI munkatársának úgy nyilatkozott, hogy csak mérsékelten derűlátó a párt legmagasabb szintű fórumának tanácskozása előtt.
- Nem tudom ugyanis, hogy milyen formában kap hangot a választmány múlt szombaton ismertetett, egészében igen kitűnő helyzetértékelése. Értesülésem szerint sok segítőkész, kritikus ember készül felszólalni. De vannak olyan erők is, amelyeknek szószólói minden áron a szőnyeg alá akarják söpörni a problémákat, azt hangoztatva, hogy e kérdések nyilvánosság előtti bolygatása árt a Magyar Demokrata Fórumnak. Ám ha annak idején így gondolkodtunk volna, nem mentünk volna el Lakitelekre. Előfordulhat az is, hogy az országos gyűlésen lelkes támogató gyülekezetként egy emberként pattannak majd fel a küldöttek egy-egy megható beszéd után. Ez azt jelentené, hogy elnapoltuk az igazi kérdésekkel való szembenézést. Erőt meríteni a további küzdelmekhez az ország jelenlegi nehéz helyzetében azonban csak nyíltsággal és őszinteséggel lehet.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy hírek szerint Kiss Gy. Csaba feltételekhez kötötte a jelölés elfogadását az újraválasztandó elnökségbe, más értesülések szerint viszont ügyvezető alelnöknek javasolják, a politikus kifejtette:
- Való igaz, hogy az utóbbi hat hónap valamennyire kétkedővé tett. Ez idő alatt csökkent az MDF tekintélye, szervezettsége; azzal együtt, hogy más pártoké sem igen nőtt. A történtekért személy szerint is felelősnek érzem magam, mert nem léptem fel eléggé határozottan a negatív jelenségek ellen. Annak ellenére mondom ezt, hogy a felelősök név szerinti megnevezésével idejekorán szóvá tettem e jelenségeket a párt elnökségében, a választmányban és a regionális küldöttgyűléseken. (folyt.köv.)
1990. december 12., szerda 21:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|