|
|
|
|
Kedd délutáni összefoglaló (1. rész)
|
1990. november 6., kedd - Az Országgyűlés keddi ülésnapján
vita nélkül döntött a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi
költségvetésének módosításáról szóló törvényjavaslat ügyében. A
gyors döntést az indokolta, hogy valójában egyes számszaki hibákat
korrigáltak. Kevésbé volt zökkenőmentes a plénum elé került többi
napirendi pont megvitatása. A Tisztelt Ház még délelőtt döntött Hack
Péter (SZDSZ) és Dornbach Alajos (SZDSZ) önálló indítványáról. A
képviselők még júliusban nyújtották be módosító javaslatukat,
amelynek lényege az volt, hogy a parlamenti vizsgálóbizottságokba a
parlamenti képviselőcsoportok azonos számú tagot jelölhessenek. Úgy
vélték ugyanis, hogy a mandátumok arányában felálló állandó
bizottságokkal szemben a vizsgálóbizottságok esetében a tárgyilagos,
elfogulatlan vizsgálódás garanciája lenne a helyek egyenlő
elosztása. Az Országgyűlés a módosító indítványt rövid vita után
viszonylag kis többséggel elvetette.
Már a kedd délután krónikájához tartozott, hogy Szabad György felolvasta Antall József levelét, amelyben a miniszterelnök arra kérte a képviselőcsoportok vezetőit, hogy szerdán 14 órakor kezdjenek egyeztető tárgyalásokat a kormány tagjaival az év hátralévő jogalkotó munkájáról.
Befejeződött az ártörvény általános vitája is, s a részletes vitát azután folytatják, hogy az illetékes bizottságok áttekintik majd a módosító javaslatokat. Rabár Ferenc, pénzügyminiszter a napirend előadója kifejtette: az elkövetkezendő években a piacgazdaság kialakítása, illetve az ahhoz szükséges feltételrendszer megteremtése kerül hazánk gazdasági törekvéseinek középpontjába. Ennek részeként hajtják végre a tulajdonreformot, az ehhez kapcsolódó privatizációt, a kis- és középvállalatok alapítását. Meghirdetik a versenypolitikát, amely a gazdálkodókat a lehető legszélesebb körben, és a lehető legrövidebb időn belül versenykörnyezetbe kényszerítik. Ez azzal is jár, hogy mind többen kényszerülnek majd arra: az exportpiacokon szerezzék meg a fejlődésükhöz szükséges jövedelmeket. A kormány felülvizsgálta a támogatások rendszerét, s a lehetőségek határain belül megszünteti mindazokat a támogatásokat, amelyek torzítják a gazdasági folyamatokat. Hangsúlyozta, hogy más véleményekkel szemben úgy ítéli meg, hogy a kormány rövid távon képes létrehozni azokat a kereteket, amelyek megteremtik a szabad árképzés hátterét. (folyt. köv.)
1990. november 6., kedd 17:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|