|
|
|
|
- SZDSZ - 1. folyt.
|
A riporter hiába emlékeztette az író-politikust arra, hogy maga a kormányfő jelentette ki, nem kívánja bűn és bűnhődés kérdését firtatni, az MDF elnökségének jelenlegi tagját ez a tény nem látszik meghatni. Erkölcsi csapást kívánna mérni azokra, akik a törvényellenes tüntetést megszervezték, nehogy azt bárki is precedensnek tekinthesse a nyilvánvalóan válságokkal fenyegető jövőre nézve.
Egyszóval hol úgy tűnik, mintha minden régi rossz vita menne tovább a maga kerékvágásában, a megszokott konfliktust keltő hangnemben; hol úgy tűnik, kialakulóban van a megegyezésnek az a minimuma, amelyet az SZDSZ ismét megválasztott elnöke, Kis János is hangsúlyozott. Szerinte ez a liberális minimum magában foglalná azt, hogy a hit, a világnézet, az életstílus kérdései végérvényesen tartozzanak a magánélet szférájába. Az állam hagyjon fel a sajtó irányításának szándékával, vezessék be gyorsan és következetesen a magántulajdonú piacgazdaságot, és hogy a kormány ne halogassa tovább a népszerűtlen, ám elkerülhetetlen gazdasági döntéseket.
Ez tehát az SZDSZ ajánlata, amelyre válaszok persze születnek majd, érvényes választ azonban csak az MDF országos kongresszusa adhat, amelyen eldől, melyik irányzat erősödik meg, és ez ügyben még nyilván nagy viták lesznek.
Az ellenzék legnagyobb pártjának hét végi kongresszusán egyébként meglepően kevés szenzáció történt, különösen azután, hogy az egyik ügyvivő komoly bírálatban részesítette a vezetést. Nem következett be szakadás, még a bíráló ügyvivő, Mécs Imre is újra bekerült a vezető 11-be. (folyt.)
1990. december 5., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|