|
|
|
|
Az Országgyűlés keddi munkanapja (9. rész)
|
A miniszter ezután tájékoztatta a Tisztelt Házat arról, hogy a vétlen sérültek állapota szerencsére kedvezőbb, mint a sajtó hírül adta; s mielőbbi gyógyulást kívánt nekik.
Majd beszámolt arról, hogy a történtekről jelentést kért az információs hivatal megbízott igazgatójától. Annak sorait idézve elmondta: a főigazgatót felhívta személyes jó ismerőse, Foltányi, s segítségét kérte. A kölcsönkapott személygépkocsival a fiatalember a délután folyamán több helyre szállíttatta magát. Időközben beszállt a járműbe Foltányi orvos ismerőse is. Este hat óra tájban Foltányi arra késztette a sofőrt, hogy az adja át a volánt; a helycsere után nem sokkal történt a baleset. Az eseményeket rendőrségi vizsgálattal tisztázzák, s az eredményt nyilatkozatban teszik majd közzé. A főigazgató állítása szerint egyébként Foltányi a hivatallal nem áll intézményes kapcsolatban, megbízásokat nem kapott. A miniszter bejelentette: a főigazgatót megrovásban részesítette, amiért a szolgálati gépkocsit külső személynek átadta, s azért is, mert tettével az elmúlt hónapban a hivatalban bekövetkezett pozitív változásokat kérdőjelezte meg. Elvárja továbbá a gépkocsivezető rendőrségi vizsgálattal párhuzamos és azzal arányos fegyelmi büntetését.
A miniszter elmondta még azt is, hogy tájékozódott a Magyar Demokrata Fórumnál, ahol azt a választ kapta: Foltányi Árpád hetek óta tartó labilis idegálllapota eleve kizárta, hogy valamiféle pártfeladatot kapjon. Arról sem volt tudomásuk, hogy bármilyen célból az információs hivatalból gépkocsit igényelt volna. Tájékoztatták továbbá arról is, hogy a fiatalembernek a demokrata fórumban már semmiféle tisztsége nincsen.
Végezetül a miniszter arra kérte a képviselőket: tekintettel arra, hogy Foltányi Árpád jelenleg pszichiátriai kezelés alatt áll és kórházban van, együttesen kívánjanak számára is mihamarabbi gyógyulást, valamint azt, hogy mielőbb képes legyen az illetékes hatóság előtt vállalni tette következményeit.
A kérdések és válaszok után Szabad György felolvasta Antall József levelét, amelyben a miniszterelnök arra kérte a képviselőcsoportok vezetőit és megbízottait: szerdán 14 órakor kezdjenek egyeztető tárgyalásokat a kormány tagjaival az év hátralevő jogalkotó munkájáról. (MTI)
1990. november 6., kedd 18:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|