|
|
|
|
Az SZDSZ a választások utáni helyzetről (1. rész)
|
1990. október 19., péntek - Az önkormányzati választások
után kialakult politikai helyzetet és ennek függvényében a gazdaság
állapotát is elemezték az SZDSZ vezető képviselői a párt hagyományos
pénteki sajtótájékoztatóján.
Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az önkormányzati választások után az erőviszonyok kiegyensúlyozottabbá váltak a kormánykoalíció és az ellenzék között. A kormánykoalíció szolid többséget élvez a parlamentben, a liberális ellenzék pedig szolid többséget az önkormányzatokban. Ám felhívta a figyelmet arra, hogy ez az egyensúly veszélyeket is rejthet magában. Hiszen olyan helyzet alakulhat ki, amelyben a parlamenten belüli konfliktusok a parlament és az önkormányzatok közötti konfliktusokká terebélyesedhetnek. Ez pedig a politikai intézményrendszer megbénulásához vezethet. Éppen ezért az SZDSZ a helyzetben rejlő másik lehetőséget, a politikai intézmények működőképességének javulását, az indulatok csillapodását, az éles pengeváltások tárgyszerű vitává válását, azaz: a politikai helyzet normalizálódását tartja kívánatosnak. De ennek érdekében a kormánypártoknak is lépéseket kell tenniük.
Az önkormányzati választások témájával összefüggésben feltett kérdésekre válaszolva Pető Iván, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője elmondta: az SZDSZ nem fizetett nagy árat azért, hogy a Fidesz és Ungár Klára lemondott Demszky Gábor javára a budapesti főpolgármesteri posztról. Az SZDSZ-Fidesz közötti megállapodásban meghatározó volt a Fidesz növekvő erejének tagadhatatlan ténye. Az SZDSZ tisztában volt azzal: a megállapodás eredményeként a Fideszt erősíti a parlamentben. De mindez nem kisstílű megfontolásokon, hanem a politikai mérlegelésen alapult. (folyt.köv.)
1990. október 19., péntek 16:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az SZDSZ a választások utáni helyzetről (2. rész)
|
Kis János kifejtette az SZDSZ álláspontját arról is: mit várnak a kormánytól a törvényhozásban. Kiemelten foglalkozott azzal: a kormány a törvények előkészítését ne kezelje államtitkokként. Ellenkezőleg Tájékoztassa az ellenzéket a törvényelőkészítés üteméről, adjon módot arra, hogy ezekkel a törvényjavaslatokkal az ellenzéki pártok még a beterjesztés előtt megismerkedhessenek. S főként ne váratlanul terjesszen be törvényjavaslatot azzal, hogy azt két nap alatt meg kell szavazni. Az SZDSZ különösen kívánatosnak tartaná azt is: a kormánypártok törekedjenek arra, hogy a legfontosabb törvényeket - amelyek hosszú távra meghatározzák az ország gazdasági és igazgatási berendezkedését, például a földtörvényt, a privatizációval vagy az önkormányzatok gazdálkodásával összefüggő magas szintű jogszabályokat - akkor is igyekezzenek konszenzus eredményeként elfogadtatni, ha azok megalkotása egyébként csak egyszerű vagy abszolút többséget igényel.
Az SZDSZ elnöke - a legutóbbi Rabár Ferenc-sajtótájékoztatóra és más miniszteri, államtitkári megnyilatkozásra utalva - annak a meggyőződésének adott hangot: a kormány kezdi felmérni, hogy az ország gazdasági helyzete kritikus, sokkal súlyosabb, mint amilyennek korábban vélte. Ezzel együtt azonban az SZDSZ nem tartja időszerűnek Horn Gyula MSZP-elnök azon javaslatát, hogy hatpárti egyeztető tárgyalást tartsanak a gazdasági válságból való kilábalás, ezen belül az infláció megfékezése témakörében. Ehhez az egyeztető tárgyaláshoz mindenekelőtt a kormánynak kellene tisztáznia saját álláspontját. Jelen pillanatban ugyanis az SZDSZ számára nem világos: a kormányon belül kik állnak Rabár Ferenc nyilatkozata mögött, s a pénzügyminiszter által vázolt programot az MDF magáénak vallaná és támogatná-e? Végül is a kormány nem kerülheti meg, hogy szembenézve a valóságos helyzettel elő ne álljon a saját gazdasági stabilizációs programjával, s csak ezután válhat lehetővé egy hatpárti egyeztetés, de úgy, hogy a kormány kéri fel erre a parlamenti pártokat. (MTI)
1990. október 19., péntek 16:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|